Gortva János: Az állami anyakönyvezés bevezetése, viták a polgári házasság intézménye körül Pásztó példáján keresztül

 

Bevezetés

Az állami anyakönyvezés Magyarországon 1895. október 1-jén vette kezdetét, azóta anyakönyvezik állami szervek a születéseket, a házasságokat és a haláleseteket. Ez a dátum azért nagyon fontos, mert ettől kezdve létezik Magyarországon egységes szempontok szerint vezetett, többé-kevésbé pontos anyakönyvezés. A korábbi időszakokban ezeket az életeseményeket a különböző felekezetek tartották nyilván, gyakran eltérő adattartalommal és eltérő pontossággal.

Az állami anyakönyvezés az elmúlt 120 évben sokat változott, jelentősen átalakult. A közelmúlt eseménye például az elektronikus anyakönyvezés bevezetése, amellyel a XXI. század követelményeihez igazították az anyakönyvek vezetését, többek között például megszűnt a korábban létező három anyakönyvi típus, s már a személyekhez rendelve tartják nyilván az anyakönyvi eseményeket. Természetesen ez a típusú változás sem ment zökkenőmentesen. A polgári anyakönyvezés születésének 120. évfordulójához közelegve érdemes megvizsgálni, hogy hogyan zajlott a bevezetés, milyen problémákat és vitákat vetett fel. A tanulmányban ehhez át kell tekinteni az állami anyakönyvezés bevezetésének jogi kereteit, követelményeit, hiszen ezen szabályok ismeretében válnak érthetővé a később taglalt problémák. Mindenképpen vázolni fogjuk azt a vitát is, ami megelőzte a polgári anyakönyvezés bevezetését, különös tekintettel a polgári házasság intézményét övező vitákra. Ehhez olyan korabeli röpiratok és szakkönyvek áttekintése szükséges, amelyek mindegyike önálló forrásértékkel is bír napjainkban. Ezen a ponton arra is vállalkoznia kell a tanulmánynak, hogy egy rövid nemzetközi kitekintést tegyen, ezzel felvázolva a jogintézmény múltját a hazai és európai joggyakorlatban is.

Az általános bevezetés után vizsgálni fogjuk azokat a problémákat, amelyeket a polgári házasság bevezetése okozott Magyarországon 1895. október 1-je után. Ebben a részben a sajtóban való megjelenést éppúgy vizsgálni kell, ahogyan azt is, hogy hogyan jelenik meg a kérdés a politikai közéletben. Ehhez kiválóan használhatók a jogszabályok és az országgyűlési napló néhány vonatkozó részlete, ezeket fel is fogjuk használni annak érdekében, hogy a problémáról átfogó képet rajzolhassunk meg. Mindenképpen fontos azonban, hogy a vizsgálódást egészen mikroszintig vigyük le, hiszen olyan kérdést kell boncolgatnunk, ami az emberek mindennapjait is jelentős mértékben érintette. A tanulmánynak nem lehet célja egy minden részletre kiterjedő mélyelemzés a polgári anyakönyvezés minden egyes anyakönyvi típusára vonatkozóan, ezért egy olyan területet kellett választani, ami viszonylag sok információt tartalmaz és komoly problémákat vet fel.

Erre kiváló lehetőséget adnak az ekkor Heves vármegyéhez tartozó Pásztó házassági anyakönyvei, amelyek elemzésén keresztül vizsgálhatóvá válik az, hogy az országos vita és probléma hogyan jelenik meg egy adott településen. A problémát olyan módon közelítjük meg, hogy a polgári anyakönyvezés első negyedszázadának házasságkötéseit vizsgáljuk és elemezzük. Az 1200 darabnál is több házassági anyakönyvi bejegyzés egy olyan corpust jelent, amely már alkalmas lehet következtetések levonására és megfogalmazására. Természetesen a vizsgálat nem állhat meg az állami dokumentumok vizsgálatánál, legalább egy pillantást vetni kell az egyházi anyakönyvekre is, hiszen joggal feltételezhető, hogy bizonyos adalékokkal ezek is szolgálhatnak számunkra.

A rendelkezésre álló adatokat számszerűsítve egy jól vizsgálható adatbázist kapunk, így könnyen megjeleníthetők az egyes mennyiségi arányok. Erre szolgálnak a tanulmányban található táblázatok és diagramok is. Ezek változatos használatára kell törekedni, ugyanakkor vállalt cél a mértékletesség is, csak a legszükségesebb adatokat jelenítjük meg ilyen formában. Ez lehetővé teszi a színes, változatos elemzést, ugyanakkor nem terheli túl az olvasót.

Az állami anyakönyvezés bevezetése, keretei

Az anyakönyvi kerületek létrehozásáról, a három anyakönyvi típusról és ezek általános tartalmáról az 1894. évi XXXIII. törvénycikk rendelkezik igen részletesen. A törvény az anyakönyvi kerületek létrehozását a belügyminiszter hatáskörébe utalta, ugyanakkor előírta azt is, hogy különböző törvényhatóságokhoz (vármegyékhez) tartozó települések csak kivételes esetben tartozhatnak egy anyakönyvi kerülethez. Tehát a törvény egyértelműen figyelemmel volt a közigazgatási beosztásra is.[1]

Az anyakönyvvezető általában olyan tisztviselő lett, aki már az adott anyakönyvi kerületben dolgozott, de bizonyos esetekben új tisztviselőt is kinevezhettek anyakönyvvezetővé. A törvény előírta azt is, hogy az anyakönyvvezető feddhetetlen erkölcsű, megbízható közhivatalnok legyen. Szabálytalanságok és erkölcsi vétségek esetén hivataluktól megfoszthatóvá tette a tisztviselőket. A kinevezendő anyakönyvvezetőktől elvárt végzettségek igen széles spektrumban mozogtak. Kinevezhető volt olyan személy, aki gimnáziumot, reáltanodát, polgári iskola hat osztályát vagy ezekkel egyenértékű iskolát, tanfolyamot végzett el. Ugyancsak kinevezhető volt az, aki tanítói oklevéllel bírt.[2]

Egységes előírások vonatkoztak az anyakönyvi bejegyzések minimális formai kellékeire is. Mindhárom anyakönyvi típusnak tartalmaznia kellett a törvény 22.§-a által előírt hat pontot a következők szerint:

  1. a bejegyzés helyét és idejét;
  2. a megjelentek megjelölését;
  3. az anyakönyvvezető megjegyzését arról, hogy mily módon győződött meg a megjelentek személyazonosságáról;
  4. annak megemlítését, hogy a bejegyzés a megjelenteknek fel volt olvasva, általuk értett nyelven megmagyarázva s részükről helybenhagyva;
  5. a megjelentek aláírását, s ha írni nem tudnak vagy nem képesek, kézjegyüket, vagy az okot, amely miatt a bejegyzést alá nem írták;
  6. az eljáró anyakönyvvezető aláírását

Emellett az egyes anyakönyvi típusokra speciális szabályok is vonatkoztak, amelyeket a törvény külön fejezetekben tárgyalt. Azonban már az általános szakaszokból is kitűnik, hogy a polgári házasság intézményére a jogalkotók külön figyelmet fordítottak. A házassági anyakönyv kiemelt szerepét mutatja az is, hogy a másik két típussal ellentétben ennek vezetésére nem minden anyakönyvvezető volt jogosult. A belügyminiszternek lehetősége volt arra, hogy a házasságok tekintetében több anyakönyvi kerületet összevonjon, s a kerületi anyakönyvvezetők közül egyet jogosítson fel a házasságok megkötésére.[3] Ugyancsak a házasság kiemelt helyzetére utal a tény, hogy a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk külön rendelkezést tartalmaz az anyakönyvvezető jogköreire. A törvény egyértelművé teszi, hogy házasságot kötni csak valamely fél lakhelyén, törvényes tartózkodási helyén lehet, ettől eltérés pedig csak külön engedéllyel lehetséges.[4] Tehát míg a születés és halálozás anyakönyvezése esetében a területi elv érvényesül, addig házasságok anyakönyvezésénél az illetőséget kell vizsgálni. Egyébként a házassági anyakönyvekre vonatkozó rész a legterjedelmesebb a jogszabályban, önmagában több paragrafus foglalkozik vele, mint a másik két anyakönyvi típussal együttvéve. Ennek okai és következményei adják a tanulmány gerincét is, hiszen az országban jelentős feszültségek keletkeztek a polgári házasság bevezetése miatt. Ahhoz azonban, hogy mindez világos legyen, ki kell tekintenünk a polgári házasság jogi és történelmi hátterére is.

 

A polgári házasság intézménye

A polgári házasság intézményének több formáját is ismeri a jog. A polgári jogra oly nagy hatást gyakorló francia forradalom és Napóleon császársága természetesen ebben is éreztette hatását. A híres Code Civil is foglalkozott a kérdéssel. A továbbiakban Schopper György egyetemi tanár, rozsnyói püspök 1868-ban papírra vetett gondolatmenetét felhasználva tekintjük át röviden a polgári házasság intézményének különféle formáit.

Az első forma a kötelező polgári házasság. Ebben az esetben az adott állam polgárainak nem csak joga, de kötelessége is, hogy házasságukat polgári tisztviselő előtt kössék meg. Ebben az esetben érvényes házasság csak polgári formában köthető. Az már csak a házasulók szándékán múlik, hogy házasságukat megerősítik-e valamilyen vallási előírás szerint, szertartásos formában. Erre lehetőségük van ugyan, de ennek polgári joghatása egyáltalán nincs.
A második forma az úgynevezett fakultatív polgári házasság. Ennél a formánál az egyházi és a polgári házasság tulajdonképpen egyenértékűnek tekinthető. Érvényes házasságot köthetnek a felek polgári tisztviselő és egyházi személy közreműködésével is.

A harmadik forma az úgynevezett szükségbéli polgári házasság. Erről akkor beszélhetünk, ha a házasulóknak ahhoz van joguk, hogy polgári formában kössenek házasságot, amennyiben az egyház megtagadja a házasság szentesítését.[5]

Már említettük, hogy a polgári házasság elterjedésének alapja a francia forradalom és később a Code Civil V. fejezete lett. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy ez szinte mindenhol feszültségforrássá vált. Az itáliai és német területek jelentős részén komoly ellenállásba ütközött az intézmény, hiszen jelentősen sérültek általa az egyházak jogai. Az 1848-as forradalmi hullám hatására az osztrák törvényhozás is fontolgatta a polgári házasság intézményének bevezetését. Az ún. kremsieri alkotmánytervezet végül nem valósult meg, hiszen Ferenc József a maga oktrojált alkotmányát erőltette, de a gondolat megjelenése mindenképpen felfedezhető. [6]

A magyarországi jogrendben a polgári házasság egészen II. József uralkodásáig nyúlik vissza. A császár rendeletének értelmében a házasság egy polgári szerződés volt, az egyházi személyek pedig az állam tisztviselőjeként jártak el annak megkötésénél. II. József halála után azonban II. Lipót uralkodása következett, aki alapvetően megváltoztatta mindezt. Ismét az egyházak kezébe került a házasság kérdése, ráadásul a katolikus egyház erősödése folytán a vegyes házasságok miatt állandó feszültségforrássá vált. A viták rendezésére 1843-ban, a reformkor időszakában is tettek kísérletet, mégpedig a polgári házasság bevezetésének formájában. Erre végül nem került sor. A polgári házasság bevezetésének gondolata a kiegyezés után erősödött fel ismét. Hosszú évekbe telt, ameddig ténylegesen is tárgyalható javaslatokat sikerült megfogalmazni. Végül 1889 és 1893 között tárgyalták a házassági jogról szóló törvényt, amely kimondhatta a kötelező polgári házasságot is. A törvény szentesítésére 1894. december 9-én került sor.[7] Az 1894. évi rendezés egyértelműen az első formát vezette be Magyarországon. 1895 októberétől az országban érvényesen csak polgári formában lehetett házasságot kötni, így a kötelező polgári házasság intézménye valósult meg. Természetes, hogy ez számos feszültséget, vitát generált.

Viták a polgári házasság bevezetéséről Magyarországon

Bár a témánk szempontjából 1895 az igazán fontos dátum, azonban viták kezdete és vége is jóval túlnyúlik ezen az időponton. Ma már mindenki számára természetes, hogy Magyarországon kötelező a polgári házasság, de a dualizmus korszakában ez egyáltalán nem volt így. A kiegyezést követő időszakban természetes feladat volt az államjogi keretek meghatározása, a szükséges reformok előkészítése és végrehajtása. Ennek egy részét jelentette természetesen a vallásreform, az állam szerepének újragondolása is. Magától értetődő, hogy ekkor felmerült a kötelező polgári házasság gondolata is. A már idézett Schopper György például 1868-ban értekezik a polgári házasság intézményéről. Írását erős forráskritikával kell kezelnünk, hiszen erősen indulatos és egyértelműen a saját álláspontját kívánja megerősíteni. Ugyanakkor mégis értékes műről van szó, hiszen általa kirajzolódik, hogy milyen kérdéseket, problémákat vet fel a polgári házasság bevezetésének gondolata, s hogyan gondolkodnak erről a jogtudósok. Egy másik igen értékes egykorú forrásunk egy fiktív levélgyűjtemény. E levélgyűjtemény ismeretlen szerzője tíz levélben, mintegy 30 oldalban fejti ki a véleményét a polgári házasságról. A szerző falusi leveleknek nevezi írásait, tehát a nép egyszerű nyelvén igyekszik bemutatni mindazt, amit gondol. Nyilvánvaló, hogy a szerző valójában egy művelt ember, igen jó tollforgató, mégis más szemszögből közelíti meg a kérdést, mint a jogtudósok. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy széles körű támogatást szeretne szerezni az álláspontjának. A szerző azt is felfedi magáról, hogy katolikus, tehát tulajdonképpen a katolikus hívek gondolatait ismerhetjük meg általa. Második levelében például kifejti, hogy a házasság egy szent dolog a katolikus egyházban, s a protestáns egyházak számára is kiemelten fontos. Erről így ír: „Mi katholikusok a házasságot szentségnek tartjuk, s megkívánjuk, hogy ahhoz a házasulandók úgy járuljanak, mint szentséghez, tehát illő lelki készülettel, tiszta lelkiismerettel. A protestáns atyafiak nem tartják ugyan a házasságot sakramentomnak- de mégis oly szent dolognak, melyet szintén templomaikban, vallásuk szertartásai szerint, papjaik közbejöttével hajtanak végre.”[8] Látszik tehát, hogy a házasságot egyértelműen szentségként kezelik, ami eleve kizárja az állam szerepét, az állami anyakönyvezés és esketés létjogosultságát. Véleménye szerint minden keresztény egyházban igaz ez. Érdemes lesz későbbi vizsgálódásunk során erre még visszatérnünk. Érdekes lesz megvizsgálni, hogy minden keresztény felekezet hasonlóan fog-e reagálni a polgári házasság bevezetésére. Ugyanebben a levélben a szerző az egyházi szertartás szerint kötött házasságot egyenesen a család alapkövének nevezi, abból kiindulva, hogy ez egyfajta erkölcsi nevelő intézmény is, hiszen a házas felek kölcsönösen elkötelezik magukat a másik mellett egy egész életre. Véleménye szerint tehát a házasság szentség, s ez hozza létre az erkölcsileg tökéletes családot.[9] Az életre szóló elköteleződés gondolatával lényegében a polgári házasság egyik sarokkövét, a válás lehetőségét veti el a szerző, s később erre egy teljes levelet szán művében. Kifejti, hogy boldogtalan házasságok léteznek ugyan egyházi házasságkötés esetén is, de a válás lehetősége ezek számát csak tovább növelné. Álláspontja szerint a válás az asszonyok és a gyermekek erkölcsi méltóságát teljesen megsemmisítené.

Ugyancsak érdekes a negyedik levél. Ebben a levélíró elmagyarázza, hogy a polgári házasság mit is jelent, illetve milyen formáiról tárgyal jelenleg a törvényhozás. Ebből tudhatjuk meg, hogy 1868-ban még alapvetően két lehetséges út mutatkozott: az egyik tábor a kötelező polgári házasság, a másik pedig a fakultatív polgári házasság mellett tört lándzsát.[10] Ugyancsak érdekes az a megállapítás, amellyel a szerző azt sugallja, hogy a polgári házasság gazdasági érdekeket szolgál, s célja az, hogy a zsidók és a keresztények is frigyre léphessenek.[11] Tehát a polgári házasság ellenzői a vallások közötti ellentéteket és eltéréseket is felhasználták érvként.

A szerző további leveleiben azzal is foglalkozik, hogy az országgyűlési képviselőknek figyelemmel kellene lenniük az emberek igényeire, s arra a tényre, hogy a lakosság nagy része vallásos. Tehát nem szabadna erőltetni a kötelező polgári házasságot. Ugyanakkor javaslatokat fogalmaz meg arra az esetre, ha ez mégis megtörténik. Álláspontja szerint ekkor a törvényt el kell fogadni, de a polgári tisztviselő előtt megkötött házasságot késedelem nélkül meg kell áldatni az egyházzal is. A fakultatív polgári házasság esetén pedig egyenesen azt javasolja, hogy senki ne éljen a lehetősséggel, így a kezdeményezés magától elhalna.[12] Összegezve tehát megállapítható, hogy az ismeretlen szerző nagy indulatokkal fordul a polgári házasság felé, ugyanakkor igyekszik azt közérthetően, minden oldalról megvilágítani.

Érdemes a tudós püspök, Schopper György gondolatait is megvizsgálnunk, hogy lássuk ő a jogtudós eszközeivel milyen módon érvel. Idézett műve egykorú a Falusi levelek fiktív levélgyűjteményével, de jóval terjedelmesebb annál, mintegy 167 oldalban fejti ki álláspontját. Munkája első fele egy jogtörténeti bevezetés, amelyben arról értekezik, hogy mik az állam és mik az egyház jogai, ezek mikortól és milyen formában származtathatók. E rész bemutatása témánk szempontjából kevésbé fontos, így ettől eltekintünk. Érdekes viszont az írás mintegy felét kitevő második rész, amelyben a polgári házasság intézményének feltételezett hatásairól értekezik. Álláspontját 38 pontban foglalja össze. Természetesen ezek közül is szükséges válogatnunk, de a legfontosabb pontokat és gondolatokat érdemes idézni, hiszen segít megérteni azokat a jelenségeket, amelyeket majd 1895. október 1-je után tapasztalhatunk. Az első – témánk szempontjából érdekes – megállapítása az, hogy maga a kormány is tisztában van azzal, hogy a polgári házasság új eszmeként van jelen az országban.[13] Ennek következménye nyilvánvaló, hiszen az ismeretlentől igen gyakran tartanak az emberek, tehát a bevezetés egyáltalán nem lesz zökkenőmentes. Ez máris egy indoka lehet annak, hogy miért tartott csaknem 30 évig a terv kivitelezése. Hosszan vélekedik a szerző arról is, hogy mit veszít a házasság intézménye az által, hogy nem bír egyházi áldással. Úgy véli, hogy ezzel a szakrális hatása veszik el. Ennél is érdekesebb azonban az a gondolat, hogy a pap megtagadhatja egy házasság megáldását akkor is, ha az polgári értelemben érvényes, s így a vallásos emberek lelki értelemben szenvedhetnek miatta.[14] Nyilvánvalónak tűnik, hogy egyházi személyek akkor tagadják meg a házasság szentesítését, ha annak egyházjogi akadálya van. Ugyanakkor a szerző szavaiból egyértelmű az is, hogy az egyház szemében minden polgári házasság vadházasságnak minősül. Így tehát elképzelhető, hogy a papság a polgári házasság ellen prédikál, sőt akár az is, hogy ténylegesen megtagadja a későbbi szentesítést. Ennek a gondolatnak a későbbiekben még nagy jelentősége lehet, amikor azt vizsgáljuk, hogy mi történik a polgári anyakönyvezés bevezetése után. Igen becses része a szövegnek, amelyben a szerző a polgári házasság híveinek érveit igyekszik megdönteni. Érvelése kevésbé érdekes témánk szempontjából, ám forrásértéke mégis nagy, mert megismerjük azokat az érveket, amelyeket a házassági jog reformja mellett sorakoztattak fel a korszakban. Érdemes ezeket áttekintenünk, értelemszerűen tömörítve azokat[15]:

  • a polgári házasság a lelkiismereti szabadság miatt fontos,
  • a polgárok szabadsága miatt fontos a polgári házasság intézménye,
  • ha az állam minden vallást elfogad és támogat, akkor polgári házasságra van szükség, hogy ne legyen különbség házasság és házasság között,
  • sok olyan helyzet elképzelhető, amikor az egyház megtagadná a házasságot, de az polgári jogi értelemben nem kifogásolható, ezért szükséges a polgári házasság

Látszik tehát, hogy a polgári házasság hívei alapvetően azzal érveltek, hogy a polgárok egyenlősége és az egyértelmű jogi helyzet miatt szükséges az egységes, jogilag pontosan szabályozott polgári házasság bevezetése. Az érvelés helyességét mai szemmel egyértelműen hajlamosak lehetünk belátni, hiszen számunkra természetes a jogintézmény, a kor embere azonban mindebből azt látta, hogy az állam bele kíván szólni egy eddig gyakorlatilag tisztán szakrális kérdésbe. Természetesen az egyházak képviselői is sértve érezték magukat, hiszen az ő jogaikat csorbította volna a törvény. Schopper György az ő érveiket is rendezni igyekszik, ezért ezeket is célszerű áttekintenünk, természetesen itt is tömörítve a gondolatokat[16]:

  • a polgári házasság erkölcsi romláshoz vezet, tömegesen élnek vele, s így csökken az egyházi szertartások száma,
  • a polgári házasság intézménye csorbítja az egyház jogait,
  • a házasság intézménye gyengül, hiszen felbonthatóvá válik,

Összegezve elmondható, hogy a polgári házasság intézményét ellenzők félnek attól, hogy az országot erkölcsi romlásba fogja dönteni a tény, hogy az egyházaknak csökken a házasságra gyakorolt befolyása. Természetesen igyekeznek a polgári törvénykezést és házasságot éppen ezért erkölcstelennek és rossznak beállítani. Ez tehát az alaphelyzet a dualizmus korszakának elején, amellyel számolnia kell a jogalkotóknak. A következőkben érdemes megvizsgálni az anyakönyvezés reformját közvetlenül megelőző időszakot, illetve az új szabályok bevezetése utáni helyzetet.

1893-ban Brankovics György foglalta össze a polgári házasság lényegét, jellemzőit. Művét a reformokat felvállaló miniszterelnöknek, Wekerle Sándornak ajánlotta. Írása azért érdekes, mert rávilágít arra a helyzetre, ami a házassági és az anyakönyvi törvény elfogadása előtt jellemző az országra. Érdemes tehát ennek a műnek a tartalmát is áttekintenünk röviden. Rögtön a bevezetésben egyértelműen megjelenik az 1789-es nagy francia forradalom hármas jelszava és eszméje.[17] Egyértelmű tehát, hogy a Szabadelvű Párt és a vallási, illetve anyakönyvi reformok hívei ehhez a történelmi eseményhez nyúltak vissza, ezt tekintették példának az állam és egyház szétválasztásának kérdésében. Szintén nagyon hasznos adalék a szerző azon állítása, amely szerint az ellenzék, a sajtó és a kormány álláspontja egységes a reform szükségességének kérdésében és egyöntetűen támogatja a polgári házassfág kérdését. Ennek bizonyítékául azt emeli ki, hogy az ellenzék akkori vezére, gróf Apponyi Albert is a reform mellett áll.[18] A következő szakaszokban rávilágít arra, hogy az országban annyiféle házassági jog és szabályozás létezik, ahány felekezet és felhívja a figyelmet egy mintegy szokványossá váló jelenségre, a valláscserélgetésre.[19] Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy sok esetben a házassági problémákat valláscserével oldották meg a felek. Ha például válni szerettek volna, egyszerűen kerestek egy olyan protestáns felekezetet, ahol ez lehetséges volt. Az átkeresztelkedés után lehetővé vált a válás, sőt egy újabb házasság megkötése is. Ezzel jogilag megkerülték a hosszadalmas és kétes kimenetelű pápai érvénytelenítési eljárást. Ennek a szokásnak a megszüntetésére is alkalmas eszköznek látták a polgári házasságot és a szabályozott válás lehetőségét. A szöveg szól a házasságon kívüli kapcsolatokról is. Egyértelművé teszi, hogy a törvényesített válás intézménye még mindig jobb, mint a törvénytelen kapcsolatok, vagy a valláscsere útján megvalósított válás. Erről így ír: „A polgári házasság tehát elítéli egyúttal mindazon törvénytelen viszonyokat, melyek a törvényes házasság mellett ma, nyíltan avagy titokban fennállanak s el fogja őket ítélni a jövőben is[…]”[20] A szerző egyértelművé teszi a további szakaszokban, hogy az élethosszig tartó házasságot tartják ideálisnak a polgári házasság hívei is, de fontosnak tartják, hogy a házasság felbontható legyen. Céljuk tehát – mondják – szemben a vádakkal az, hogy tiszta viszonyokat teremtsenek, ésszerű keretek között, egységesen szabályozott, szükség esetén felbontható házassággal. Álláspontja szerint nem a polgári házasság okoz erkölcsi romlást, hanem a túl merev vallási szabályok, amelyek miatt a válás nem lehetséges, így a házasság börtönné, teherré válik.

Brankovics György művének záró szakaszai is nagyon érdekesek. Korábban már említettük, hogy a polgári házasság ellenzői a család megteremtőjeként, erkölcsi alapjaként tekintettek az egyházi áldással kötött házasságra. A polgári házasság hívei a maguk szempontjából ugyanígy érvelnek. Érdemes itt is idéznünk a mű vonatkozó gondolatainak teljes szövegét: „[…] Az, hogy az állam csak a közerkölcsiség érdekében cselekszik akkor, amidőn a kötelező polgári házasság révén még azokat a szerencsétleneket is a törvényes házasság jogbiztonságában és jogegyenlőségében részesíti, akik hitfelekezet nélkülieknek vallják magukat.”[21] Ebből az idézetből is látszik, hogy a polgári házasság hívei minden tekintetben tiszta helyzetet akartak teremteni a házassági jog tekintetében.

Az előzőekben tehát felvázoltuk azt a vitát, amely a dualizmus időszakában kibontakozott a kérdésről. Látható, hogy gyakorlatilag három évtizeden át tartó, indulatoktól sem mentes vitáról van szó. Mind a polgári házasság ellenzői, mind annak hívei számtalan érvet és ellenérvet igyekeztek felvonultatni, érveik gyakran fedik is egymást. Azt is fontos tudatosítani, hogy a támogatók tábora sem egységes. Nagyon sokáig nem egyértelmű, hogy a fakultatív vagy a kötelező polgári házasság fog érvényesülni az országban. Végül a kötelező polgári házasság jut érvényre, ezzel pedig akár a viták is a végükhöz érhetnének, ám egyáltalán nem ez fog történni. A következőkben éppen ezért a bevezetés utáni problémákat, jelenségeket kell megvizsgálni. Először általánosan tekintjük át a kérdést, majd pedig a Pásztó példáján vizsgáljuk a jelenségeket. Vizsgálódásunk időkörét a polgári házasság működésének első negyedszázadára fogjuk kiterjeszteni.

Problémák a polgári házasság elfogadása körül Magyarországon

A már ismertetett indulatok 1895 októbere után sem csitultak, sokan nem fogadták el érvényesnek a polgári tisztviselő közreműködésével kötött házasságot. Országszerte megfigyelhető jelenség, hogy az egyház erősen uszított a polgári anyakönyvvezetés és különösen a polgári házasság ellen. Remek összefoglalása olvasható mindennek Ravasz Éva írásában. Ő Komárom-Esztergom megye példáján át vizsgálja a kérdést. Érdemes az általa felvázolt jelenségekről is szólni röviden. Nagyon fontos megállapítás például, hogy a sajtó házasodási hullámot jósolt a törvény bevezetése előtt.[22] Ez azt sugallja tehát, hogy alapvetően arra számítottak, hogy a lakosság nem fogadja el a polgári házasságot, illetve ha módjában áll, akkor még annak bevezetése előtt igyekszik házasságot kötni. Ugyancsak nagyon fontos jellemzőként említi, hogy sokszor előkelő polgárok házasodtak az elsők között annak érdekében, hogy tekintélyt adjanak a polgári házasság intézményének. Ugyanezt a célt szolgálta az is, hogy a házassági tanúk gyakran a vármegye legfontosabb tisztviselői voltak. Természetes jelenség az is, hogy az első szertartásokat nagy érdeklődés kísérte. Az emberek kíváncsiak voltak arra, hogy hogyan zajlik egy ilyen szertartás, különösen az egyházi ellenkampány fényében.[23]

Természetesen felmerül a kérdés, hogy egészen pontosan mit is értünk az egyházi ellenkampány alatt. Nos, nem másról van szó, mint arról, hogy a katolikus papság mindent megtett annak érdekében, hogy a polgári házasságnak rossz hírét keltse, s elismertségét aláássa. A korszakból fennmaradtak olyan röpiratok, amelyek – igen durván és indulatosan ugyan – erre a jelenségre reflektálnak. Indulatosságukkal természetesen nem azonosulhatunk, de egyértelművé válik általuk, hogy a katolikus papság mélyen elítéli a polgári házasságot. Arról, hogy mi is zajlik így ír a röpirat ismeretlen szerzője: „Alighogy elkészül a javaslat, fölzúdulnak néhány püspökkel együtt, s kórusban üvöltve, hazudozva, fenyegetőzve fanatizálják a népet, hogy ne engedjék az ő hatalmukat megcsorbítani; a papi marokból a házasság szentségét kiragadni.”[24] Mindennek az lett a következménye, hogy a lakosság nem vette igazán komolyan a polgári házasság intézményét. Ravasz Éva az idézett művében például rámutat arra, hogy gyakran nem megfelelő öltözékben jelentek meg az anyakönyvvezető előtt.[25] Aligha kell magyarázni, hogy ez önmagában is csorbította az esemény rangját. A későbbiekben látni fogjuk azt is, hogy számos házasuló megtagadta a polgári anyakönyv aláírását. Ez alapvető vitákat generál, hiszen a polgári tisztviselők egy része úgy tekinti, hogy az anyakönyv aláírásának megtagadása önmagában is lehetetlenné teszi a házasság megkötését. Eközben a katolikus papok egy része arra biztatja a híveit, hogy tagadja meg az aláírást. Kampányuk sikerességét Pásztó példáján keresztül fogjuk bemutatni, de addig is érdemes megnéznünk, hogy hogyan reagál a politika a problémára.

Már említettük, hogy gyakran előforduló jelenség, hogy a házasulók öltözékükkel nem tisztelik meg az eseményt. Ravasz Éva kiemel egy példát, de egyértelműen kijelenthető, hogy országos jelenségről van szó, hiszen a polgári anyakönyvezést felügyelő belügyminiszter 1895.november 26-án rendeletet bocsát ki Házasságkötés alkalmából a felektől megkövetelhető külső alakszerűségek címmel. E rendelet így fogalmaz: „[…] kötelessége a házasságkötésnél közreműködő polgári tisztviselőnek szigorúan megkövetelni azt, hogy a házasulók és tanúik a polgári házasságkötés ünnepélyes jellegéhez méltó, és viszonyaiknak megfelelő tisztességes ruházatban jelenjenek meg. Viszont azonban nem szabad a polgári tisztviselőnek ezen követelményeken túlmennie.”[26] Egyértelmű tehát, hogy a lakosság számára ekkor nem természetes az, hogy a polgári házasságkötés egy ünnepi esemény, amin az alkalomhoz tökéletesen illő ruházatban kell megjelenni. A tény, hogy ezt rendeleti úton kell rendezni, arra utal, hogy nagy tekintélyű emberek állították ennek az ellenkezőjét. Ez egy utalás lehet a papok álláspontjára és viselkedésére. Érdekes viszont a rendelet szövegének további része is: „Tilos nevezetesen megkövetelnie, hogy a házasságkötésnél való közreműködést attól tenni függővé, hogy a menyasszony menyasszonyi koszorút viseljen, avagy a házasulók, azok egyike, vagy kíséretök az egyházi házasságra emlékeztető, avagy általában szokásos jelvényeket használjon, vagy bárminemű jelképes cselekményeket végezzen.”[27] Ennek a szövegrésznek az alapján joggal feltételezzük, hogy olykor a polgári tisztviselők is túllépték hatáskörüket. Néhányan közülük bizonyosan igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy a polgári házasságkötés az egyházi szertartással egyenértékű, ahhoz ugyanazokra a kellékekre van szükség. Úgy tűnik tehát, hogy mindkét fél próbálta a másikat gyengíteni, tekintélyét csorbítani, s a probléma országos méreteket öltött, hiszen országos, jogszabályi szintű rendezést tett szükségessé. A már idézett rendelet azonban egyáltalán nem oldotta meg a problémákat. A polgári eljárás tekintélyének alacsony voltára utal a tény, hogy az anyakönyvek aláírását a felek gyakran megtagadták. Ezzel gyakorlatilag kétségbe vonva ennek hitelességét. Erre az anyakönyvvezetők gyakran úgy reagáltak, hogy megtagadták az anyakönyvi kivonatok kiadását, így pedig a friss házasok nem tudták igazolni a házasságkötés megtörténtét. Természetesen ez hatalmas felháborodáshoz vezetett, így ismét belügyminiszteri intézkedés vált szükségessé. Ezen a ponton érdemes felidézni a munkánkban már korábban említett alakszerűségi követelményeket az anyakönyvek kapcsán. Az 5. pont egyértelműen említi, hogy a bejegyzéseknek tartalmaznia kell a felek aláírását vagy kézjegyét, de tesz egy engedményt is, hiszen engedi, hogy megnevezzék az okot, amiért az aláírást megtagadják. Ezzel élnek is nagyon sokan, s vallási meggyőződésükre hivatkoznak a megtagadásnál. Megtehetik, hiszen a törvény ténylegesen lehetőséget ad erre. Az anyakönyvvezetők viszont – részben méltányolható – módon elvárnák, hogy az anyakönyveket aláírják, vagy kézjegyükkel ellássák, hiszen így lehet ténylegesen hiteles a dokumentum. Ezt a feszültséget a belügyminiszter az 1896. február 11-én kelt 12.500. számú körrendelettel igyekezett kezelni. E rendeletben egyértelműen rögzítette, hogy a házasságkötés akkor is érvényes, ha a felek az aláírást vallási meggyőződésükre hivatkozással megtagadják. Határozottan megtiltotta az anyakönyvvezetőknek azt a viselkedést, hogy emiatt a hivatalos dokumentumok kiadását megtagadják. Érdekes ugyanakkor, hogy a miniszter azt sugallja, hogy pontosan érzi a rendelkezéssel szembeni ellenállást. Kiemeli ugyanis a rendelet zárásában, hogy azon tisztviselőkkel szemben, akik a rendeletben foglaltakat megsértik, szigorúan fel fog lépni.[28] A probléma jelentőségét jól mutatja, hogy az országgyűlésben is téma volt az anyakönyvvezetők magatartása, illetve a házasságkötések formaiságával kapcsolatos problémák. 1898. március 16-án Molnár János képviselő interpellációval fordult Perczel Dezső belügyminiszterhez. Felszólalásában több esetet is felsorol, ahol az anyakönyvvezető – állítása szerint – nem volt hajlandó együttműködni a házasságkötésnél, ha a felek az aláírást megtagadták. Olyan esetet is említ, ahol az anyakönyvvezető szitkozódva teljesítette a kötelezettségét, amikor kiderült, hogy a házasulók nem kívánják aláírni az anyakönyvet. Több olyan esetet is említ a képviselő, ahol a főszolgabírók megtagadták a vegyes házasságra lépőktől a reverzális kiállítását. Itt a képviselő azokra a megegyezésekre céloz, amelyekben az eltérő felekezetű házasulók születendő gyermekeik vallásáról intézkednek. E megegyezés hiányában a római katolikus papok természetesen megtagadták az egyházi esketést, tehát a házasulók nem köthettek egyházi házasságot később. A képviselő az ország számos településéről említ példákat, ezen esetek részletekbe menő bemutatása természetesen nem a munkánk feladata, ezt nem is kívánjuk megtenni, ugyanakkor érdemes legalább néhány település nevét megemlítenünk. Molnár János említi például a kaboldi anyakönyvi kerületet, a lonkai anyakönyvi kerületet, Pándorfot, Losoncot, sőt, Budapestet is.[29] Természetesen e felszólalást is forráskritikával kell illetnünk. Egyrészt meglehetősen indulatos szövegről van szó, másrészt igen gyakran katolikus papok közlésére hivatkozik a képviselő. Ennek ellenére maga a forrás igen értékes és egyértelművé teszi, hogy a polgári házasság ügye körül jelentős országos feszültség van. Perczel Dezső belügyminiszter 1898. május 4-én válaszolt a képviselő kérdésére. E válaszban először is felhívja a figyelmet arra, hogy maga a képviselő sem fogalmaz pontosan, illetve nem tiszteli a törvényes helyzetet. Molnár János ugyanis polgári házasságnak nevezett szövetségről beszél, tehát nem ismeri el törvényes dolognak a házasságot. Ugyancsak felhívja a belügyminiszter a figyelmet arra, hogy reverzálisokat a polgári jog nem ismer, az kifejezetten csak a római katolikus kánonjogban létező fogalom. A polgári házasságról szóló törvény egyértelműen megegyezésről beszél. A belügyminiszter ezután kifejti, hogy 1896 óta mindössze két olyan esetben érkezett hozzá jelentés, amelyben az anyakönyvvezetők megsértették a 12.500. számú rendeletét, ezeket minden esetben ki is vizsgálta, a szükséges intézkedéseket megtette. Megjegyzi ugyanakkor, hogy számos esetben kapott jelzést anyakönyvvezetőktől arra vonatkozóan, hogy katolikus egyházi személyek a polgári anyakönyv aláírásának megtagadására bíztatták a jegyeseket. Ezekben az esetekben a papok a hozzájuk kihirdetés és egyéb szükséges eljárások miatt ellátogató jegyeseknek elmagyarázták, hogy a polgári házasság rossz és erkölcstelen dolog, ezért tagadják meg az aláírást. A miniszter tájékoztatja a képviselőket, hogy ezeket az eseteket minden esetben áttette az egyházi hatóságokhoz és kérte az intézkedések megtételét. Molnár János képviselő a miniszteri választ nem fogadta el, így végül a levezető elnök képviselői szavazásra bocsátotta a kérdést. A képviselők elfogadták a miniszteri választ.[30] Természetesen, ahogy a képviselői interpretációt, úgy a miniszteri választ is kritikával kell olvasnunk, hiszen a politikai szándék mindkét oldalról világos. A képviselő a polgári házasság tekintélyét szeretné megtépázni, a miniszter pedig védené azt. Nyilvánvaló, hogy mindketten saját álláspontjukat tartják megfellebbezhetetlen igazságnak. Vitájuk csupán annak igazolására szolgál, hogy csaknem 3 évvel a polgári anyakönyvezés bevezetése után a vita még mindig nagyon élénk a kérdésről, az indulatok gyakorlatilag nem csillapodtak. Egyértelműen igazolható az eddigiek alapján, hogy a polgári házasság létjogosultságának kérdése 1868 óta, tehát ekkora már éppen 30 éve folyamatosan az országos közbeszéd témáját adta. Azt hihetnénk, hogy az indulatok lassan csökkentek és a jogszabályok által létrehívott intézményt idővel elfogadták, ám még évekkel később is számos utalást találunk arra, hogy ez nem így történt. Nem törekedhetünk teljességre minden lehetséges forrás felkutatásában, törvényszerűen válogatnunk kell. Annak bizonyítására, hogy a vita még évekkel később is rendkívül aktív volt, célszerű a Görög Katholikus Hírlap című újság 1905. évi 10. számában megjelent egyik írást megvizsgálnunk. Leukánich Viktor bajorvágási görög szertartás szerinti katolikus lelkész ebben a lapszámban fejti ki véleményét a polgári házassági anyakönyv és jegyzőkönyv aláírásának kérdéséről. Álláspontja szerint hívő katolikus a házasságkötéshez kapcsolódó dokumentumokat nem írhatja alá, ugyanis a polgári házasság egyházi értelemben nem elismerhető. Úgy véli, hogy az anyakönyv és a jegyzőkönyv aláírásával a felek elismerik a polgári házasság teljes érvényességét, így hitbéli meggyőződésük ellen tennének. A lelkész írásában kiemeli azt is, hogy a törvényalkotónak sem állt szándékában az aláírást kötelezővé tenni. Ennek bizonyítására a már általunk is elemzett házassági törvény ide vonatkozó passzusát, illetve a korábbiakban már szintén említett 12.500. számú belügyminiszteri rendeletet idézi. Felhívja a figyelmet, hogyha ezen jogszabályok és az ezekhez kapcsolódó állásfoglalások ellenére a polgári anyakönyvvezető megtagadja a jegyzőkönyv és az anyakönyvi kivonat kiadását, akkor a tisztviselő ellen panasszal kell élni annak felettesénél. Saját példáján keresztül megtudjuk azt is, hogy katolikus lelkészként ő maga is rendre utasított már anyakönyvvezetőt. Elismeri, hogy ez természetesen hosszú időt és nagy kitartást kíván. A problémának ugyanakkor sajátos megoldását is előadja. Saját gyakorlatát idézve kiderül, hogy ő maga akkor is összeadja a jegyeseket, ha a törvény által előírt házasságkötési jegyzőkönyv nem áll rendelkezésre. Tekintettel az anyakönyvvezetők ellenállására a jegyzőkönyvvel egyenértékűnek fogadja el a tanúk és a jegyesek egybehangzó kijelentését arról, hogy a polgári házasságkötés megtörtént. Ha jegyesek egyházi értelemben már jogosultak a házasságkötésre, s a polgári házasság meglétét ilyen módon nála igazolják, ő vállalja az egyházi esketést.[31] Ebből is látszik, hogy 10 évvel a polgári anyakönyvezés bevezetése után a kedélyek nem csillapodtak semmit. Mindkét oldal figyelmen kívül hagyta a szabályokat, s gyakran öntörvényűen oldotta meg a problémákat. Az egyház képviselői a jogszabályok ellenére is arra törekedtek, hogy a polgári anyakönyvezés elismertségét csökkentsék, az állami tisztviselők viszont a jogszabályi előírások dacára is gyakran tagadták meg az előírt okmányok kiadását, ha a házasulók éltek a törvényes jogukkal és vallási meggyőződésükre hivatkozással megtagadták az aláírást. A megbékélésre látszólag esély sem volt, hiszen mindkét fél makacsul ragaszkodott a saját igazához. A polgári házasság intézménye és az anyakönyv aláírása körül egy olyan elvi vita bontakozott ki, amely évtizedekre meghatározóvá vált.

Az országos vita hatásai Pásztón

Az előzőekből már kitűnt, hogy az ország legkülönbözőbb pontjain is jelentős problémát okozott az új anyakönyvezésre vonatkozó törvény és annak betartása. Nem volt ez máshogy Pásztón sem. A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy az anyakönyvi bejegyzések elemzésével igyekezzünk feltárni a helyzetet. A vizsgált időszak kezdete természetesen 1895.október 1-je, hiszen ekkor vette kezdetét a polgári anyakönyvezés. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy hol érdemes meghúzni a vizsgált időszak határát. Döntésünk 1920-ra esett, hiszen ez az év több szempontból is jelentős. Egyrészt éppen a polgári anyakönyvezés első negyedszázadát vizsgáljuk, ha az 1920-as évvel zárjuk le a vizsgálódást, másrészt viszont 1920 mindenképpen egy korszakhatár úgy az ország történelmében, mint az emberek mentalitásában. A trianoni békeszerződés és annak szociális, gazdasági és politikai következményei alapjaiban rajzolták át Magyarországot és az emberek mentalitását is, tehát akár emiatt is tekinthetjük ezt az évet természetes határpontnak.

A korábbiak alapján jól látszik, hogy a konfliktus lényegében a katolikusok és az állam között bontakozott ki, éppen ezért a vizsgálódás alapdokumentumai is a plébániai levéltár anyakönyvei, illetve a polgári anyakönyvi másodpéldányok lehetnek. Természetes forrásként kínálkozna emellett a pásztói plébánia Historia Domusa, ám ez a vizsgált időszaknak csak egy töredékéből áll a rendelkezésünkre, akkor pedig az első világháború eseményeiről tudósít, így tehát a házasságkötések problémájának vizsgálatánál nem tudjuk hasznosítani ezt a forrástípust. A vizsgált korszak elején helyi sajtó sincs Pásztón, így a legkritikusabb időszak tekintetében nincs lehetőségünk a közhangulat rekonstruálására. Ennek ellenére az anyakönyvek vizsgálatából egyértelműen kirajzolható a kor emberének magatartása, vélekedése a kérdésről.

Elsőként a pásztói római katolikus plébánia házassági anyakönyvének egyik rövid bejegyzésére figyelhetünk fel. A XI. kötet 122. lapján, az 1895.szeptember 30-án kelt 30. bejegyzés után a következő rövid mondat áll: „Október 1-jén kezdődik a polgári párosodás korszaka.”[32] Ez a mondat önmagában nem sokat árul el, bár az indulat egyértelműen érzékelhető belőle. Nyilvánvaló, hogy az a pap, aki ezt a sort papírra vetette elítéli a polgári házasság intézményét. Galcsik Zsolt levéltáros szóbeli közléséből tudjuk, hogy ehhez hasonló, sőt olykor indulatosabb bejegyzésekkel is találkozhat a kutató az anyakönyvi másodpéldányokban is.[33] Ezt követően szúrópróbaszerűen áttekintettük a Pásztó környéki plébániák anyakönyveit, hátha hasonló bejegyzésekre bukkanunk. A közeli Nagybátony és Mátraszőlős római katolikus házassági anyakönyvében egyáltalán nem jelent meg a kérdés, mintha nem is érdekelné őket. A bujáki plébánia anyakönyvében azonban találunk egy erre vonatkozó bejegyzést szeptember 30-án: „Az 1894. évi XXXIII. t.c. értelmében az egyházi anyakönyvek állami közhitelessége a mai nappal lezáródik”[34] A két idézett bejegyzés hangneme közötti különbség aligha szorul magyarázatra, látszik tehát, hogy a pásztói plébános egyértelműen negatívan viszonyul az új helyzethez, szavaiból sugárzik a gúny és a lenézés.

A vizsgált időszakban Pásztón összesen 1236 pár kötött házasságot, a továbbiakban tehát az ő viselkedésükön keresztül tehetünk kísérletet arra, hogy elemezzük a polgári házasság elismertségének kérdését a településen.[35] Abból a feltételezésből kell kiindulnunk, hogy a római katolikus pap a polgári házasság ellenfele volt, ez érzékelhető az anyakönyvben található rövid bejegyzés alapján is. Ettől kezdve csupán az a kérdés, hogy a pásztóiak hogyan viszonyultak a kérdéshez. Ezért először is az anyakönyv aláírására való hajlandóságukat célszerű vizsgálni. A diagramon látható, hogy a kérdéses időszakban a megkötött házasságok 56%-nál tagadta meg az anyakönyvi bejegyzés aláírását legalább az egyik fél. Ez összesen 693 darab házasságot jelent 25 év alatt. Ebből az esetek döntő többségében, összesen 668 alkalommal mindkét fél megtagadta az anyakönyvi bejegyzés aláírását, tehát a felek között egyetértés volt a kérdésben. A maradék 25 esetben csak az egyik fél tagadta meg az anyakönyv aláírását. Erről a 25 esetről elmondható, hogy általában vegyes házasságokról van szó, ahol az egyik fél katolikus, s ő tagadja meg a bejegyzés aláírását. Látható tehát, hogy a polgári házasság elismertsége alacsony, hiszen alig haladja meg a 40%-ot azok aránya, akik aláírják az anyakönyvet. Az arányt tovább rontaná, ha kizárólag olyan házasságokat vizsgálnánk, ahol legalább az egyik fél vallása valamely katolikus felekezet, ugyanis feltűnő, hogy az izraelita házasulók minden esetben aláírják a bejegyzést és esetükben nem fordul elő vegyes házasság. Körükben tehát teljes a polgári házasság elfogadottsága. Érdemes azt is megvizsgálni, hogy hogyan alakul az aláírást megtagadók aránya kisebb időszakokban. Ehhez azt a megoldást választottuk, hogy a korszakot ötéves szakaszokra bontva vizsgáljuk a számadatok változását. Így az oszlopdiagramon látható adatokat kaptuk.  Feltűnő, hogy 1901 és 1920 között folyamatosan magasabb azon házasságok aránya, ahol legalább az egyik fél megtagadta a bejegyzés aláírását, mint azoké, ahol aláírják a bejegyzést. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért lóg ki ebből a sorból az 1895 és 1900 közötti időszak, ezért az adatokat ismét át kellett vizsgálnunk. Logikusnak tűnne, hogy a kezdeti időszakban még magasabb az aláírást megtagadók aránya, s aztán ez az arány folyamatosan csökken, ám ezt az adatok nem bizonyítják. A bejegyzések ismételt átvizsgálása során kiderült, hogy az anyakönyvbe csak 1896. július 15-én és ezt követően jegyeznek be olyan eseteket, ahol a házasulók az aláírást megtagadják. Egészen pontosan 38 darab házasságot kötnek ezt megelőzően úgy, hogy erre utaló megjegyzés nincs az anyakönyvben. Ez önmagában is felveti a kérdést, hogy mi történhetett 1895. október 1-je és 1896. július 15-e között.[36] Először is a már említett jogi előzményekre kell mindenképpen utalnunk. Az általunk már idézett 12.500. számú belügyminiszteri körrendelet 1896 februárjában kelt és ez rögzítette minden kétséget kizáróan, hogy a házasulók vallási meggyőződésükre hivatkozással megtagadhatják az aláírást. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a vita 1896 második felében ismét fellángolt, hiszen ekkor került napirendre Ausztriában is a kötelező polgári anyakönyvezés bevezetése.[37] Elképzelhető tehát, hogy az arányok emiatt emelkedtek meg 1896 második felétől kezdődően. A tény, hogy a házasulók nem hivatkoztak a vallási meggyőződésükre a házassági anyakönyvi bejegyzés aláírásának megtagadásakor, még nem jelenti automatikusan azt sem, hogy aláírták volna a bejegyzést. Éppen ezért újból, immár erre összpontosítva meg kell vizsgálni a szóban forgó 38 darab házassági bejegyzést, hogy tiszta képet kaphassunk. Összesen 35 olyan bejegyzést találunk ekkor Pásztón, ahol legalább az egyik házasuló fél katolikus vallású. Felmerült a lehetőség, hogy azért nem tagadták meg az anyakönyv aláírását, mert esetleg a helyi elit tagjai házasodtak ekkor nagy számban, hogy rangot adjanak a polgári házasság intézményének, ahogyan ez Komárom-Esztergom megyében is történt. Ezt a bejegyzések átvizsgálása nem igazolta, ugyanis iparosokat és napszámosokat találunk a házasulók között, de értelmiségieket, állami tisztviselőket például alig. Így hipotézisünket el kellett vetni és másik úton folytatni a vizsgálódást. Feltűnő volt ugyanakkor, hogy 17 bejegyzés esetén legalább az egyik fél aláírása nem szerepel a bejegyzésen, a megjegyzés szerint írástudatlansága folytán. Ez közel 50%-os arány. Ugyancsak látni kell, hogy 7 bejegyzés esetében mindkét fél aláírása hiányzik írástudatlanságukra hivatkozva. Természetesen nem rekonstruálható, hogy ezek a személyek valóban írástudatlanok voltak-e, de a későbbi arányokat ismerve és figyelembe véve feltételezhetjük, hogy 1896. július 15-e előtt a felek inkább írástudatlannak vallották magukat, hogy elkerülhessék az aláírást. Ez egy lehetséges magyarázata lehet annak, hogy ebben az ötéves periódusban miért ilyen alacsony arányaiban azok száma, akik megtagadták az anyakönyvi bejegyzés aláírását. A kérdés kétséget kizáró eldöntése jelenlegi ismereteink és a rendelkezésre álló forrásanyag alapján nem lehetséges, így csupán feltételezhető magyarázatok vizsgálatára van módunk.

Mint már említettük, Komárom-Esztergom megyében a sajtó házasodási hullámra számított 1895 októberéig. Ezzel a házasulók egy része elkerülte volna a polgári anyakönyvezés időszakát. Érdekes lehet ezt Pásztó esetében is vizsgálni, hiszen ez is magyarázata lehet annak, hogy miért nem hivatkozik senki a vallási meggyőződésére csaknem 1 éven át. Ha ugyanis korábban házasságot kötöttek mindazok, akiknek ellenérzései voltak, akkor egy ilyen átmeneti időszak elképzelhető. Ennek ellenőrzéséhez az 1890 és 1895. október 1-je között kötött házasságok számát kell áttekintenünk. Mivel a polgári házasság elismertségének problémája egyértelműen a katolikus hívek körében mutatkozik meg, elegendő a római katolikus plébánia anyakönyvében található bejegyzéseket elemezni. Egyértelmű, hogyha a katolikus hívek nagy számban időzítenék a házasságukat az állami anyakönyvezés bevezetését megelőző időszakra, akkor a házasságszám kiemelkedően magas lenne a római katolikus anyakönyvben. Figyelembe véve a polgári házasság alacsony presztízsét, joggal feltételezhető, hogy ezt fogjuk találni az anyakönyvben. Várakozásainkat a számadatok nem igazolták. A pásztói római katolikus plébánia anyakönyve alapján 1890 és 1894 között az átlagos házassági szám 44,4 darab évente. Kiugrás csak az 1890., illetve az 1891. évben tapasztalható, 1890-ben 64 házasságot kötnek, 1891-ben viszont csak 27-et. 1892 és 1894 között az átlag házassági szám beáll 44-re. 1895. január 1-je és 1895. szeptember 30-a között a plébánián 30 házasságot kötöttek. Ez a szám időarányosan még valamivel el is marad a korábbi évek átlagos házasságszámához képest. Az év egészét tekintve is csökkenés látható, mert 1895-ben mindössze 39 házasságot kötöttek. Ezzel tehát bizonyítható, hogy nem a házasságszám növekedése látható 1895-ben, hanem némi csökkenés. Érdemes ezután a későbbi évekre is rátekinteni, hogy lássuk hogyan alakul a házassági szám. Ezért ismét egy 5 éves periódust, az 1896 és 1900 közötti éveket vizsgáltuk meg. Itt az tapasztalható, hogy az átlagos házasságszám 39,6 évente. Ez azt mutatja, hogy megközelítőleg beállt az 1895-ös állapot szintjére, tehát az évi 39 házasságkötésre. Ha a most áttekintett 11 év átlagát vizsgáljuk meg, akkor az látszik, hogy 1890 és 1900 között a pásztói római katolikus plébánián évente 41,72 darab házasságot kötöttek, tehát igazán nagy változást nem tapasztalhatunk.[38]

Mindenképpen szükséges megvizsgálni azt is, hogy hogyan alakul az aláírási hajlandóság és a házasságkötések száma a vizsgált negyedszázados időszakban. Az átláthatóság kedvéért vonaldiagramon ábrázoltuk az összes házasságkötés és azon esetek arányát, ahol legalább az egyik házasuló megtagadta az aláírást. Erről a diagramról azt olvashatjuk le, hogy arányaiban egyre többen hajlandóak aláírni az anyakönyvi bejegyzést, tehát ez arra utal, hogy lassan elfogadják a polgári házasság létjogosultságát. Látható, hogy 1901 és 1905 között annyira súlyos a helyzet, hogy a házasulóknak alig több mint negyede hajlandó aláírásával ellátni az okmányokat. Ez a korábbi, országos viták fényében egyértelműen arra utal, hogy úgy a házasulók, mint az őket az aláírás megtagadására bíztatók abban reménykedtek, hogy a polgári házasság intézménye az ellenállás hatására önmagától elhal. A következő ötéves periódusban aztán egy meredek zuhanást láthatunk, hiszen a korábbi 73%-ról 60%-ra esik az arány, végül pedig beáll arra az 50% körüli arányra, ami a vizsgált időszak egészét jellemezte. A korábban ismertetett, olykor igen indulatos és heves vita tehát valóban megingatta a polgári házasság intézményének tekintélyét és komoly problémákhoz vezetett. Ravasz Éva rámutatott a már idézett cikkében, hogy a jelenség Komárom-Esztergom megyében is komolyan éreztette hatását, az általunk ismertetett országgyűlési interpretáció alapján láthatóvá vált, hogy országos problémával van dolgunk, de a mikroszintű adatok vizsgálata is ezt bizonyította.

Már utaltunk arra, hogy a jelenség főleg a katolikus személyeket érinti. A különböző röpiratok és a vitához kapcsolódó egyéb dokumentumok megemlítik, hogy a protestáns felekezetek és az izraeliták máshogyan viszonyultak a kérdéshez. Ezt bizonyítja például a tény, hogy az átvizsgált 1236 darab bejegyzésben egyetlen egyet sem találtunk, ahol az aláírást megtagadó fél izraelita vallású lett volna. Érdekes viszont megvizsgálni a protestáns és katolikus felek között létrejött házasságokat. Ilyenből 1895 és 1920 között összesen 99 darabot kötöttek Pásztón.[39] A 99 pár közül 21 párnak legalább az egyik tagja megtagadta a bejegyzés aláírását. Arányuk tehát jóval kedvezőbb, mint a katolikus párok esetében látott arányszám. A számok tükrében tehát elmondhatjuk, hogy a tisztán katolikus párok mindvégig elítélőbbek, előítéletesebbek voltak a polgári házasság intézményével, mint akár a vegyes, akár a más felekezethez tartozó párok. Pásztón kis számban éltek a korszakban a görög katolikus felekezethez tartozó személyek is, esetükben ugyanazt a hozzáállást látjuk, mint a római katolikusoknál, ezért indokolt az egységes katolikus megnevezés használata.

Természetesen nem állíthatjuk, hogy az anyakönyveket kizárólag vallási okból és papi ráhatásra nem írták alá a házasulók, nyilvánvalóan vannak más okok is a háttérben. Ravasz Éva például rámutat arra, hogy a nagyfokú analfabetizmus is az egyik oka lehet annak, hogy a házasulók az aláírást megtagadják.[40] Gondolatait érdemes kicsit megvizsgálni és Pásztó esetére alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy a korszakban sok az írástudatlan ember, s számukra nyilván kényelmesebb az aláírás megtagadása, mint saját analfabetizmusuk beismerése. Egyfelől tehát Ravasz Éva gondolatai helytállóak lehetnek. Másfelől természetesen az analfabéta ember ódzkodik mindentől, ami ismeretlen, ami számára új, ráadásul könnyen befolyásolható. Ez viszont véleményünk szerint messze nem indokolná olyan arányszám megjelenését, amilyet az előzőekben már bemutattunk. Éppen ennek okán fontos megvizsgálni, hogy ebben az időszakban mit tudunk az analfabéták arányáról. Pásztóra vonatkozó települési adatok nem állnak rendelkezésre, éppen ezért a település akkori megyéjére, Heves vármegyére vonatkozó adatokkal kell dolgoznunk. A következő táblázatban összefoglaljuk az ismert adatokat és ezek alapján kell megfogalmazni a következtetéseket. Vizsgálatunkhoz az 1891-es, 1900-as, illetve az 1910-es és 1920-as népszámlálás műveltségre vonatkozó adatsorait használjuk fel, így lényegében modellezve a korszakot. Az egyes népszámlálások adatsorait egyetlen táblázatba rendezve közöljük és elemezzük a következőkben.

Heves vármegye polgári lakosságának műveltségi foka[41]

Időszak

Csak olvasni tud (fő)

Írni és olvasni sem tud (fő)

Teljes népesség (fő)

Írástudatlanok aránya

Nem ismert, hogy írástudó-e (fő)

 

férfi

férfi

 

 

 

1891

2388

11023

56446

62748

233785

56,72%

n.a.

1900

2053

9627

50830

55720

253368

46,66%

8

1910

2076

8012

48021

50943

279700

38,99%

n.a.

1920

1485

4789

38695

43600

297590

29,76%

n.a.

A táblázat címéből is látható, hogy kizárólag a polgári lakosság körében tapasztalható írástudatlanságot vizsgáltuk. A vizsgált időszakban összesen 3 népszámlálás volt, ám az összevethetőség kedvéért célszerű az 1891-es adatokat is szemügyre venni. A házassági anyakönyveket 1895 végétől vizsgáltuk át, tehát a népesség írástudása valószínűleg közelebb esik már az 1900-ban rögzített adatokhoz. Szintén fontos megjegyezni, hogy az adatok a teljes polgári népességre vonatkoznak, tehát az idős, már nem házasodó személyek éppúgy szerepelnek benne, mint a gyermekek, akik még nem házasodnak. Természetesen ezek az adatok a teljes vármegyére vonatkoznak, ezzel szemben a házassági bejegyzéseket csak egyetlen település, Pásztó esetén vizsgálhattuk, erről sem szabad elfeledkezni az elemzés során. Jogos a feltételezés ugyan, hogy a pásztói írástudatlanság aránya hasonlít a vármegyében tapasztalhatóhoz, de eltérések bármely irányban elképzelhetőek. Éppen ezért a számadatok inkább egy irányt mutatnak, mint pontos információt nyújtanak. Feltételezhető, hogy a házasodók körében némileg eltérő, de hasonló mértékű írástudatlansággal kell számolni. A táblázat adataiból kitűnik, hogy az írástudatlanok aránya folyamatosan és jelentős mértékben csökkent. A csökkenés ütemét vizsgálva azt lehet feltételezni, hogy 1895 vége körül megközelítőleg 50%-os lehetett az írástudatlanság Heves vármegye polgári lakosságának körében. Ez összecseng azzal, hogy az 1895.október 1-je és 1896.július 15-e között megkötött 38 darab házasságnál 17 olyat találtunk, ahol a házasulók írástudatlanságukra hivatkoztak. Azt mondhatjuk tehát, hogy reális a kép. Nem tűnik valószínűnek, hogy sokan lehetettek azok, akik írástudatlanságra hivatkoztak annak érdekében, hogy ne kelljen aláírniuk a házassági anyakönyvi bejegyzésüket. Ennél beszédesebb viszont, ha rápillantunk arra, hogy 1901 és 1905 között 73% volt azok aránya, akik megtagadták a házassági anyakönyvi bejegyzésük aláírását. Ez az arányszám bőségesen meghaladja a vármegyében élő írástudatlanok arányát, tehát itt már többről van szó, mint arról, hogy az analfabetizmusukat akarták elfedni azzal, hogy a vallási meggyőződésre hivatkoznak. A számok tükrében feltételeznünk kell, hogy a legtöbb házasuló valóban vallási meggyőződésből tagadta meg a polgári házasság dokumentumainak aláírását. Az írástudatlanság mértéke a vizsgált időszakban nagyobb mértékben csökkent, mint ahogyan az aláírási hajlandóság növekedett az anyakönyvi bejegyzések alapján. Tehát összefüggést aligha fedezhetünk fel e két mutató között. Ez viszont felveti annak kérdését, hogy mi történhetett, ami miatt 1896. július 15-e után olyan drámai mértékben megnőtt azok száma, akik nem írják alá a polgári házasság dokumentumát, az anyakönyvet. Kézenfekvő magyarázatnak tűnhetne, hogy személyi változásokat keressünk a jelenség mögött, ám ez nem vezet eredményre. Pásztón ugyan történt változás a plébános személyében, de ennek időpontja nem esik egybe az aláírást megtagadók számának növekedésével. Hován József plébános 1878 és 1904 között szolgált Pásztón.[42] Tehát az ő szolgálata alatt történt meg a polgári házasság intézményének bevezetése, hozzá köthető a már említett, indulatos bejegyzés 1895-ből, tehát az lenne a logikus, ha már az első perctől jelentős lenne az aláírás megtagadásával tiltakozók száma. Ez nem történik meg csak 1896 második felétől, tehát nagyon valószínű, hogy csak azután merül fel ennek a tiltakozási formának a használata, miután a jogi keretek is lehetővé tették ezt. Szemben tehát az országos trendekkel, Pásztón a jelenség csak a miniszteri körrendelet kiadását követően jelent meg, addig aláírták az anyakönyveket. Természetesen azt is meg kell vizsgálni, hogy hogyan alakul a helyzet a plébános távozását követően. Hován József helyét Matuszka Mihály foglalta el. Az ő működéséről tudnunk kell, hogy a politikai közéletben igen aktív volt, a pásztói Függetlenségi és 48-as párt elnökeként is tevékenykedett, tehát a politikai állásfoglalásoktól sem riadhatott vissza.[43] Bár nem ismert erre vonatkozó forrásunk, a rendelkezésre álló adatok alapján nagyon valószínű, hogy ő sem támogatta a polgári házasság intézményét, híveit nem igyekezett meggyőzni a törvényes rend maradéktalan betartásáról. Ennek bizonyítására elegendő csak arra gondolnunk, hogy 1905 és 1920 között mindvégig 50% felett van azok aránya, akik megtagadják a bejegyzés aláírását. Ismét utalnunk kell arra, hogy 1920-ra az analfabéták aránya 30% alá csökken, tehát kizárható, hogy szégyenükben hivatkoztak volna tömegesen a vallási meggyőződésükre ahelyett, hogy írástudatlanságukat ismerték volna el.

A feldolgozott adatok fényében elmondható, hogy az állami anyakönyvezés és különösen a polgári házasság intézményének presztízse igen alacsony volt Pásztón. A bevezetést követő első 25 évben a házasságok közel 60%-nál tagadták meg a házasulók a bejegyzés aláírását vallási meggyőződésükre hivatkozva, tehát fejezték ki azt, hogy nem értenek egyet az állam döntésével, amely megfosztotta az egyházakat a közhiteles anyakönyvek vezetésének jogától. Ezen a ponton célszerű utalnunk arra is, hogy az alacsony presztízzsel maga a jogalkotó is számolt, hiszen korábban már említettük, hogy az egyházi esketés előfeltétele volt a polgári házasság meglétének igazolása. A feldolgozott anyag tanúsága szerint az állami félelem jogos volt, ugyanis ha nincs a törvényben ez a kényszerítő kitétel, akkor akár az is előfordulhatott volna, hogy a házasulni vágyók nagy többsége el sem megy a polgári anyakönyvvezetőhöz. Ha ez megtörtént volna, akkor az állami anyakönyvezés legfőbb célja, az egységes és pontos nyilvántartás nem valósult volna meg.

Összegzés

A tanulmány megírását a polgári anyakönyvezés bevezetésének 120. évfordulója ihlette. Ennek apropóján vázoltuk fel a történelmi előzményeket, a jogi kereteket és a bevezetést övező vitákat. A kérdést számos eredeti forrás és kordokumentum segítségével körüljárva kirajzolódtak a vita főbb pontjai, az ellenálló felek gondolatainak lényege, főbb érveik. Áttekintésünkben láthatóvá vált a bevezetés utáni problémák egy jelentős része, röviden bepillantást nyerhettünk az országos problémákba is. Pásztó példáján át láthatóvá vált, hogy a polgári házasság elfogadottságának mértéke erősen függ az adott polgár felekezeti hovatartozásától, hiszen a katolikusok esetében döntő mértékű az elutasítás, a protestánsok sokkal elfogadóbbak, az izraeliták pedig teljes mértékben elfogadják a polgári házasságot, összefér hitelveikkel. Világossá vált ugyanakkor az a trend is, hogy – bár igen lassan – folyamatosan egyre elfogadottabbá vált az állami anyakönyvezés, az emberek lassan tudomásul vették, hogy a polgári anyakönyv olyan közdokumentum, amelynek aláírása szükséges. Ez egyértelműen látszik abból, hogy az aláírást megtagadók száma folyamatosan csökkent és 1920-ra már majdnem kiegyenlítődött az arány az aláírók és az aláírást megtagadók között. Összegezve tehát elmondható, hogy a polgári házasság intézményének bevezetése már az 1860-as évek végétől kezdve komoly hullámokat vetett, de az 1920-as évekre lassan egyre elfogadottabbá vált. Első pillantásra meglepő lehet egyébként, hogy ilyen hosszú időbe telt, ameddig a változást egyáltalán elkezdték elfogadni. Természetes, hogy minden változás megrázza a közösséget, hiszen ami új, attól általában ódzkodnak, az viszont már meglepő, hogy több évtizeden át tartó folyamat során is csak 50% körülivé vált az új anyakönyvezési rendszer elfogadottsága. A felhasznált források sokasága is azt mutatja, hogy a kérdés évtizedeken át foglalkoztatta az egész országot, a viták hevessége ugyanakkor szinte semmit sem csillapodott az évek során. Az új anyakönyvezési rendszer bevezetése tehát több volt egyszerű jogi kérdésnél, hiszen az érzelmekre is ható, szimbolikus, elvi jelentőségű ügyről volt szó. A nemzetközi példák alapján látszott, hogy az ehhez hasonló mértékű reformok általában forradalomhoz, vagy annak másolásához kapcsolódtak korábban. Magyarországon is egy nagyon érzékeny, sok változást hozó időszakban, a kiegyezés után merült fel a reform szükségessége, de csak évtizedekkel később, Wekerle Sándor miniszterelnöksége idején nyílt meg az út a törvénytervezet elfogadása előtt, nem csoda hát, hogy az állami anyakönyvezés bevezetésétől annak elfogadásáig igen hosszú és rögös út vezetett.

 

 

Felhasznált irodalom

Felhasznált források

  • 1894. évi XXXI. törvénycikk. Forrás: www.1000ev.hu (utolsó elérés: 2016. július 31.)
  • 1894. évi XXXIII. törvénycikk. Forrás: www.1000ev.hu (utolsó elérés: 2016. július 31.)
  • A m. kir. belügyminiszternek 1896. évi febr. 11-én 12.500. sz. alatt valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez kibocsátott körrendelete. In: Anyakönyvi közlemények. 1896. (II. évfolyam) 8. szám
  • Falusi levelek a polgári házasságról. Emich Gusztáv nyomdája, Pest, 1868.
  • Hallgassanak a papok! Miért prédikálnak a r. kath. papok a polgári házasság ellen? Roznyai Károly bizománya. Budapest, 1894.
  • Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet.1898. március 9–április 11. Forrás: http://library.hungaricana.hu/hu/collection/orszaggyulesi_dokumentumok/ (utolsó elérés: 2016.08.01.)
  • Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet. 1898. május 4–június 28. Forrás: http://library.hungaricana.hu/hu/collection/orszaggyulesi_dokumentumok/ (utolsó elérés: 2016.08.01.)
  • Leukánich Viktor: A jegyeseknek a polgári kötésnél tanúsítandó magatartásáról. In: Görög Katholikus Hírlap III. évfolyam 10. szám
  • Magyarországi rendeletek tára 1895. 103.374. sz. BM-rendelet. Forrás: http://www3.arcanum.hu/rendtar (utolsó elérés: 2016.08.01.)
  • Népszámlálási adatok: http://konyvtar.ksh.hu/neda (utolsó elérés: 2016. augusztus 3.)
  • Nógrád Megyei Levéltár Pásztó állami anyakönyvi másodpéldányai 1895–1920. XXXIII-1 a
  • Schopper György: Polgári házasság. Magyar Király Tudományegyetem, Buda, 1868.
  • Váci Püspöki és Káptalani Levéltár C. Plébániai Levéltár Bujáki R. K. Plébánia iratai Házasultak anyakönyve 1877-1940.
  • Váci Püspöki és Káptalani Levéltár C. Plébániai Levéltár Pásztói R. K. Plébánia iratai XI. kötet. Házasultak anyakönyve 1869-1908.

 

 


[1] 1894. évi XXXIII. törvénycikk 3.§ Forrás: www.1000ev.hu (utolsó elérés: 2015. július 31.)

[2] 1894. évi XXXIII. törvénycikk 6-8.§ Forrás: www.1000ev.hu (utolsó elérés: 2015. július 31.)

[3] 1894. évi XXXIII. törvénycikk 5.§ Forrás: www.1000ev.hu (utolsó elérés: 2015. július 31.)

[4] 1894. évi XXXI. törvénycikk 32. § Forrás: www.1000ev.hu (utolsó elérés: 2015. július 31.)

[5] Schopper György: Polgári házasság. Magyar Királyi Tudományegyetem, Buda, 1868. 3. p.

[6] Kajtár István: Egyetemes állam- és jogtörténet. Online kiadás: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_528_Kajtar_Herger_Egyetemes_allam_es_jogtortenet/ch05s04.html (utolsó elérés: 2015. augusztus 1.)

[7] Mezey Barna (szerk.): Magyar jogtörténet. Online kiadás: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_mezey_magyar_jogtortenet/ch02s06.html (utolsó elérés:2015. augusztus 1.)

[8] Falusi levelek a polgári házasságról. Emich Gusztáv nyomdája, Pest, 1868. 7. p.

[9] Falusi levelek a polgári házasságról. Emich Gusztáv nyomdája, Pest, 1868. 9. p.

[10] Uo.: 12-13. p.

[11] Uo.: 18-20. p.

[12] Uo.: 23-25. p.

[13] Schopper György: i.m. 94. p.

[14] Uo.: 94-96. p.

[15] Uo.: 105-109. p.

[16] Schopper György: i. m. 110-131. p.

[17] Brankovics György: A polgári házasság.k.n. Budapest, 1893. 5. p.

[18] Uo.: 6. p.

[19] Brankovics György: i.m. 7-8. p.

[20] Brankovics György: i.m. 12. p.

[21] Brankovics: i.m. 20-21. p.

[22] Ravasz Éva: Száz éves a magyar polgári anyakönyvezés. In:Honismeret, 1995. (23. évf.) 6. sz. 25-32. p.

[23] Ravasz Éva: i.m. 29-30. p.

[24] Hallgassanak a papok! Miért prédikálnak a r. kath. papok a polgári házasság ellen? Roznyai Károly bizománya. Budapest, 1894. 15. p.

[25] Ravasz Éva: i.m. 31. p.

[26] Magyarországi rendeletek tára 1895. 103.374. sz. BM-rendelet. 1431-1432. p.

Forrás: http://www3.arcanum.hu/rendtar (utolsó elérés: 2015.08.01.)

[27] Magyarországi rendeletek tára 1895. 103.374. sz. BM-rendelet. 1432. p.

Forrás: http://www3.arcanum.hu/rendtar (utolsó elérés: 2015.08.01.)

[28]A m. kir. belügyminiszternek 1896. évi febr. 11-én 12.500. sz. alatt valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez kibocsátott körrendelete. In: Anyakönyvi közlemények. 1896. (II. évfolyam) 8. szám 1-2. p.

[29] Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet.1898. március 9–április 11. 100-102. p.

Forrás: http://library.hungaricana.hu/hu/collection/orszaggyulesi_dokumentumok/ (utolsó elérés: 2015.08.01.)

[30] Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet. 1898. május 4–június 28. 6-11. p.

Forrás: http://library.hungaricana.hu/hu/collection/orszaggyulesi_dokumentumok/ (utolsó elérés: 2015.08.01.)

[31] Leukánich Viktor: A jegyeseknek a polgári kötésnél tanúsítandó magatartásáról. In: Görög Katholikus Hírlap III. évfolyam 10. szám 3. p.

[32] Váci Püspöki és Káptalani Levéltár (a továbbiakban: VPKL) C-Plébániai Levéltár Pásztói R. K. Plébánia iratai XI. kötet. Házasultak anyakönyve 1869-1908. 122. p.

[33] Galcsik Zsolt a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának munkatársaként az anyakönyvi másodpéldányok rendezéséért is felelős volt, egyik szakterülete pedig az egyháztörténeti kutatás.

[34] VPKL C-Plébániai Levéltár Bujáki R. K. Plébánia iratai Házasultak anyakönyve 1877-1940. 32. p.

[35] Nógrád Megyei Levéltár (továbbiakban: NML) Pásztó állami anyakönyvi másodpéldányai 1895–1920. XXXIII-1 a

[36] NML Pásztó állami anyakönyvi másodpéldányai 1895–1920. XXXIII-1 a

[37] Ravasz Éva: i.m. 31-32. p.

[38] Váci Püspöki és Káptalani Levéltár C. Plébániai Levéltár Pásztói R. K. Plébánia iratai XI. kötet. Házasultak anyakönyve 1869-1908. 96–144. p.

[39] NML Pásztó állami anyakönyvi másodpéldányai 1895–1920. XXXIII-1 a

[40] Ravasz Éva: i.m. 31. p

[41] Forrás: http://konyvtar.ksh.hu/neda (utolsó elérés: 2015. augusztus 3.)

[42] Varga Lajos: A pásztói plébánia története. Jel könyvkiadó, Budapest, 2007. 186–187. p.

[43] Varga Lajos: i.m. 188–189. p.