Adalékok az egri prostituáltak egészségügyi és életkorviszonyaihoz a XIX. század II. felében dr. Glósz Kálmán városi tiszti alorvos beadványa alapján

Csesznokné Kukucska Katalin: Adalékok az egri prostituáltak egészségügyi és életkorviszonyaihoz a XIX. század II. felében dr. Glósz Kálmán városi tiszti alorvos beadványa alapján

A Heves vármegyei alispáni iratok tanulmányozása közben találkoztam dr. Glósz Kálmán tiszti alorvosnak az 1891-es beadványával, melyet Eger város tanácsához nyújtott be, a város prostitúciója tárgyában. Glósz Kálmán munkássága rendkívül jelentős Eger városának és közegészségügyének történetében. Az 1863-ban született orvos szülővárosa, Eger közegészségügyének fejlesztésére szentelte egész életét. Az egyetem elvégzése után 5 évig Budapesten dolgozott, de 1891-ben hazatért, hogy Eger városának alorvosa legyen. Ettől kezdve számtalan nagyon fontos kezdeményezése volt a város közegészségügyi viszonyainak javítása érdekében. Javaslatot dolgozott ki például az egri fürdőkultúra felvirágoztatására és a város csatornahálózatának kiépítésére is, illetve ő volt a település első mentőparancsnoka is.[1] Munkássága és gondolatai tehát megkerülhetetlenek, ha valaki a város közegészségügyének történetét kutatja a XIX. század második felében, illetve a XX. század első évtizedeiben. Éppen ezért különösen fontosnak tartottam a beadvány áttekintését.

Meglepett a tiszti alorvos beadványa, mely súlyos adatokat és megállapításokat tár elénk a kéjnőkről. Különösen meglepő ez, mivel a város a katolikus vallás legfontosabb helye volt a régióban. Horváth László munkájában is találkozhatunk ezzel a gondolattal: „Eger jelentős egyházi központ volt a múltban is, amihez társult a meglehetősen szigorú erkölcsi szemlélet, a konzervatívabb városi légkör. […] leginkább egyházi személyek tiltakoznak a városban folyó »erkölcsi szabadosság« ellen”.[2]

Ezek a tiltakozások nem magát a tényt és annak jelenlétét ostorozták – ugyanis a prostitúció nem új jelenség, hiszen már az ókorban is utalások vannak a meglétére – csupán a helyszíneket nem tartották ildomosnak.

„A XVIII. század végén Egerben is megtaláljuk a kéjelgés helyszíneit. A kocsmák, fogadók, fürdők, kávémérések és maga a nyílt utca volt színtér. Erre vonatkozólag már levéltári források is vannak. Az egyre növekvő város, az élénkebb átmenő forgalom, a kereskedelmi élet is kiváltja a prostitúció felfutását. Eger a múlt században nemcsak a vármegyei életnek, de a térség kereskedelmének, kézművesiparának is központja. Számos »vendégváró« hely üzemelt, telve a birodalom minden részéből idesereglett iparosokkal, kereskedőkkel, utazókkal, katonákkal, vásározó parasztokkal.” [3]

A prostitúciót a nagyarányú terjedése miatt szerették volna átlátható mederbe terelni, ezért kezdeményezték a bordélyházak létrehozását. Ez azért is volt fontos, mert itt a nőket kötelezték a heti orvosi vizsgálatra, hiszen a bujakór (szifilisz) egyre jobban terjedt. Fontos közegészségügyi kérdés a betegek ellátása és a lehetőség szerinti gyógyítása. Glósz Kálmán azt írja felterjesztésében „Ehhez anyagot az egri alapítványi női kórház bujakóros osztályának » Naplójából« és a rendőri »Kéjnők törzskönyvéből« merítettem.” [4]


1. táblázat: Az alapítványi női kórház bujakóros osztályán ápolt bujakóros nők évenkénti kimutatása 1858-1890-ig[5]

Évszám Ápolt nők száma
1858 9
1859 45
1860 15
1861 18
1862 25
1863 15
1864 19
1865 30
1866 23
1867 57
1868 33
1869 38
1870 32
1871 32
1872 29
1873 15
1874 24
1875 55
1876 44
1877 36
1878 57
1879 68
1880 48
1881 29
1882 36
1883 51
1884 51
1885 48
1886 54
1887 63
1888 67
1889 82
1890  
Összesen 1245
Évi átlag 39

A táblázat adataiból világosan kiderül, hogy 1858-tól 1890-ig 1245 nő került kórházba a betegség következtében. Ők mindannyian prostituáltak voltak, vagy nyilvánosan bordélyházakban, vagy titokban űzték a kéjelgést. Az előbbi csoporthoz tartozókat orvos vizsgálta meg, és ha a betegség jeleit tapasztalta náluk, azonnal kórházba küldte. Az utóbbi csoportba tartoztak, akik cselédek, csavargók, toloncnők, akiket rendőrök tartóztattak le, s betegnek találtak, szintén kórházba kerültek altesti betegség miatt.

A táblázat adatai alapján 1858-ban volt a legkevesebb megbetegedés – 9 fő, a legtöbb 1889-ben – 82 fő volt, vagyis majdnem a tízszeresére nőtt. A táblázatból az is kitűnik, hogy az utolsó 10 évben növekszik a beteg nők száma. 1859-ben nagyon magas lesz – 45 fő, 1867-ben pedig 57 fő lesz a betegek száma. Elgondolkodtató, hogy mi okozza a folytonos emelkedést? Sajnos a válasz nagyon kézenfekvő, oka a nagymértékű elszegényedés, hiszen a városban a filoxéra pusztítása óta a lakosság nagy része megélhetés nélkül maradt, mivel Egernek fő megélhetését a szőlő jelentette. Az 1879-es évben is nagyon magas a prostitúció Egerben, ezt az árvízzel lehet magyarázni, hiszen nagyon nagy pusztítást végzett a kiáradt víz, sokan fedél nélkül maradtak, és mindenük odaveszett, vagyis a természeti katasztrófák is növelték a bujakórban megbetegedett nők számát, akik a szegénység által rákényszerültek testük áruba bocsátására.

2. táblázat: A prostituált beteg nők kora 10 évenkénti időszakonként[6]

Évszám 1858-1860 1860-1870 1870-1880 1880-1890 1858-1890
7 - - - 1 1
11 1 - 1 1 3
12 - - 2 - 2
13 - 2 - 3 5
14 - 4 3 8 15
15 2 2 9 12 25
16 2 18 35 30 85
17 8 31 50 57 146
18 12 35 79 61 187
19 8 40 62 73 183
20 3 50 65 77 195
21 3 14 16 35 68
22 3 19 16 32 70
23 4 8 9 24 45
24 3 13 21 18 55
25 - 11 2 23 36
26 3 10 7 25 45
27 1 4 - 13 18
28 1 4 6 7 18
29 - - - 6 6
30 - 4 3 7 14
31 - - - 1 1
32 - - 2 3 5
33 - 1 - 2 3
34 - - 1 - 1
35 - 1 - 1 2
36 - 1 - 3 4
37 - - - - -
38 - 1 - - 1
39 - - - - -
40 - - - 2 2
41 - - - 3 3
42 - - - 1 1
Összesen 54 273 389 529 1245

3. táblázat: A 2. számú tábla összesítése

Évszám 1858-1860 1860-1870 1870-1880 1880-1890 1858-1890
7 - - - 1 1
11 1 - 1 1 3
12 - - 2 - 2
13 - 2 - 3 5
14 - 4 3 8 15
15 2 2 9 12 25
16 2 18 35 30 85
Összesen 5 26 50 55 136

Az összesített táblázat alapján elmondható, hogy az első adatolható, 1858-60 közötti időszakban 5 beteget regisztráltak, az első teljes évtizedes periódusban, 1860 és 1870 között már 50 főt, és 1880-90-ben kétszeresére ugrik meg a bujakóros nők száma. Magas a 17 éven aluliak száma, ami nagyon elszomorító, hiszen a jelentésből ki tudjuk olvasni: 7, 11 és 12 éveseket is megtalálunk a prostituált betegek között. „A 17 éven aluli prostituált nők jobbára egriek, a földműves és kisiparosok családjaiból kerültek ki és alig egy-kettő kivételével mindannyian titkos prostitúciót űztek. Hogy a 17 éven aluli prostituált betegnők évről-évre szaporodnak, míg abból is kitűnik, hogy 1876 óta, illetve a közegészségügy rendezése óta, tehát midőn szabályrendeletbe jött, hogy 17 éven aluli leányt nyilvános prostitutiora alkalmazni nem lehet – mind ennek daczára számuk 1876 óta 10-vel több.”[7] Ez azért különösen elszomorító, mert a magyar büntetőtörvénykönyv kimondta, hogy azt a férfit, aki 14 év alatti lánnyal létesít szexuális kapcsolatot, akár 5 éves fogházbüntetésre is ítélhetik. A bevezetőben is említettem dr. Glósz Kálmán leírása alapján, hogy a beteg nőket kórházban gyógyították. A kórházi ápolásra szorult betegek közül Egerben az Irgalmasok, Alapítványi női kórházban, valamint a fegyenc és katonai kórházakban ápolták a fertőzötteket. Az Alapítványi női kórházat Komáromy János egri kanonok alapította, „melyet 1842-ben Kovács János egri születésű, nemeslelkű emberbarát elszegényedett honfiainak részére egy általa alapított női kórházzal bővített, mely 1858. évi augusztus hó 20-án az irgalmas nénikék kezelésére bízatott. A betegápolást az irgalmasnénék teljesítik.”[8] Ebben a kórházban fizetés nélkül csak az egrieket ápolták, ha esetleg volt üres ágy, akkor más megyéből valókat is felvettek, ezeknek a nőknek napi 40 krajcárt kellett fizetni az ellátásért. 1864 és 1867 között 130 főt gyógyítottak a kórral.

A másik Egerben található fontos kórház az egri irgalmas szerzet kórháza, melynek alapítója gróf Erdődy Gábor püspök volt. A kórház alapítására vonatkozó okiratot 1727. május 27-én adta ki III. Károly. „A nagylelkű alapító a kolostor kiépüléséig nemcsak a szerzeteseket fogadta saját palotájába, hanem ott 4 ágyra egy kisszerű kórodát is állítatott, ellátva a szükséghez mért gyógyszertárral.”[9] Szerencsére voltak gazdag adományozók, akik felajánlásaikkal lehetővé tették, hogy 1731-re már 13 betegággyal rendelkeztek az irgalmas rendiek. A kórházban 1863 és 1867 között 161 szifiliszben szenvedő beteget ápoltak. Az egri katonai kórházban 1867 és 1868 között megfordult betegek között 381 bujasenv-ben szenvedő fordult meg. Végül meg kell említeni a Megyeházi fegyenckórházat, ahol az 1866 és 1867 között fogvatartottak közül bujafekélyben 5 beteget ápoltak.

A bujakór inkább a városban lakók között terjed jobban, sajnos nagyon elhanyagolják, és már szinte a legvégső stádiumban mutatja meg magát orvosnak. Sokan a csontjaik fájdalma és a bőrsebek miatt úgy gondolják, hogy köszvényük van. Mivel orvosi segítséget nem vesznek igénybe, így kuruzslókhoz fordulnak, a sót, paprikát elhagyják ételeikből, és római gyökérből készítenek főzetet és azt isszák. Hatásosabb gyógymódnak tartják a füstölést, amikor is a kádban ülő, és betakart beteg alatt ként és higanyt gyújtanak meg. A higany a legnagyobb ellenszere a bujakórnak, és három-négyszeri füstölés javulást hoz, de sajnos nem gyógyulást, és beláthatatlan testi roncsolást okoz a két szer.

A tiszti alorvos összeállítása alapján megállapítható, hogy a beteg kéjnők születési hely szerint Eger város, Heves, Borsod, Gömör, Pest megyéből származnak 1858-1890 között. Egri születésű 371 betegnő, Heves megyei 260, Borsod megyei 218, Gömör megyei 66, Pest megyei 43 fő. A szomszédos megyékből nagyon sok nő jön Heves megyébe cselédnek, napszámosnak. sok olyat is alkalmaztak, akik a Felvidékről jöttek kisgyermekek mellé, mivel német ajkúak voltak. Ha Glósz Kálmán kimutatását, számadatait megvizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy Heves megyéből való a legtöbb 32 év alatti betegnő, szám szerint 631, a többi megyéből 614 fő volt. Ami még elszomorítóbb, hogy 1858-ban 1, 1890-ben már 5, 1858-1890 között 11 fő volt a 14 év alatti kéjnők száma hivatalosan, akiket kórházban ápoltak. A kuruzslók által gyógyított kiskorúakról nincs adat. Azért meglepő ez, mert azt várnánk, hogy az 1880-90-es évektől az oktatás fejlődése következtében hatnak az erkölcsre és csökkenne a 14 és 17 év alatti prostituált lányok száma, akik bujakórban szenvedtek.

Érdemes megvizsgálni azt is, hogy milyen a betegnők vallási megoszlása, ezt a következő táblázat adatai alapján könnyen megtehetjük.

4. táblázat: A prostituált betegnők vallás szerinti megoszlása[10]

Vallás 1858-1860 1860-1870 1870-1880 1880-1890 1858-1890
Római katolikus 48 249 339 438 1074
Izraelita 5 14 31 45 95
Református 1 9 19 40 69
Görög katolikus - 1 - 6 7
Összesen 54 273 389 529 1245

A táblázatból kitűnik, hogy a római katolikus vallásúak voltak legtöbben a betegek között, számuk 1860 és 70 között szinte drasztikusan emelkedett. Az izraeliták száma nagyon alacsony, valamint a református vallásúaké is. A görög katolikusoké elenyésző a többihez képest, viszont az izraelitáknál és a reformátusoknál is emelkedést mutatnak a számok.

A 14 éven aluli lányok valamennyien egriek, római katolikus vallásúak. Származásra nézve: cigány 1, iparos 1, földműves 8 nyilvános kéjnő tevékenykedik – tűnik ki a memorandumból. A rendőrségi jegyzőkönyvekből is nyomon lehet követni a nyilvános kéjnők számát. „1881-1890-ig összesen 322 rendőrségileg bejegyzett kéjnő volt a nyilvános intézkedésekben, kik közül 76 betegedett meg és került kórházi gyógykezelés alá, vagyis 24 %, illetve évenként átlagosan átszámítva 2,5 % .”[11] A nyilvános kéjnőket bordélyházakban találjuk, de ezeket a tulajdonosok más megyéből szerződtették, ezért kevesebbet lehet tudni róluk. A titkos kéjelgést űző betegnők általában cselédek voltak.

A betegségek létezéséről a kórházi jelentésekből, majd az éves alispáni jelentésekből (1868-tól), valamint a havi, negyedéves tisztiorvosi jelentésekből is tudomást szerzünk. A bujakórnak – vagy senyvkórnak is nevezték – több változatát ismerték a kórházban, melyek közül az enyhébb változatokat tudták gyógyítani, a súlyosabb és elhanyagoltat azonban már nem. Ez a betegség még súlyosabb bajt idéz elő egészségügyi szempontból az utódokra, valamint a szervezet ellenálló képessége legyengül és a betegek a tüdőbajt sokkal gyorsabban kapták el.

Glósz Kálmán tiszti alorvos statisztikai adatokkal Eger város prostitúciójának súlyosbodó problémáját szemléltette és ráirányította a figyelmet arra, hogy ez a meglévő probléma közerkölcsökre ugyanúgy hat, mint a közegészségügyre, ahol a ragályos betegségek, különösen a bujakór (szifilisz) és a kankó egyre több áldozatot szed mind a két nem között. Ezek a betegségek jelenléte fokmérői a prostitúciónak a városban. Ha a kór nem mutatható ki egy adott településen, akkor nagy valószínűséggel nem beszélhetünk prostitúcióról a település esetében, ezzel szemben a nagyszámú megbetegedés egyértelműen jelzi a prostitúció jelenlétét is. Sajnos ez Egerben egyértelműen elmondható, mivel évenként 19 nő kerül hivatalosan kórházba, s ki tudja, mennyi lehet a titkolt, kórházban nem ápolt betegek száma. A kéjelgés minden megyében, városban megtalálható. Egerben az összes kezelt közül nyilvános kéjnő 25 %, titkos kéjnő 75 % volt, tehát Egerben hatalmas mérvű a titkos prostituáltak száma. Ennek tág tere van a nagyszámú cselédség között, különösen „középosztályú és elszegényedett családok cselédei között, hol laza az erkölcsi felügyelet. Ilyen családokhoz szívesen mentek cselédek olykor 2-3 forint havi bérért, mert azoknál teljesen korlátlan életet folytathatnak. Ezenkívül számos „magán” bordélyház tartatik fel, kerítőnők által a sánczba, a csurgóba, a külvárosok félreeső helyein. Ugyancsak alkalom nyílik titkos prostitúcióra sok korcsma és kávéházi helységekben, hol néha 3-4 leányt is tartanak pénztárosnő, kiszolgálónő címen.”[12] Ezek valójában itt alkalmazott prostituáltak.

A titkos prostitúció oka valójában az elszegényedés, amely Egerben a tárgyalt időszakban állandó jelleggel fokozódott. Egyéb okok is közrejátszottak a titkos prostitúció terjedésében, ilyen pl. hogy ha több nő van, mint férfi, az utolsó népszámlálás szerint 1134 fővel több nő volt Egerben.

A földműveseknek, iparosoknak, katonáknak nincs lehetőségük (alkalmuk, pénzük) arra, hogy a nyilvános bordélyházakat látogassák. Illetve a cselédekre is nagyobb figyelmet kellene fordítania a hatóságoknak. Glósz tiszti alorvos javaslatot tett, hogyan lehetne megoldást találni a problémák megoldására. „1. Engedélyeznék a legsürgősebben egy harmadik, az említett társadalmi osztályok igényeinek megfelelő olcsó bordélyház. 2. Szigorúbb hatósági eljárás a) a kerítőnők és prostitúciót űző nőkkel szemben, b) a cselédekkel szemben, c) a korcsma és kávéházi alkalmazott nőcselédekkel szemben.”[13]

Horváth László már többször idézett munkájában pontosan áttekinti a jogi kereteket is, e ponton célszerű idézni művének vonatkozó szakaszait: „Hazánkban a prostitúciót 1926-ig nem szabályozta egységes törvény. Egyes megyék, vagy törvényhatósági joggal felruházott városok önálló hatáskörben, esetleg más hazai vagy külföldi rendelkezések analógiájára alkották meg a szabályrendeleteiket. A későbbiek során a kihágási – 1879. XL. tc. valamint az ehhez kapcsolódó 1880. XXXVII. tc. – és az egészségügyi törvény – 1876. XIV. tc. – szolgált némi támpontként, de ezek legfeljebb arról intézkedtek, hogy milyen büntetés illeti a rájuk vonatkozó szabályokat be nem tartó kéjnőket és ennek kirovására ki az illetékes.”[14] Ebből tehát látszik, hogy országos szintű jogi szabályozás a vizsgált időszakban nem létezett, ezért a helyi rendelkezések vizsgálata válik szükségessé. Horváth László ezt is megteszi munkájában, részben ezt is célszerű idéznünk:

„1894-ben alkotta meg Eger város tanácsa a »Bordélyházakról és kéjnőkről« szóló újabb szabályrendeletet. A korábbihoz képest ez a rendelkezés már előírja az ún. türelmi bárca alkalmazását. A korábban működött kéjnőtanyákat, bordélyokat ismételt engedélyezéséhez kötik. A legnagyobb változtatás abban állt, hogy szabályozta a magánkéjnők intézményét. Engedélyt csak 17 éven felüli nő kaphat, olyan, aki megfelelő lakással rendelkezik. Ugyanúgy tartozik az orvosi és rendőri előírásoknak megfelelni, sőt az új bárcáknak már ekkortól fényképesnek kellett lenni. 1897-ben készült el a heves vármegyei »Szabályrendelet a bordélyügyekről.« Eger viszonylatában sok új rendelkezést nem tartalmazott, hisz leginkább az eddig szabályozással nem bíró falusi prostitúció bizonyos keretek közé szorítására készült. Egyes falvak időnként rendelkeztek bordélyházakkal – Hatvan, Füzesabony, Tiszafüred, Pásztó, stb. Az új rendelkezések közül kiemelendő a bordélyházi kéjnőknél is elrendelt fényképes bárca.”[15]Ennek a szabályzatnak van egy másik fontos rendelkezése, nevezetesen az, hogy a legálisként ismeri el a magánkéjnőket, de csak saját szállásán fogadhatott vendéget. Az orvosi és rendőrségi feltételek ugyanazok voltak, mint a bordélyháziaknál. Mivel nagyon kevésnek volt lakása, gyakorlatilag a bordélyház tulajdonosának a felügyeletét vállalta föl.[16]

A közölt forrás alapján tehát nyilvánvaló, hogy Eger városában a XIX. század második felében igen jelentős mértéket öltött a prostitúció. Vizsgált korszakunkban a prostituáltak száma jelentősen növekedett, ami jelentős mértékben a szegénységnek és a rossz körülményeknek köszönhető. Sajnálatos, de egyértelmű a tény, hogy igen magas a 17 évnél fiatalabb kéjnők száma Egerben. A prostitúció jelenléte tehát bizonyos szempontból szociális problémának is tekinthető, ugyanakkor jelentős a közegészségügyi kockázatot is rejtett magában, elegendő csupán a szifiliszben megbetegedő prostituáltak növekvő számára tekintenünk a beadványban és máris kirajzolódik a probléma közegészségügyi jellege.

Irodalomjegyzék

dr. Glósz Kálmán tiszti alorvosnak 21. sz. beadványa Eger város Tekintetes tanácsához, 1892.május 30. HML 404/a I. 127/90.

Horváth László: Adatok az egri prostitúció történetéről. Eger Archívum 1996/14.

Montedégói Albert Ferenc: Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyéknek leírása. Eger, 1868.

Vértes László: Dr. Glósz Kálmán, Eger első mentőparancsnoka, Gárdonyi Géza barátja, orvosa In: Magyar Mentésügy XXV. évf. 3-4. szám 104-107. p.

 


[1] Dr. Glósz Kálmán életéről részletes adatokat lásd dr. Vértes László Dr. Glósz Kálmán, Eger első mentőparancsnoka, Gárdonyi Géza barátja, orvosa című áttekintő munkájában.

[2] Horváth László: Adatok az egri prostitúció történetéről. Eger Archívum 1996/14. 169. o.

[3] Uo. 169-170. o.

[4] dr. Glósz Kálmán tiszti alorvosnak 21. sz. beadványa Eger város Tekintetes tanácsához, 1892.május 30. HML 404/a I. 127/90.

[5] dr. Glósz Kálmán: i.m.

[6] dr. Glósz Kálmán: i.m.

[7] dr. Glósz Kálmán: i.m.

[8] Montedégói Albert Ferenc: Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyéknek leírása. Eger, 1868. 266. o.

[9] Montedégói Albert Ferenc: i.m. 270. o.

[10] dr. Glósz Kálmán: i.m.

[11] Uo.

[12] dr. Glósz Kálmán: i.m.

[13] Uo.

[14] Horváth László: i.m. 175. o.

[15] Uo. 180-181. o.

[16] Uo. 181. o.