A városi funkciók vizsgálata Pásztó nagyközség esetében

Gortva János: A városi funkciók vizsgálata Pásztó nagyközség esetében

Problémafelvetés

Kutatási témám hely- és társadalomtörténeti jellegű. A ma Nógrád, egykoron Heves megyéhez tartozó Pásztó történetét kutatom, céljaim szerint alapvetően társadalomtörténeti nézőpontból. Pásztó történelme meglehetősen régre, a honfoglalás környékére nyúlik vissza, az idők során pedig sokszor változott a település helyzete és elismertsége is. Pásztó Zsigmond királytól nyert városi rangot, amikor 1407 áprilisában az uralkodó a budai polgárokat megillető jogokkal ruházta fel a pásztói lakosokat. A város az évszázadok során többször teljesen leégett, tehát a történelem viharai sosem kímélték. Az 1871. évi községi törvény megfosztotta a mezővárosi rangjától, ennek ellenére 1872-től kezdve járási székhely volt egészen 1883-ig.[1] Pásztó csupán 1984-ben kapott ismét városi rangot, ám a pásztói emberek tudatában mind a mai napig úgy él a település, amely már régi időktől fogva város, s az idős emberek emlékeiből ismerjük a tényt, hogy bizony ez a városi öndefiníció a XX. század elején is fennállt. Ebben az esszében arra teszek kísérletet, hogy Pásztót megpróbáljam elhelyezni a városhierarchia rendszerében, s igazoljam vagy cáfoljam azt a feltevést, hogy a település a XX. század első évtizedeiben is városnak tekinthető, funkcionális szempontból mindenképpen. Terjedelmi keretek miatt arra nem vállalkozhat ez az írás, hogy a XIX. század végét és a XX. század elejét teljes terjedelmében vizsgálja s megpróbálja tisztázni a kérdést. Éppen ezért önkényesen ki kellett választanom egy viszonylag jól behatárolható időszakot, amelyben a problémát megkísérlem értelmezni. Választásom az I. világháború éveire esett. Természetesen valamivel tágabb időkeretben fogok vizsgálódni, hiszen a városi funkciók nem igazodnak a háborús időkhöz, de az eszmefuttatásom vezérfonalát mindenképpen az 1914 és 1918 közötti esztendők fogják adni.

A munka során a városhierarchia elméleti hátterének vizsgálata után konkrét példákon át igyekszem megfogalmazni, hogy Pásztó megfelel-e a városi funkcióknak, így a jogi értelemtől függetlenül, de facto városnak tekinthető-e. Eddigi kutatásaim alapján abból a feltevésből indulok ki, hogy Pásztó viszonylag sok tekintetben funkcionálisan valóban város, így a korabeli emberek gondolkodása helyes lehetett. Természetesen arra kell törekedni, hogy ez az előfeltevés a lehető legkisebb mértékben befolyásolja az objektív gondolkodást és a vizsgált paraméterek mentén valóban eldönthetővé váljék a kérdés.

Az elméleti keretek

Természetesen elsők között merül fel az a lehetőség, hogy a városi rang eldöntéséhez a lakosságszámot kellene figyelembe venni és vizsgálni. Keleti Károly például 10.000 főnél húzná meg azt a határt, ahol a népességkoncentráció alapján városokról lehet beszélni, a XIX. század közepén születő jogszabályok pedig 12.000 főnél húzták meg a szabad királyi városok esetében a határt.[2] Könnyű belátni, hogy ezzel a megközelítéssel az a legfőbb probléma, hogy az adott időpillanat függvényében rendkívül képlékennyé teszi a besorolást, hiszen a lakosságszám változása alapján akár néhány évtized leforgása alatt is alapvetően változhat a helyzet. Ez ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott település elveszítette volna a városi funkciókat, ahogy igaz lehet ennek fordítottja is. Önmagában a lakosságszám megemelkedése nem feltétlenül indokolja, hogy a település azonnal, vagy rövidtávon városi funkciókat is nyert volna. Érdemes tehát inkább a városi funkciók vizsgálatából kiindulni, ezeket számba venni és ennek alapján eldönteni az adott településről, hogy adott pillanatban a gyakorlatban városnak tekinthető-e. Természetes tehát, hogy a városi funkciók megléte és a jogi értelemben vett városi rang, illetve egy adott lakosságszám nem feltétlenül esik egybe, nem célszerű tehát a lakosságszámot vagy a városi rang jogi elnyerését a település besorolása szempontjából döntő tényezőnek tekintenünk. Négy alapvető városi funkció vizsgálata alapján azonban már kísérletet tehetünk arra, hogy közelebb kerüljünk a döntés meghozatalához. A XIX. század végén és a XX. század elején ilyen városi funkciónak tekinthető az ipar megléte. Természetesen az ipar mellett kifejezetten fontos a kereskedelem megléte is, hiszen már a középkor óta két jelentős telepítő tényezőről és városi funkcióról van szó. Szintén magától értetődőnek tűnik, hogy a városnak igazgatási funkciókat is el kell látnia. Egy várostól ma is elvárjuk, hogy jól szervezett igazgatási rendszere legyen, nem volt ez máshogyan korábban sem. A negyedik városi funkció a kulturális funkció. Egyértelmű elvárás egy várossal szemben, hogy kulturális szervező, szellemi központ is legyen.[3] Az ipari forradalmak után talán nem elrugaszkodott gondolat az sem, ha e négy alapvető városi funkció mellett a jótékonyság jelenlétét is egy városi funkciónak tekintjük. Az iparosodás természetesen magával hozta az urbanizációt is, ez egy közismert tény. A hagyományos családi és közösségi keretek felbomlása azonban a szociális problémák sokaságát is generálta. Egy városnak tehát értelmezésem szerint bizonyos mértékig szociális, jótékonysági funkciókat is el kell látnia. Érdemes itt megemlíteni, hogy ahogyan a háborúk, a járványok és a természeti katasztrófák ciklikusan visszatérnek egy-egy ország, régió vagy település életében, ugyanígy a szegénység és az elesettség is természetesen vissza-visszatér az egyén életében. Tipikusan ilyen időszak a kisgyermekkor, a fiatal házasok kora és az időskor. Ezekben az időszakokban a hagyományos értelemben vett nagycsalád segíthette az egyént. Ennek a keretnek a felbomlásával, de legalábbis lazulásával azonban alapvetően a városokra kellett hárulni valamiféle szociális funkciónak.[4]

Fentiek mellett gondolatkísérletként érdekes lehet annak elemzése is, hogy Pásztó esetében a lakosságszám kritériumát is vizsgálva beszélhetünk-e városról, illetve hogy a fentebbi négy fő és az általam vizsgált további egy városi funkció alapján városnak tekinthető-e a település.

A városi funkciók vizsgálata Pásztó esetében

Első lépésben célszerű megvizsgálni a lakosságszámot. Mivel a fókuszba állított időszak szempontjából három népszámlálás adatai lehetnek érdekesek, az 1910. évi, 1920. évi és az 1930. évi népszámlálási adatsorokat tekintettem át. Az teljesen egyértelmű az adatokra pillantva, hogy Pásztó 1910 és 1930 között nem tekinthető városnak, ha a 10.000 fős lélekszámot tekintjük a városi lét kritériumának.[5] Az adatok könnyebb áttekinthetőségének érdekében egy táblázatban közöljük a népszámlálási adatokat

Pásztó lakossága a népszámlálási adatok alapján[6]
Év Lakosságszám (fő)
1910 5793
1920 5952
1930 6142

Az adatok alapján tehát egyértelműen kijelenthető, hogy a település jogi státusza teljes mértékben rendjén van, hiszen az általánosan javasolt népességszámbeli kritériumnak egyáltalán nem felel meg, a lélekszám jóval alacsonyabb, mint egy város esetében elvárható lenne. Ezzel a kérdést akár le is zárhatnánk, ha nem kellene vizsgálnunk a funkciókat is.

Elsőként az ipari funkciót célszerű vizsgálni, ehhez pedig ismét jelentős támpontot nyújthatnak a népszámlálási adatok. Ezekből kiderül, hogy hány fő foglalkozott ténylegesen iparral a településen, ezután pedig már könnyen kiszámítható az össznépességen belüli arányuk.

Az iparosok aránya[7]
Év A tulajdonképpeni iparral foglalkozók (fő) Arányuk az össznépességben
    férfiak nők összesen
1910 498 65 563 9,719%
1920 n.a. n.a. 516 8,669%
1930 463 69 532 8,662%
           

A táblázatból leolvasható, hogy Pásztón az iparból jövedelmet szerző, azzal kereső népesség aránya viszonylag magas, 9-10% körüli értéket mutat. . Az adatsorok még egy adalékkal szolgálnak, ugyanis kiderül, hogy mennyi az iparból eltartottak száma. Ha összeadjuk az iparosok és az eltartottak számát, akkor megkapjuk, hogy hány pásztói lakos élt az iparból összesen. 1910-ben összesen 1348 fő, a lakosság 23,27%-a, 1920-ban 1245 fő, ami a lakosság 20,92%-a, 1930-ban pedig 1320 fő, tehát a lakosság 21,49%-a élt az iparból valamilyen formában. Ezek a számok elég jelentősek, tehát kimondható, hogy Pásztó lakosainak életében az iparnak komoly szerepe volt. Pásztó életében az ipar rendkívül fontos volt mindig is, ezt jól mutatja például az a tény is, hogy 1886. szeptember 5-én ipartestület jött létre a településen a régi céhek helyén.[8] Az öt általunk vizsgált kritérium egyikénél tehát kijelenthetjük, hogy Pásztónak volt ipari funkciója, tehát ennek alapján akár joggal tekinthetnénk városnak is.

A következő városi funkció nem más, mint a kereskedelem. Ebben a tekintetben is segítségül hívhatjuk a népszámlálási adatokat, hiszen részletes információt közölnek arról is, hogy hányan élnek kereskedelemből és hitelezésből a településen. A közölt adatokat itt is táblázatba rendeztük a könnyebb áttekinthetőség és kezelhetőség érdekében. A táblázat adataiból kiolvasható, hogy a lakosság 5-6%-a élt a kereskedelem és a hitelezés valamely formájából. Ezt szintén viszonylag magas aránynak tekinthetjük.

A kereskedelemből és hitelezésből élők aránya[9]
Év Kereskedelem és hitel Arányuk az össznépességben
  kereső eltartott összesen    
1910 126 187 313 5,403%
1920 133 178 311 5,225%
1930 162 216 378 6,154%

A Pásztó történetét megíró Vass József egyébként az ipar és a kereskedelem jelentős voltára magyarázatot is ad, amikor így szól: „Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a földrajzilag idetartozó községek létszámával együtt Pásztó mintegy 30.000 ember ipari, kereskedelmi stb. szükségletét elégíti ki, akkor megérthetjük, hogy az iparosság miért ilyen nagyszámú még ma is.”[10] Ebből is látszik, hogy 1939-ben egyértelműnek tekintették Pásztó fontosságát ipari és kereskedelmi tekintetben, ráadásul a szövegből kitűnik, hogy valamiféle központi hely volt annak ellenére is, hogy nem viselt városi rangot.

A harmadik városi funkció az igazgatási funkció, ezt kell tehát szemügyre vennünk Pásztó esetében. 1872 és 1883 között a helyzet teljesen egyértelműnek nevezhető, hiszen Pásztó járási székhely volt, így nem kérdéses, hogy ebben az időszakban rendelkezett igazgatási funkcióval.[11] Azt is tudjuk, hogy 1931-től Pásztó ismét bír ezzel a funkcióval, hiszen ekkor szolgabírói kirendeltséget állítottak fel a településen, tehát a környék lakossága számára egyértelműen igazgatási funkcióval rendelkezett.[12] A kérdés csupán az marad, hogy a vizsgált szűkebb időszakban Pásztó rendelkezett-e ilyen funkcióval. Ha az egészségügyi ellátást igazgatási funkciónak tekintjük, akkor a válasz egyértelműen igen lehet az első világháború időszakában. Az ekkor nagyközségi rangú település fenntartott egy hadi kórházat a polgári iskola épületében, így a sebesülteket két kórházban ápolták, ugyanis Pásztón 1908-tól működött az alapítványi Margit közkórház.[13] Emellett meg kell említeni azt is, hogy viszonylag magas a településen a közszolgák aránya, ami nyilvánvalóan arra utal, hogy viszonylag sok igazgatási és rendészeti feladat volt itt. Joggal feltételezhető, hogy ez sem kizárólag Pásztóra, hanem valamilyen szinten a környező településekre is kiterjedt. 1910-ben összesen 75 fő volt közszolga, 1920-ban 92 fő, még 1930-ban már 109 fő élt közszolgálatból a településen. A csökkenő lakosságszámot figyelembe véve ez egyértelműen arra utal, hogy valamilyen okból egyre több feladatot kellett ellátni, tehát feltételezhető, hogy az igazgatási funkció egyértelműen erősödött, függetlenül attól, hogy a járás székhelye ebben az időszakban nem Pásztó volt.

A negyedik vizsgálandó funkció a kulturális funkció. Meg kell vizsgálni, hogy az érintett időszakban Pásztó tekinthető-e kulturális központnak. Természetes, hogy elsőként az iskoláztatás helyzetét célszerű vizsgálni. Már 1529-ből is van arra vonatkozó forrásunk, hogy Pásztón iskola működött.[14] Ezután folyamatosan tudomásunk van elemi iskolák meglétéről. 1895-ben kezdte meg működését a polgári fiúiskola, de még ennél is korábbi a pásztói iparostanonc-iskola, amely 1888 óta létezett.[15] Egyértelmű tehát, hogy Pásztón az iskolák szerepe jelentős, ráadásul nem csak alap-, de középfokú oktatás is jelen van a településen. Ez önmagában is azt sugallja, hogy kulturális tekintetben sem elmaradott a település, de célszerű emellett megvizsgálni a sajtó jelenlétét is. A sajtó 1902. november 30-a óta van jelen, hiszen ekkor jelent meg a Pásztó és Vidéke című hetilap.[16] Ezt a lapot később a Pásztói Hírlap váltotta fel, ez pedig egészen 1919-ig folyamatosan működött. Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy egy sajtótermék éveken át rendszeresen megjelenjen, szükség van a lakosság nyitottságára, kulturális és hírigényére is, tehát kijelenthető, hogy a településnek bizonyosan van kulturális funkciója is.

A négy alapvető városi funkció áttekintése után viszont az általunk ötödiknek tekintett szociális és jótékonysági funkciót is érdemes megvizsgálni.

Pásztón már a XIX. század vége óta állandó téma volt egy kórház felállítása, tehát nyilvánvaló, hogy cél a szociális funkció ellátása is. Papes Károly 1896-ban kelt végrendelete például egy jelentős adományt hagy a városra ebből a célból.[17] Maga az Alapítványi Margit Kórház 1908-ban kezdhette meg a hivatalos működését.[18] A kórház felépítésének szándéka, majd a megépítésére tervezett gyűjtés és végül a működtetés egyértelműen arra utal, hogy Pásztó jelentős szociális funkciót töltött be.[19] Tehát funkcionális tekintetben mindenképpen célszerű városnak tekintenünk a települést. Egyértelmű, hogy a korszakban a legnagyobb szociális kihívást az I. világháború és annak következményei jelentették. Éppen ezért célszerű azt vizsgálni, hogy hogyan reagált a település erre a kihívásra. A jótékonyság szerepe természetesen mindig felértékelődik háborús időkben, így volt ez egy évszázaddal ezelőtt is. A Vöröskereszt pásztói fiókegyletének munkája is igen jelentős volt ebben az időszakban. A fiókegylet elnöke Matuszka Mihály pásztói plébános volt.[20] A szervezet egyik legfőbb célja a sebesült katonák ápolása és gondozása még napjainkban is. A háború kitörése utáni első képviselő-testületi ülésen is szóba került a hadi szolgálatba vonultak segélyezése. Ezen az ülésen megjelent a Vöröskereszt ügye is, hiszen a község felajánlott egy helyiséget, amelyben 20 sebesült ellátásáról gondoskodhatott az egylet. Október végén Matuszka Mihály a képviselőtársaihoz fordul segítségért, arra kérve a községet, hogy előlegezze meg 30 katona ellátásának költségeit. Kiderül a határozatból, hogy naponta 2 koronába kerül egy sérült ellátása, azonban ezt a hadügyminisztérium csak utólag fizeti ki az egyletnek, ezért nem tudják garantálni a sebesült katonák gondozását. Ezt a község nem vállalja, de felajánl 2400 koronát havi 200 koronás részletekben.[21] A Vöröskereszt a kérelmet visszavonja, döntés tehát a 2400 koronáról sem születik.[22] Mivel a Vöröskereszt nem vállalta a sebesültek ellátását, a községnek megoldást kellett találni a problémára. Végül két héttel később döntöttek, egy 50 fős kiegészítő kórház felállítását vállalták, ha a Vöröskereszt visszavonja a korábbi igényét. A kórház végül 1 orvossal és 1 ápolóval jött létre. A két fizetett szakdolgozó mellett a Vöröskereszt önkéntesei dolgoztak a kórházban, a betegek ápolása mellett az ő feladatuk volt az ágyneműk tisztántartása is. Az új kórház az állami polgári fiúiskola épületében jött létre.[23] 1915 májusában kap a kiegészítő kórház fizetett gondnokot, az erről szóló döntésből derül ki, hogy 1915.05.15-ig egy önkéntes, Pászty László ingyen látta el ezeket a feladatokat, utódját 1915.02.01-től látja el a testület visszamenőleg havi 60 korona díjazással.[24] A megyei Vöröskereszt és fiókegyleteinek működéséről számos alkalommal foglalkozik a Pásztói Hírlap is, így például az 1915. évi 10. szám is beszámol a működésről. E lapszámból megismerhető a pásztói egylet tisztségviselőinek teljes névsora.[25] Ugyanez a lapszám közli a betegek ápolásában résztvevő személyek neveit is.[26] A Vöröskereszt működéséről számos egyéb helyen is szól a Pásztói Hírlap, ezek felsorolásában teljességre nem törekedhettünk. Érdemes viszont megjegyezni, hogy a hatvani járásban 1915 tavaszán összesen 5 kórházban ápolták a sebesült hősöket és ezek közül kettő Pásztón volt, hiszen a város által fenntartott kiegészítő kórház mellett az alapítványi Margit Kórház is ellátta a sebesülteket.[27] A Pásztói Hírlap arról is tudósítja a közönséget, hogy mikortól kezdve fogad a Margit Kórház civileket. Ebből a hírből kiderül, hogy az intézmény 15 hónapon át nem fogadott civileket, tehát kizárólag háborús kórházként működött, s ez csak 1915 novemberében változott meg.[28] Emellett katonák karácsonyi ünnepségeinek és különféle gyűjtési akcióknak a keretében hallunk a segélyszervezetről. Érdekes lehet annak áttekintése is, hogy mit gyűjtenek a katonák javára. Ez igen sokrétű, hiszen kezdetben tépések készítésére kérik a honleányokat, tehát ténylegesen a betegápolás és a sebesültek ellátása a legfontosabb. Ahogyan haladunk előre az időben, s egyre inkább látszik, hogy a háború nagyon hosszúra nyúlik, a hangsúly áttevődik a katonák körülményeinek javítására. Olvashatunk például arról, hogy csokoládét, konyakot, szivart, vagy éppen termoszt gyűjtenek a katonák javára. Maga a község is arra törekedett, hogy minél jobb körülményeket teremtsen a kórházakban ápolt sebesült katonák számára. Ezt bizonyíthatja az a tény is, hogy sebesült katonáknak bor és dohány fogyasztását engedélyezi és finanszírozza. A naponkénti fejadag 3 dl bor és 20 g dohány volt, amit a képviselő-testület döntése értelmében teljes egészében a község finanszírozott, ezzel igen komoly kiadást vállalva, hiszen a polgári iskolában működő kórházban 50 fő lehetett egyszerre.[29] Természetesen számtalan kezdeményezés volt ekkoriban a településen, teljességre törekvő felsorolásuk szinte lehetetlen vállalkozás lenne. Éppen ezért inkább a nagyon ötletes, vagy éppen szimbolikus kezdeményezések bemutatására kell törekedni ebben a tanulmányban.

Elsőként rögtön egy rendkívül szimbolikus, de a humanitárius gondolkodást jól mutató gyűjtésről érdemes szót ejteni. 1915 márciusában jelent meg a helyi sajtóban egy írás, amelyben egy olyan gyűjtést kezdeményeznek, melynek célja az, hogy a helyben elhunyt idegen katonák sírjait méltó módon jelöljék, azaz részükre síremléket állítsanak.[30] Az ügy fontosságát aligha kell hangsúlyozni, hiszen egyértelmű, hogy az elhunyt katonák iránti kegyelet fontos, akkor is, ha ők külföldről, akár ellenségként érkeztek. Nyilvánvaló az a szándék és gondolat, hogy saját idegen földben nyugvó katonáink számára is méltó emléket szeretnénk, egyben reméljük, hogy máshol is így gondolkodnak az idegen katonákról. Hasonlóan jelképes az a kezdeményezés, amelyben az ellenség által elpusztított határszéli falvak újráépítésének céljára gyűjtenek adományokat. Ehhez a kezdeményezéshez Pásztó képviselő-testülete is csatlakozott. Döntésük értelmében gyűjtést indítottak és annak eredményétől függetlenül vállalták, hogy az összegyűlt összeget 600 koronára egészítik ki.[31] Hasonló ügyet karolnak fel akkor is, amikor az erdélyi menekültek javára kezdenek gyűjtésbe 1916-ban. Ezzel kapcsolatban is több hírt olvashatunk, egyebek között azt, hogy maga az alispán is támogatja a gyűjtést és kéri a polgárok segítségét. Ennél azonban sokkal fontosabb az a Pásztóra vonatkozó hír, amelyből az derül ki, hogy a polgári iskolák erdélyi napot tartanak az erdélyiek megsegítésére. A rendezvény helyszíne a kaszinó nagyterme, ideje pedig november 26-a 16 óra volt.[32] Az ügy fontosságát egyébként jól mutatja az is, hogy később a képviselő-testület jutalomban részesíti Rigó Vilma pásztói lakost. A testület határozatának szövege több szempontból is fontos lehet számunkra. Egyrészt megnevezi, hogy az erdélyiek javára jelentős összeg gyűlt össze, hiszen csak a maradványa 107 korona 82 fillér, hiszen Rigó Vilma ezt az összeget kapja meg némi kiegészítéssel, másrészt viszont kiderül, hogy Pásztón kétszáznál több erdélyi menekült élt, csaknem 1 éven át, s róluk a nevezett hölgy gondoskodott.[33] Végül egy a szorosan vett szociális intézkedések tárgykörébe tartozó, egyértelműen a szociális problémák enyhítését célzó ügyről kell szólni. A háború végeztével még mindig nagyon komoly és súlyos nehézségekkel kellett számolnia a településnek, s erre Pásztó község képviselő-testülete mindvégig megoldásokat keresett. 1918.11.25-én például arról határoznak, hogy 250.000 korona összegű kölcsönt vesznek fel annak érdekében, hogy a leszerelt katonák illetményét ki tudják fizetni akkor is, ha annak fedezete nem érkezik meg az illetékes minisztériumtól. Döntésüket a képviselők azzal magyarázzák, hogy az illetmény elmaradása óriási elégedetlenséget váltana ki.[34] Egyértelmű tehát, hogy a háború következményeinek enyhítése a település elemi érdekei közé tartozott, hiszen a szociális feszültségek jelenléte tovább rontotta volna a háború miatt egyébként is nehéz helyzetet. Ha ez így van, akkor kijelenthető, hogy Pásztónak egyértelműen van szociális funkciója is. A település lakossága számára természetes a jótékonyság, nem csak a saját községükbe tartozó ismerősök, de az erdélyi menekültek és más rászorultak javára is. Ugyanakkor a képviselő-testület jegyzőkönyveinek átvizsgálása azt is egyértelműen bizonyítja, hogy maguk a képviselők nagyon fontos feladatnak tartották a szociális problémák enyhítését, úgy egyénileg, mint testületként, a település nevében eljárva. Amennyiben ez így van, azt mondhatjuk, hogy Pásztó ebben a tekintetben is városnak tekinthető, hiszen igyekszik megoldást találni a szociális feszültségekre, azok enyhítésében érdekelt.

 

Összegzés

Pásztó esetében összesen öt városi funkció meglétét vizsgáltuk, ennek alapján alkotva képet arról, hogy Pásztó nagyközség funkcionális, gyakorlati értelemben városnak tekinthető-e az után is, hogy a városi rangját a jogi környezet változásának hatására elveszítette. A vizsgált funkciók mindegyikéről elmondható, hogy Pásztó kisebb-nagyobb mértékben, de rendelkezett ezekkel. A rendelkezésre álló, jelenleg feldolgozott források alapján legkevésbé talán az igazgatási funkció megléte bizonyítható, de még ez is elég egyértelműnek látszik ahhoz, hogy a meglétét tényként kezeljük. A további funkciók esetén a helyzet teljesen egyértelmű. Így objektív módon is kijelenthető, hogy Pásztó lakossága jól érzékelte a település városi jellegű szerepét, ezért nem tekinthető túlzásnak az, hogy 1872 és 1984 között is javarészt városként tekintettek a településre. Funkcionális értelemben mindenképpen folytonosnak tekinthető a városi szerep, bár bizonyos szempontból ez időnként erősebb, időnként gyengébb jellegű volt.

Felhasznált irodalom

Csesznokné Kukucska Katalin: Heves vármegye kórházai az egészségügy szolgálatában az elmúlt századokban In: Lakóhelyünk Honismereti Folyóirat 2015. (II. évfolyam) 2. szám 2-15. p.

Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkor végétől a második világháborúig. Osiris kiadó, Bp., 2003.

Pintér Nándor (szerk.): Pásztó története. Pásztó Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága, Pásztó, 1970.

Varga Lajos: A pásztói plébánia története. Jel könyvkiadó, Budapest, 2007.

Vass József: Pásztó története. Gyöngyös, 1939.

Források:

http://www.ksh.hu

http://konyvtar.ksh.hu/neda

Budapest Főváros Levéltára IV.1411.b-1888-01128-Malkó Papes Károly

Heves Megyei Levéltár IV-414/9/81

Nógrád Megyei Levéltár: Pásztó nagyközség iratai V-702.

Pásztói Hírlap

 


[1] Vass József: Pásztó története. Gyöngyös, 1939. 7–8. p.

[2] Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkor végétől a második világháborúig. Osiris kiadó, Bp., 2003. 56. p.

[3] Gyáni Gábor – Kövér György: op. cit. 58-59. p.

[4] Gyáni Gábor – Kövér György: op. cit. 363. p.

[5] Nagyon érdekes viszont, ha megjegyezzük, hogy Pásztó a jelenlegi lakosságszáma alapján sem tekinthető városnak, holott tény, hogy jogi értelemben a mai Pásztó egyértelműen város. Pásztó lakossága a 2011. évi népszámlálás alapján 9689 fő, tehát ha a 10.000 fős lakosságszámot tekintenénk a mai település esetében mérvadónak, akkor ma Pásztó nem lehetne város. Érdekes az is, hogy Nógrád megyében ennek a kritériumnak az alapján mindössze 3 város lett volna, holott összesen 6 olyan település van a megyében, amely jogi értelemben városi rangot viselhet.

(Az adatok forrása: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_03_13_2011.pdf utolsó elérés: 2015. január 12.)

[6] Forrás: http://konyvtar.ksh.hu/neda (utolsó elérés: 2015. január 12.)

[7] Forrás: http://konyvtar.ksh.hu/neda (utolsó elérés: 2015. január 12.)

[8] Pintér Nándor (szerk.): Pásztó története. Pásztó Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága, Pásztó, 1970. 128. p.

[9] Forrás: http://konyvtar.ksh.hu/neda (utolsó elérés: 2015. január 12.)

[10] Vass József: op. cit. 59. p.

[11] 1950-től Pásztó ismét járási székhely, tehát a funkció megléte ekkortól sem kérdéses.

[12] Vass József: op. cit. 8. p.

[13] Katonák karácsonya Pásztón. Pásztói Hírlap XVI. (1914:55.) 3–4. p.

[14] Pintér Nándor: op. cit. 34. p.

[15] Pintér Nándor: op. cit.. 37–38. p.

[16] Pintér Nándor: op. cit. 39. p.

[17] Budapest Főváros Levéltára IV.1411.b-1888-01128-Malkó Papes Károly

[18] Heves Megyei Levéltár IV-414/9/81

[19] A kórház megalapításának kérdése nem kapcsolódik szorosan a témánkhoz, részletesebben lásd: Csesznokné Kukucska Katalin: Heves vármegye kórházai az egészségügy szolgálatában az elmúlt századokban In: Lakóhelyünk Honismereti Folyóirat 2015. (II. évfolyam) 2. szám 2-15. p.

[20]A plébános életrajzi adatait lásd: Varga Lajos: A pásztói plébánia története. Jel könyvkiadó, Budapest, 2007. 188–189. p.

[21] A 30 sérült napi ellátása 60 korona, havi szinten tehát körülbelül 1800 korona, tehát a havi 200 korona alig néhány napra oldaná meg a gondokat.

[22] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 204/1914. Kt. határozat

[23] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 210/1914. Kt. határozat

[24] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 46/1915. és 48/1915. Kt. határozat

[25] A tisztviselők névsora: Matuszka Mihály elnök, Gorovéné Oláh Margit társelnök, Demecs József alelnök, Keszler Gáborné társalelnök, Kaluzsa Kálmán titkár, Pászty László gondnok, Klein Éliás jegyző, Kemény Dezső pénztáros, dr. Schönfeld Manó orvos. A választmány tagjai: gróf Almássy Kálmánné, Balázs Ferencné, Balázs Miksáné, Csépe Gizella, Demecs Gizella, Hoffmann Margit, Hollósy Gyula, Illés Etelka, Illés Ilonka, Kolossváry Erzsébet, Kaluzsa Kálmánné, Koska Éva, Kemény Jánosné, Keszler Gábor, Kemény János, Lakatos Dezső, Pászty Lászlóné, Szalai Béláné, Szabó Miklósné, dr. Schönfeld Manóné

[26] Az ápolónők névsora ekkor, az eredetiben szereplő keresztnévi formákkal: Balog Juliska, Bíró Mária, Büchler Pálné, Csépe Gizella, Demecs Margit, Demecs Gizella, Demecs Mariska, Frisch Margit, Fischer Irénke, Faragó Mariska, dr. Hajós Fülöpné, Hampel Kornélné, Hevesi Ilona, Heves Irén, Hallai Etelka, Hoffmann Margit, Illés Ilonka, Jólesz Jenőné, Keszler Gáborné, Kriebel Metellusné, Kaluzsa Kálmánné, Koska Évi, Klin Magda,Kolossváry Erzsébet, Kemény Margitka, Marcsek Lajosné, Marcsányi Mariska, Mustó Böske, Nagy Sándorné, Porjess Rózsika, Perlusz Paula, Pászty Margit, Pászty Lászlóné, Röszler Károlyné, Reiner Irma, Steiner Rózsi, Szabó Miklósné, Székelyné Csépe Klári, Szalay Erzsébet, Szüsz Mariska, Verebélyi Jolánka, Vinter Rózsi

[27] Járásunk és a háború. Pásztói Hírlap XVII. (1915:21.) 2. p.

[28] Helyi és vidéki hírek. Pásztói Hírlap XVII. (1915:46.) 2. p.

[29] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 147/1915. Kt. határozat

[30] Helyi és vidéki hírek. Pásztói Hírlap XVII. (1915:10.) 3. p.

[31] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 147/1915. Kt. határozat

[32] Helyi és vidéki hírek. Pásztói Hírlap XVIII. (1916:46.) 3. p.

[33] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 11. kötet 111/1917. Kt. határozat

[34] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 11. kötet 102/1918. Kt. határozat