Heves vármegye kórházai az egészségügy szolgálatában az elmúlt századokban

Csesznokné Kukucska Katalin: Heves vármegye kórházai az egészségügy szolgálatában az elmúlt századokban

A súlyos járványok, fertőző betegségek, amelyek országszerte szed­ték áldozataikat, Heves vármegyét sem kerülték el. A megyében meglehető­sen kedvezőtlen közegészségügyi viszonyok voltak. Itt is szedte áldozatait a kolera, pestis, hasi hagymáz (tífusz), de különösen két halálnemben állt a vármegye az elsők között: a csecsemő és gümőkór halálozás terén. „A rossz közegészségügyi viszonyok előmozdítói egyrészt a rossz lakásviszonyok, az alacsony, egészségtelen, túlzsúfolt lakószobák, továbbá a szélsőséges ég­hajlat, a nagy por, másrészt a lakosság nagy szegénysége, melynek követ­kezménye a rossz és egészségtelen táplálkozás.”[1]

Természetesen próbálták gyógyítani a megbetegedett embereket. Először a két rendezett tanácsú városban emeltek kórházat a szenvedőknek. Egerben kettő működött: az Irgalmas Rend Férfikórháza és az Alapítványi Női Kórház, Gyöngyösön egy Közkórház. Pásztón a századfordulón ala­pítottak egyet, amely Margit Kórház néven lett ismert.

Irgalmas Rend Férfi Kórháza - Eger

Az Irgalmas Rend Férfi Kórházát Erdődy Gábor egri püspök 1726-ban alapította és 1728. december 26-án nyitotta meg kapuit. A kórház építőjének személyére nincs pontos adat, valószínű, hogy az akkor Egerben működő olasz J. B. Carlone építész építhette. A betegek kezelésével a püspök az Ir­galmas Rendet bízta meg. Ebben a korban legtöbb kórházunk az aggok, vándorok menhelyét jelentette, az Irgalmas Kórház azonban kivétel volt e tekintetben is, mert már a kezdetektől a mai értelemben vett kórházként mű­ködött. „1725-1745 között 3662 beteget ápoltak, ebből meghalt 265. Feltű­nő, hogy csaknem szabályosan, minden évben legkisebb az ápolás alatt álló betegek száma, júniusban viszont az év első három hónapjában, majd szep­tember, október és november hónapokban vették fel a legtöbb beteget.”[2] A betegek kórismerete nagyon sokfajta, de közülük leggyakrabban a maláriá­ban szenvedőkkel lehet találkozni. Ugyanis Eger környékén, a Tisza árterü­letein nagykiterjedésű mocsarak voltak. „Midőn a kiöntött Tisza a maga­sabb helyekről medrébe visszavonul; a rohadásba jutott anyagok erjedésbe mennek át és az egészségre káros hatású kigőzölgéseket, idéznek elő. így fejlődik meg a mai nap is kisebb mértékben a Tisza körül az úgynevezett mocsári posgerj-malária, mely a váltóláznak e vidéken oly biztos előidézője, hogy bátran mondhatni azt, miszerint egy Magyarhonban még nem járt-kelt egyén, ha Bécsből megindul és nyár idején a Tiszához jut, váltólázba fog esni.”[3] De nemcsak maláriában haltak meg sokan, hanem tüdőgyulladásban is, valamint tífuszban. 1864-ben van először adat arra, hogy az Irgalmas Rend kórházában 8 elmebeteget is ápoltak. Az elmebeteg felvétel évről-évre növekedett. 1868-ban 17 elmebeteget ápoltak, 1869-ben már 30-ra nőtt a számuk. Az ő ápolási költségeiket is részben a hozzátartozók, részben az állam fedezte, és külön épület szolgált elhelyezésükre. Az alábbi táblázat 1863-1865 között mutatja be, hogy a kórházban milyen betegségek fordul­tak elő, mennyi volt a felvettek száma, mennyit bocsátottak el, és hányan haltak meg.


                                   
Betegség 1863 1864 1865 1866 1867
Fv Eb Mh Ma Fv Eb Mh Ma Fv Eb Mh Ma Fv Eb Mh Ma Fv Eb Mh Ma
Tályog 14 14 0 0 23 23 0 0 15 15 0 0 24 24 0 0 12 11 0 1
Végelgyengülés 7 7 0 0 8 7 1 0 9 9 0 0 12 12 0 0 8 4 4 0
Gümőkór 52 45 6 1 64 60 3 1 34 32 2 0 41 37 3 1 23 19 4 0
Lábkoncztörés 5 5 0 0 14 14 0 0 7 7 0 0 9 9 0 0 11 11 0 0
Sípcsonttörés 3 3 0 0 10 10 0 0 10 10 0 0 7 7 0 0 5 5 0 0
Bárányhimlő 8 8 0 0 12 12 0 0 4 3 1 0 5 5 0 0 8 8 0 0
Csontszú 2 2 0 0 5 5 0 0 6 6 0 0 6 6 0 0 10 10 0 0
Izzag (ekcéma) 4 3 0 1 14 14 0 0 19 19 0 0 12 12 0 0 10 10 0 0
Fültőmirigylob 7 7 0 0 17 16 0 0 14 14 0 0 21 21 0 0 17 17 0 0
Mandulagyulladás 12 11 0 1 38 37 0 1 32 32 0 0 25 25 0 0 30 29 0 1
Tüdő lob 30 24 5 1 40 37 2 1 35 34 0 1 55 52 2 1 54 49 4 1
Idült hurut 42 42 0 0 53 53 0 0 30 30 0 0 84 84 0 0 35 34 0 1
Idült fekély 26 26 0 0 21 20 0 1 25 25 0 0 25 25 0 0 18 18 0 0
Csúz 29 29 0 0 32 32 0 0 29 29 0 0 28 28 0 0 21 20 0 1
Szervi szívbaj 4 4 0 0 3 3 0 0 5 4 1 0 9 9 0 0 4 4 0 4
Mélakór 3 3 0 0 4 4 0 0 8 8 0 0 6 6 0 0 3 3 0 0
Tüdő hurut 24 16 8 0 21 16 4 1 18 15 2 1 21 18 3 0 17 13 3 1
Rüh 38 38 0 0 32 31 0 1 25 22 0 0 30 30 0 0 30 21 0 1
Bujakór 40 37 0 3 33 24 0 1 28 27 0 1 15 9 0 0 37 26 0 1
Őrültség 6 0 0 6 5 5 0 0 7 0 2 9 15 8 1 12 7 3 4 18
Orbánc 12 12 0 0 7 7 0 0 8 8 0 0 8 8 0 0 14 14 0 0
Vérhas 21 20 1 0 14 12 2 0 1 7 1 0 7 5 2 0 18 15 3 0
Részeg rezgő őrje 6 6 0 0 3 3 0 0 6 6 0 0 3 3 0 0 8 8 0 0
Féloldali fejhűdés 8 7 1 0 4 3 1 0 2 2 0 0 2 0 1 1 4 2 2 0
Váltóláz 58 58 0 0 44 44 0 0 58 55 0 2 32 32 0 0 64 64 0 0
Görvélykór 12 11 0 1 10 10 0 0 7 7 0 0 8 8 0 0 21 21 0 0
Hagymáz 35 30 5 0 40 36 4 0 35 26 8 1 20 19 1 0 21 16 5 0
Vízkór 40 37 2 1 26 19 6 0 24 19 5 0 20 18 2 0 18 13 5 0
Seb 10 10 0 0 7 7 0 1 6 5 0 1 6 5 0 1 13 12 0 1
Zúzás 14 14 0 0 10 10 0 0 6 6 0 0 6 6 0 0 9 9 0 0
Hányszékelés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 2 1 0 0 0 0 0
Összesen 572 529 28 15 614 574 23 16 520 482 22 16 565 533 16 16 550 489 34 27
                                                                           
     Megjegyzés: Fv=felvett betegek száma, Eb=elbocsájtott betegek száma, Mh=meghaltak száma, Ma=maradt

1. táblázat. Az Egri Irgalmas Rend Kórházában kezeltek száma és betegségeik 1863-1867 között[4]


A táblázat adatai alapján kiderül, hogy elsősorban a tüdő- és légcsővel kap­csolatos megbetegedések száma magas. Gümőkórban 1863-ban 52 főt, 1864-ben 64 főt, 1865-ben 34 főt, 1866-ban 41 főt és 1867-ben 23 főt vettek föl betegként. De igen magas volt a tüdőlob, idült hurut és tüdő hurutban megbetegedettek száma is. Továbbra is magas a váltólázban, hagymázban és vízkórban szenvedők száma. Egyre több az elmebeteg, s ami feltűnő, hogy 1867-ben közülük maradt legtöbb a kórházban. A bujakór is szedte áldoza­tait, a fertőző betegségek közül a rüh és vérhas. A hányszékelésben, vagy másként cholerában szenvedőknek igen alacsony volt a száma. Sajnos, a kórház berendezése nem túl sokat változott az évek során, 1881-ben a kórterem még mindig úgy volt felszerelve, mint a 18. század közepén. Az elmebete­gek osztálya a kórház keleti oldalán feküdt, 1862-ig földszintes volt, ekkor emeletet építettek rá.

A kórház épületéhez nagy kiterjedésű gazdasági udvar is tartozott, a gazdálkodáshoz szükséges mindenféle kellékkel volt felszerelve. A kórház fő jövedelemforrása a szőlő és pincegazdaságból származott. Szükségük volt jövedelemre, mert az egyházi kórházak magán kórházaknak számítot­tak, és állami támogatást nem kaptak, tehát önmagukat kellett eltartani. A fejlődés a kórházat is elérte, 1907-ben megkezdődött a kórház átépítése, amely 1909-ben fejeződött be. A tervet Kauser Gyula hírneves műépítő ké­szítette, a kivitelezést Wind István és az egri iparosok végezték. Amikor az építkezés elkezdődött, műszaki szempontból megvizsgálták azt és a követ­kező kifogásokat tette a bizottság:

„1) A földszinten a meglévő bejáraton kívül a folyosó másik végére is kell egy bejárat.

2) Célszerűtlen, hogy a lépcsőkarok közvetlen megvilágítást nem nyernek.

3) A sterilizáló és röntgen szoba egy helyiségben nem engedhető. A sterili­záló feltétlen külön helyiségben legyen.

4) Kifogás alá esik, hogy a tüdőbetegek szobái mellé van tervezve a sebé­szeti bűzös betegek szobája, s hogy alattuk a földszinten ragályos beteg szoba és bujakóros terem van tervezve. Ezen kifogásolt beosztás tehát változtatandó meg, hogy a tüdőbetegek számára az első emeleti prior lakáshelyiségei fordítanék, a sebészeti bűzös betegek számára pedig az ek­ként felszabadult tüdőbetegek szobái lesznek megfelelőek.

5) A műtőszobák falai lemoshatok, hideg, langyos meleg víz legyen. Azok ül. a szennyes víz elvezetéséről gondoskodjanak.

6) A liftben hullát szállítani nem lehet.”[5]

Miután a változtatásokat végrehajtották, az építkezésnek és a kész épület átadásának nem volt akadálya. „Az elmebeteg-osztály rostélyalakban épült, két hatalmas épületszárnyban, melyeket ismét 3 összekötő épület tesz szerves egységgé. Más szóval ez az osztály korridor pavilonrendszerben épült. A szobák, folyosók 4,5 m maga­sak, mindenütt villanyvilágítással, vízvezetékkel, légfűtéssel. A belgyógyá­szati és sebészeti osztály a kórháztelep déli és egyszersmind leghosszabb szárnyának földszintjén, illetve emeletén lesz. Már maga a folyosó is meg­lep, mert 60 m hosszú, 3 m széles és 4,5 m magas hatalmas ablakokkal. Ta­laján a kék és fehér keramit lapok olyanok, mint valami gyönyörű és óriási szőnyeg. A falak lábazata 50 cm magasan kararai, a lépcsőzet pedig karszti márványból van. A falazat ezen felül 2 és fél méter magasságban úgy a fo­lyosókon, mint minden más helyiségben halványzöld email festésű. Gyö­nyörű gyönge fénye van; könnyen mosható, ami pedig kórházról lévén szó, roppant fontos. Akit az aprólékosabb dolgok is érdekelnek, észreveheti, hogy az egész épületben sehol egyetlen éles sarok, sehol egyetlen párkányzat nincs: mind mellőzték, hogy a pornak, piszoknak fészket ne adjanak. De nemcsak így védik a beteget minden káros hatástól, hanem a pompásan be­rendezett fürdő és mosdószobákkal, s a légfűtéssel is. Az első emeleten a sebészeti osztálynak legérdekesebb része a műtőterem. Az első emeleten a betegek társalgó szobáján kívül van még egy remek kis kápolna, mintegy 80-100 személyre. A földszinten van a belgyógyászati osztály 2 nagy teremmel, (24 ággyal) s 4 külön szobával. A fertőző osztálynak (2 terem) külön bejárata van. A bőr és bujakórosok 9 ágyas termét, fo­lyosóját, fürdőszobáját megint más külön-bejáraton át lehet megközelíteni. A hatalmas épületszárny alatt húzódik a raktár és fűtőhelyiség.”[6]

A kórház gyógykezelést nyújtott a légzőszervek, emésztési szervek, máj- és epeutak, idegrendszeri, mozgásszervek, bőr- és fertőzőbetegségek­ben szenvedőknek. A kórháznak volt sebészeti, szemészeti, fül- és orr­gégészeti osztálya. Az elme osztályon magas volt a betegek száma, amit növelt, hogy Lipótmezőről is nagyon sok beteget küldtek ide. Az I. világhá­ború a kórház életében is változásokat idézett elő. Nagyon sok háborús se­besültet hoztak, akiket többségükben a sebészeti és elmeosztályra szállítot­tak.

Alapítványi Női Kórház - Eger

„Az alapítványi női kórház mai nap is szegény-ápoldával van össze­kötve, s eredetileg még a 18. században mind szegényház keletkezik, s a Komáromy János egri kanonok, valamint Kovács János egri polgár nagy­szerű alapítványából, valamint több kegyes adakozó adománya, s hagyomá­nyából épül fel, tartja fel magát, s látja el a város szegényeit.” [7]Az intézet második alapítójának Bartakovics Béla egri érseket tartják, akinek a szerve­ző munkája nyomán 1858-ban kórházként kezdhette meg működését. „Az intézet kezelése, s az ott lévők élelmezése a Paulai Szent Vinczéről nevezett s anyaházzal Gráczban bíró női irgalmas rend vezetésére bízatik, akik egye­lőre hatan a megfelelő szerény díjazás mellett vállalkoztak a teendők ellátá­sára azzal, hogy a ház főnöknője az intézet részéről tett kiadásokról havon­ként számolni fog, s hogy az irgalmas nővérek számának szaporítása az in­tézet választmányától függ.”[8] Kölcsönös megegyezés jött létre a szent Vin­ce leányainak főnökasszonya, és intézet választmánya között. Eszerint: „A keresztény szeretetnek Paulai Szent Vinczéről nevezett leányai, számra ha­tan, a nevezett intézetben ellátandó élemedett szegény 20 férfi és 30 nő, valamint a 15 ágyra számított kórházba fölveendő beteg nők ápolásával meg­bízatnak A bujasenyves betegek és szülő nők körüli személyes közvetlen szolgálatra azonban, mely nekik szabályaik által tilttatik, nem köteleztetnek: mindamellett gondoskodni fognak róla, hogy ezek is mind lelki, mind testi­képpen kellő ápolásban részesüljenek.”[9]

A szerződés arra is kitért, hogy milyen fizetést és szolgáltatást kap­janak a nénék, sőt még arra is figyeltek, ha megöregszenek, és munkakép­telenné válnak, továbbra is az intézetben maradhatnak, különböző juttatá­sokkal segítve életüket. 1866-ban a szürke nénék új fejedelemasszonya, Hersics Rafaella lett, aki beltelket vett és építkezett. 1876-ban a főhatóság és a szürke nénék újabb szerződést kötöttek, „az intézetet vezető irgalmas nő­vérek időközben a nőegyletek árváinak, a kisdedóvodának, egy leányiskolá­nak, valamint a menház háztartási ügyeinek vezetésére is vállalkoztak. Az intézet fejlesztése a néhai Györgyéni Ignácz egri kanonok alapítványával veszi kezdetét, mert ez alapítvány lehetővé teszi az intézetnek női elmebeteg intézetté való kiegészítését is, s ez 1885-ban meg is történik.”[10] Az elmebe­tegek ápolására azért vállalkoztak, mert utánuk az állam fizetett, s a kórház fenntartására erre szükség volt. A századforduló idején a kórház főleg a gondozásra szoruló elmebetegek gyűjtőhelye lett.

1903 májusában dr. Blum Ödön országos közegészségügyi felügyelő látogatást tett Egerben, a két kórház elmeosztályán. Az Alapítványi Női Kórházban tett látogatása alapján az alábbi véleménye alakult ki: „Megálla­pítása szerint az elmeosztályok új épületben vannak elhelyezve, az elhelye­zés legfőbb hibája, hogy a betegosztályok szét vannak szórva. Az osztályon 303 beteg nő van, ez a szám a helyiségeket teljesen betölti, ennek ellenére 352-nek mondják a férőhelyeket és további 50 beteg ideküldését kérelmezik. A kórházban a halálozás olyan sűrű, hogy az egész múlt évi halálozási szá­mot már eddig elérte. Főleg a tuberkulotikus halálozás magas, mely a zsú­foltságnak és annak tulajdonítható, hogy az elmebetegek előszeretettel föld­alatti, zárkákban 3-4-en több napon át lekötözve tartatnak.”[11] Sajnos a magas halálozásba az is közrejátszott, hogy az irgalmas rendi nővérek járatla­nok voltak a modern gyógyászatban, valamint mindkét osztály fő és alorvo­sa le volt terhelve, és ritkán fordultak meg a kórházban. Az évek folyamán lényeges javulást nem tudtak elérni, sem a zsúfoltságot, sem a magas halá­lozást csökkenteni. A háborús események a szigorú zárkózottságban dolgo­zó női kórházat alig érintették.

Alapítványi Közkórház – Gyöngyös

Gyöngyös rendezett tanácsú városban egy kórház működött. Ezt a kórházat még 1838-ban magánosok alapítványaiból hozta létre Vezekényi (Horner) István dr. városi orvos, amely l-l női és férfi betegszobából, 6-6 ággyal, l-l alkalmazotti szobából állt. „Közóhajtás vala régóta beteg ápoló intézetet alapítani az ügyefogyott szegények számára Gyöngyös városa ke­belében, de az csak kegyes óhajtásnak látszik mindaddig, míg t. ns. Heves és Külső Szolnok t.e. vármegyék tiszteletbeli orvosa Horner István úr három­évi lankadhatatlan öszveállási előkészület után, többeknek, de leginkább Fajgel Pál előbb gyöngyösi segéd pap, most boczonádi lelkész úrnak serény együttmunkálatával, annak létesíthetése iránt jobb reményt terjesztene. Folyónak, de csak magános falak közt, s mintegy alattomban a tanácskozá­sok, midőn néhai báró Orczy József úr kegyes özvegye mélt. Pejachevich Francisca grófnő, ülnök Pundor Ferencz közbenjártára, az úgy nevezett fabrika épületének egy részét_ kórházul nem csak átengedvén, hanem annak azzá idomíttatását is nevezetes költséggel' s egy ágy készülettel elősegítvén, az emberbarátok bátorságot kapának tervökkel napfényre lépni, aláírási ívet indítani, a tehetősebbeket személyesen, valamint a helybeli lelkész urak is a népet általában felszólítani és buzdítani.”[12]

A kórház lassan népszerű lett, így mind a női, mind a férfi osztályon emelni tudták az ágyak számát 1842-ben és 1845-ben. A kórház életében változás történt, amikor „1848 végén a hadügyminiszter dr. Horner Istvánt a pesti Ludoviceum orvosává nevezte ki. Ezzel a kórház főorvosi állása megüresedett. A kórházi bizottság nem hirdetett pályázatot, hanem zajos választás után, kevés szótöbbséggel Pirkler Antal orvost állította dr. Horner helyére. Dr. Horner István, miután Windischgraetz herceg a Ludoviceumot 1849 januárjában bezáratta, visszatért Gyöngyösre és ismét elfoglalta tisz­tiorvosi hivatalát. Amikor az osztrák seregek bevonultak Gyöngyösre, az alapítványi kórházat a parancsnokság önhatalmúlag a saját céljaira fog­lalta. Az intézet polgári betegei az úgynevezett Koháry-féle ispotályba szo­rultak.”[13]

1853-ban már kérvényezték, hogy visszakapják a kórházukat a gyöngyösiek, amelyet egy kedvező alkalom lehetővé is tett. „Amikor herceg Liechtenstein, Gyöngyösi szemléje alkalmával a kórházban meglátogatta a beteg katonákat, dr. Horner hozzáfurakodott és előadta neki, hogy a hadse­reg által használt kórház nem városi, hanem alapítványi tulajdon.”[14] Való­ban teljesült Horner kérése, és a hadsereg kivonult a kórházból.

A kórház életében fontos fordulópont volt 1855-ben, amikor Bartakovics Béla egri érsek javaslatára elhatározták, hogy irgalmas nénéket hoznak Grazból a betegek gondviselésére. 1856-ban pedig arról döntöttek, hogy a kórházat átadják a város tulajdonába, így közkórház lett az alapítvá­nyi kórházból. Az alapszabály kimondta: „A gyöngyösi Közkórház minden jelentkező betegnek legyen az helybeli vagy vidéki illetőségű, magyarhoni vagy külföldi személy, különbség nélkül ápolásra és gyógyításra van szánva, s ha csak fekhely nem hiányzik, jelentkező beteget vissza nem utasíthat.”[15] A kórházban bár nehezen, de megindult az elmebetegek gyógyítása is, amely a gyöngyösiek régi vágya volt. Miután az építkezés és berendezés elkészült, a belügyminisztérium 1896. december 2-i hatállyal elrendelte a gyöngyösi tébolyda benépesítését. Így az ország minden részéről hoztak ide betegeket, noha az elmegyógyintézet feltöltése betegekkel Gyöngyösről és környékéről is könnyen ment volna. A város közegészségügye nagyon rossz volt, nagy volt a gyermekhalandóság, tüdővész, különféle ragályos betegségek. Ezeken az áldatlan állapotokon változtatni akartak és egy hatalmas bővítést tervez­tek, pl. a kórházat 2000 ágyra akarták átalakítani. A terveket a belügymi­nisztérium el is fogadta, de annak megvalósítását az I. világháború megaka­dályozta.

Alapítványi Margit Kórház – Pásztó

Pásztón már a XIX. század végén is felmerült egy kórház megépítésének gondolata, ezt jól bizonyítja Papes Károly pásztói lakos 1896. május 29-én kelt végrendelete. A végrendelet értelmében egy Pásztón felállítandó kórház javára 500 forintot hagyományoz az örökhagyó. Ezt az összeget kamataival együtt a pásztói elöljáróságnak kellett kezelnie mindaddig, ameddig a kórház felállítása meg nem történik.[16] A nagyközségben létesítendő kórház ügye a megye számára is fontos volt. Ezt bizonyítja az a tény, hogy Heves vármegye Törvényhatósági Bizottsága a megyei betegápolási alap terhére 3000 korona segélyt juttatott 1900 októberében.[17] A századfordulón tehát világos a szándék, hogy a rendezett tanácsú városokban működő kórház mellett egy újabb intézmény felállításával kell javítani a megye közegészségügyi állapotain. A kórházi alap javára később tárgysorsjátékot is engedélyeztek. A kórház építésének ügye akkor vesz újabb lendületet, amikor gróf Almássy Kálmán és felesége gróf Keglevich Margit az ügy mellé állt és 1902. október 1-jén gyűjtésbe kezdtek. Ennek eredményeként jött létre a kórházi alapítvány. Az 1906-ban kelt alapítólevél erről így ír: 1902. október elsején állíttatott ki egy gyűjtőív melyet részint feleségem Almássy Kálmánné szül. buzini gróf Keglevich Margit részint én magam jószívű adakozók között Pásztón emelendő kórház létesítése céljából köröztünk és amely a 4. pontban feltüntetett alapítványi vagyont eredményezte.”[18] Ugyanez a dokumentum az intézmény célját is meghatározza: „Felekezeti különbség nélkül orvosi kezelésre szorult betegeknek egy Pásztón emelendő kórházban való gyógyítása.” Az alapító eredeti szándéka szerint a betegek ellátására mindenkor apácákat kellett volna alkalmazni. Végül az 1906 decemberében kelt miniszteri leirat nem hagyta jóvá ezt a rendelkezést és kérte, hogy világi személyek is legyenek alkalmazásban ápolóként.[19] A pásztói kórház eredetileg községi kórházként jött volna létre, ám Pásztó végül nem vállalta a fenntartás költségeit, így 1906-ban egyértelművé vált, hogy az új intézmény alapítványi jelleggel fog létrejönni, hiszen így állami támogatást is remélnek.[20]

A kórház házirendjét 1908. január 20-án hagyta jóvá a belügyminiszter, ezzel kezdetét vehette a gyógyító munka, már csak idő kérdése volt a kórház megnyitása. A házirendből kitűnik, hogy a kórházban férfi és női osztályok is voltak, tehát koedukált intézményként működött. A betegeknek lehetőségük volt magánszobát igénybe venni, ezért napi 4 koronás térítési díjat kellett fizetniük.[21]

Az új kórház azonban nem volt maradéktalanul népszerű, ugyanis 1910-ben a vizsgálata során kiderül, hogy a pétervásárai járásból egyetlen beteget sem kezeltek még ott. Ez arra is utal, hogy a szomszédos járásban élők nem is ismerték a közelben nyílott új intézményt. Ezért a pétervásárai járás főszolgabírája azt az utasítást kapta, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a járásbeliek megismerjék a kórházat.[22]

A megyében működő másik két kórházhoz hasonlóan az Alapítványi Margit Kórháznak is fontos szerep jutott az első világháború éveiben. Ekkor 15 hónapon át kizárólag katonákat fogadott a kórház, így a civilek ellátása ebben az időszakban teljesen szünetelt. A civilek ellátása 1915 novemberében kezdődött meg ismét.[23]

Összegzés

Látható, hogy Heves vármegyében annak ellenére voltak kedvezőtlenek a közegészségügyi viszonyok, hogy a vármegye és számos civil is szívügyének tekintette a kórházak alapítását és működtetését. A kórházak életében nagy kihívást jelentett az első világháború, hiszen a vizsgált négy kórház közül az Egerben működő Alapítványi Női Kórház az egyetlen, amit alig érintett a világháború. Az is egyértelmű, hogy kórházak léte nem sokat javított a megye közegészségügyi viszonyain, a járványok ennek ellenére jelentős számban szedték áldozataikat. Ennek oka nyilvánvalóan a szegénység, a rossz körülmények, hiszen ez segítette a járványok kirobbanását. Ezután pedig a kórházak már csak enyhíthették a szenvedők panaszait, de alig gátolhatták a járványok további terjedését.


Felhasznált irodalom

  • Akantisz Jusztin – Kandra Kabos: Az egri alapítványi női kórház és ápolóintézet vázlatos története. Lyceumi Könyvnyomda, Eger, 1888.
  • Dezséri Bachó László: A Gyöngyösi Alapítványi Közkórház története (1838 - 1938). Gyöngyösi Alapítványi Közkórház, Gyöngyös, 1938.
  • Gortva János: Bevonulás, hadikölcsön és jótékonyság Pásztón az első világháború időszakában. In: Lakóhelyünk Honismereti Folyóirat 2014. (I. évf.) 1. szám
  • Ladányi István (szerk.): Heves vármegyei ismertető és adattár. Eger, 1936.
  • Montedégói Albert Ferenc (szerk.): Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék leírása. Lyceum, Eger, 1868.
  • Ringelhann Béla ‒ Soós Imre: Az Egri Megyei Kórház elődeinek vázlatos története 1726‒1950. In.: A Heves Megyei Tanács Kórházának Közleményei. Eger, 1960.

Felhasznált források

  • Budapest Főváros Levéltára IV.1411.b-1888-01128-Malkó Papes Károly
  • Heves Megyei Levéltár (továbbiakban: HML) IV-404/a/78/4839.
  • HML IV-404/a/8/8267/1886.
  • HML IV-404/a/5168/1900.
  • HML IV-404/a/13529/1906.
  • HML IV-404/a/79.345/VII/a/1907.
  • HML IV-404/a/4405/1916.
  • HML IV-414/9/81.
  • Heves Vármegyei Hírlap XVII. (1909:8.)

 


[1] Ladányi István (szerk.): Heves vármegyei ismertető és adattár. Eger, 1936. 60. p.

[2] Ringelhann Béla ‒ Soós Imre: Az Egri Megyei Kórház elődeinek vázlatos története 1726‒1950. In.: A Heves Megyei Tanács Kórházának Közleményei. Eger, 1960. 10. p.

[3] Montedégói Albert Ferenc (szerk.): Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék leírása. Lyceum, Eger, 1868. 264. p.

[4] Uo. 272-275. p.

[5] Heves Megyei Levéltár (továbbiakban: HML) IV-404/a/79.345/VII/a/1907

[6] Ünnepel az emberszeretet. Heves Vármegyei Hírlap XVII. (1909:8.) 1. p.

[7] HML IV-404/a/78/4839.

[8] Uo.

[9] Akantisz Jusztin – Kandra Kabos: Az egri alapítványi női kórház és ápolóintézet vázlatos története. Lyceumi Könyvnyomda, Eger, 1888. 24. p.

[10] HML IV-404/a/78/4839.

[11] Ringelhann – Soós: i.m.. 42.p.

[12] HML IV-404/a/8/8267/1886.

[13] Dezséri Bachó László: A Gyöngyösi Alapítványi Közkórház története (1838 - 1938). Gyöngyösi Alapítványi Közkórház, Gyöngyös, 1938. 51-52. p.

[14] Uo. 56. p.

[15] HML IV-404/a/8/8267/1886.

[16] Budapest Főváros Levéltára IV.1411.b-1888-01128-Malkó Papes Károly

[17] HML IV-404/a/5168/1900.

[18] HML IV-404/a/4405/1916

[19] HML IV-404/a/4405/1916

[20] HML IV-404/a/13529/1906

[21] HML IV-414/9/81

[22] HML IV-404/a/4405/1916

[23] Gortva János: Bevonulás, hadikölcsön és jótékonyság Pásztón az első világháború időszakában. In: Lakóhelyünk Honismereti Folyóirat 2014. (I. évfolyam) 1. szám 11. p.