Romhány lakosainak élete az első világháború árnyékában

Mészáros Ádám: Romhány lakosainak élete az első világháború árnyékában

Tanulmányom megírását az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója ihlette. 1914., a nagy háború kitörésének éve fontos történelmi mérföldkőnek tekinthető, ugyanis alapjaiban változtatta meg az addig fennálló társadalmi, gazdasági és politikai viszonyokat szerte a világon, s egyben lezárta a „hosszú 19. század” időszakát. 1914. június 28-án, Szarajevóban Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége Chotek Zsófia merénylet áldozata lett, s ez az eseményt adta a szikrát a háború kirobbanásához. A szarajevói merénylethez képest egy hónappal később, július 28-án Ferenc József osztrák császár és magyar király hadat üzent Szerbiának, melyet augusztus első napjaiban további hadüzenetek sora követett. Európa tehát szinte napok alatt lángokba borult. Cikkemben az első világháború hatásait mikroszinten, egy Nógrád megyei község, Romhány példáján keresztül igyekszem rekonstruálni a fennmaradt források segítségével. A korszakra, s főként a háborúra vonatkozó forrásanyag igen hiányos, a vizsgálódásra csupán a község állami anyakönyvei, képviselőtestületi jegyzőkönyvei, illetve a plébánia Historia Domusa ad lehetőséget. Ezeknél a forrásoknál is számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy a képviselő-testületi jegyzőkönyvek 1918. szeptember 1-től hiányoznak, ami egybeesik a háború utolsó hónapjaival, illetve a háború utáni rendezés idejével. Továbbá meg kell jegyeznünk azt a sajnálatos tényt is, hogy ebben az időben a községnek semmiféle helyi lapja nem létezett, ami tulajdonképpen természetesnek is mondható, hiszen a lakosság idősebb korosztályának nagy része analfabéta volt, valamint anyagi fedezetük sem volt rá.

A július 28-án történt hadüzenet hírét Romhány lakói közt dobpergéssel hirdették ki, majd kezdetét vette a falu férfi lakosságának hadba vonulása.[1] A Historia Domus szerint a mozgósítás híre felfordulást okozott a községben, a bevonuló férfiak egy része Chobot Ferenc plébánoshoz járult, hogy Isten áldását kérjék. Az atya beszámolója szerint a katonáknak képeket és kis érméket ajándékozott, majd elbúcsúztatta őket.[2] A hadba vonuló katonák családtagjaiktól is búcsút vettek, majd nótával és muzsikával indultak a frontra.[3] Ez a tény is mutatja, hogy a korabeli embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy hová viszik őket. Általános volt az az álláspont, hogy a háború csak néhány hétig, hónapig fog tartani, ezért is kísérte nagy éljenzés a háború kitörését. Hittek II. Vilmos német császár azóta már közismertté vált mondásában, mely a következőképpen hangzott: „Mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek!”. Ez azonban korántsem így történt, a várt néhány hónap helyett a háború több mint 4 évig tartott.

Mivel a hadba vonulás nyáron, a mezőgazdasági munkák időszakában történt, így a további munkálatok az otthon maradt asszonyokra, idősekre, illetve gyermekekre hárultak. Ez azonban az elhúzódó háború miatt később általánossá vált, és számos problémát, feszültséget okozott. Már 1914 őszén szertefoszlott a remény a háború gyors lefolyásával kapcsolatban. Ettől kezdve pedig egyre inkább romlottak a megélhetési és a közviszonyok. Ennek előjele volt az I. hadikölcsön jegyzése, melynek kötvényeit 1914. november 1-jén bocsátották ki 6%-os kamattal, a háború költségeinek fedezése céljából. Az I. hadikölcsön jegyzéséről Romhány képviselő-testülete az 1914. november 20-i ülésén hozott határozatot, melyben kimondta, hogy az I. hadikölcsön kötvényeire 1300 koronát jegyeznek a szegényalap, a közmunkás-segélyalap és a faiskolaalap betétek terhére. A község 1914. december 31-én aktuális tiszta vagyonának ez csupán 1,8%-át tette ki. Az I. hadikölcsönt még nyolc másik követte, azonban az V. és a VIII. hadikölcsönre jegyzett összegekről nincs tudomásunk. A II. és III. hadikölcsönt az 1915-ös év folyamán jegyezték, Romhány mindkét esetben 1300 koronát jegyzett, a két hadikölcsön összege a község 1915. évi tiszta vagyonának 3,4%-át képezte. Sokkal nagyobb sikert jelentett a IV. hadikölcsön, – melynek szelvényei 1916. május 1-jén kerültek kibocsátásra– melyre Romhány 10 000 koronát jegyzett, ami az 1916. év végi tiszta vagyon 12,5%-át jelentette. Láthatjuk, hogy a IV. hadikölcsönre jegyzett összeg az első három hadikölcsönre jegyzett összegnek majdnem a háromszorosa volt. 1917 folyamán kerültek kibocsátásra a VI. és a VII. hadikölcsön címletei, melyekre Romhány együttesen 11 000 koronát jegyzett, vagyis a község tiszta vagyonának 11,6%-át. Láthatjuk itt is a IV. hadikölcsön hatalmas sikerét, ugyanis a VI. és VII. hadikölcsönre jegyzett összegek együttesen sem érték el a IV. hadikölcsönre jegyzettét. A VIII. és egyben az utolsó hadikölcsönre jegyzett összegről – melynek címleteit 1918 júniusában bocsátották ki – nincs tudomásunk, mint ahogyan erről korábban már szóltunk is.[4] [5]

1915-től egyre inkább rendszeressé váltak a képviselő-testület árdrágulással, segélyekkel kapcsolatos tárgyalásai. Állandó probléma mutatkozott a község tulajdonát képező ingatlanok bérbeadásával, melyeket több esetben áron alul voltak kénytelenek bérbe adni. Példának okáért ilyen eset történt 1915 márciusában, amikor árverésre bocsátották az ún. pásti rétet, valamint a Forrás és Kútfő ingatlanokat. Az előbbiért 40 korona, utóbbi kettőért pedig 26 korona évi haszonbért ajánlottak, melyet a község képviselő-testülete a háború okozta nehéz viszonyokra való tekintettel adott bérbe ilyen alacsony áron, hiszen más jelentkező nem volt rájuk.[6] Emellett – mint ahogy már említettem – egyre nagyobb szerepet kaptak a hadisegélyekkel kapcsolatos tárgyalások is. 1915 februárjában a község 5 korona segélyt adományozott a hadifoglyokat gyámolító és tudósító hivatalnak. Néhány hónappal később pedig a község belépett a Magyar Vöröskereszt Egyletbe 20 korona tagsági díjjal, majd a Vöröskereszt szervezésében a király születésnapja alkalmából 30 korona segélyben részesítette a fronton lévő katonákat.[7] Hadisegélyben részesítették a katonák családtagjait is, elsősorban a szegényebbeket.[8] A Historia Domusból megtudhatjuk, hogy mindezek mellett a plébános is szervezett jótékonysági gyűjtést a hadba vonult, szegény sorsú katonák családjai számára, mely főként élelmiszer és pénzadományt tartalmazott.[9] A katonák és családjai megsegítése mellett a község több alkalommal is részt vett 130-200 koronáig terjedő pénzadomány formájában az ellenség által elpusztított települések újjáépítésében. Ilyen volt 1915-ben egy Sáros vármegyei község, valamint Nógrádfalva, 1918-ban pedig Csíkszereda megsegítése. 1916 októberében a község befogadta az Erdélyből idemenekült embereket és családjait, valamint gondoskodott eltartásukról is.[10]

1916-tól kezdve állandó közgyűlési témává váltak az árdrágulás illetve az alacsony munkabérek. 1916 elejére a jegyző szerint az árak a háború kitörése óta 100-300%-kal emelkedtek, s 1918-ra ennek mértéke elérte a 400-1000%-ot is. Az árak megemelkedése szinte minden területen érzékelhető volt, legyen az élelmiszer, ruházati cikk, papíranyag, irodaszer, fűtés és világítás. A munkabérek viszont mindvégig alacsonyak maradtak, a tisztviselők sorra folyamodtak a képviselő-testülethez béremelés iránt, mely rendszerint helyt is adott kérelmüknek. A helyettes jegyző folyamatosan panaszolta a kevés helyettes jegyzői fizetés és a háború miatt megnőtt munkateher közötti aránytalanságot. Többször fordult segítségért a képviselő-testülethez munkabérének emelése tárgyában. 1916 márciusában havi 40 korona személyi pótlék megszavazását kérte, hiszen 1500 korona helyettes jegyzői fizetéséből nem volt képes fenntartani családját. A képviselő-testület az inflációra való tekintettel kérelmének helyt is adott, viszont a törvényhatósági bizottság elutasította. Ugyanakkor a pénzhiányt mutatta az is, hogy a helyettes jegyző az írnok havi 50 koronás fizetésének havi 120 koronára való megemelését is kérte, hiszen az 50 korona mellett saját fizetéséből kellett kiegészítenie az írnokét, mindezen felül még teljes ellátást is biztosítania kellett számára saját költségen. A törvényhatósági bizottság azonban ezt a kérelmet is elutasította. A helyettes jegyző ezt követően több ízben is próbált béremelést kicsikarni, váltakozó sikerrel, viszont ennek részletezésétől most eltekintünk. A helyettes jegyzőn kívül azonban más tisztségviselők is béremelést kértek. Többek között ilyen volt 1916 májusában Szalay Józsefné községi bába kérelme, melyben kérte, hogy a drágaság időtartamára az 5 korona látogatási díját 7 koronára emeljék fel. 1918. elején viszont a bába évi törzsfizetését 100%-kal, azaz 480 koronára, a látogatási díját pedig 10 koronára emelték meg. Mindemellett még 1916-ban sor került az elöljárók napidíj és fuvardíj pótlékainak megemelésére is. Különösen érdekes lehet számunkra a községi szolga helyzete, aki bejelentette, hogy 1917. január 1-vel felmondja szolgálatát, ugyanis a hatalmas drágaság miatt nem képes munkáját ellátni, hiszen a 150 korona évi fizetéséből még lábbelire sem telt neki. Mivel a 150 korona évi bérért a község másik községi szolgát nem talált, így kénytelen volt évi 50 korona pótlékot megállapítani részére. 1917 nyarán a kéményseprő folyamodott béremelésért, melyet a képviselő-testület 50%-kal megemelt és évi 750 koronában állapított meg a háború időtartamára. 1917 decemberében megszavazták a községi bíró és a törvénybíró évi fizetésének megemelését is, az előbbiét 100 koronáról 500 koronára, az utóbbiét pedig 60 koronáról 200 koronára. Ez számunkra az indok miatt különösen érdekes, mely szerint a fizetésemelésre azért volt szükség, mert a tisztújítás alkalmával nem találtak volna embert, aki a régi fizetésért elvállalta volna akár a községi bíró, akár a törvénybíró tisztségének betöltését.[11] Láthatjuk tehát, hogy az infláció az élet minden területén megjelent, az árak és a bérek arányai rendkívül eltávolodtak egymástól.

A béremelések mellett továbbra is igyekeztek hadisegélyekben részesíteni a rászorulókat. 1916-ban összesen 6184 korona segélyt osztottak szét a katonák családtagjainak, fejenként 40-70 koronáig terjedő összegekben. Összesen 152 embert részesítettek ekkor hadisegélyben.[12] A község 1917-ben 1000 koronával hozzájárult a Nógrád megyei Ferenc József hadisegélyalaphoz is, illetve ugyanezen év decemberében a képviselő-testület 20 korona gyorssegélyt juttatott a hadiárvák, özvegyek és hadirokkantak részére.[13]

A község lakosainak életét az infláció mellett nehezítette a rekvirálások sorozata. 1915-ben a fémgyűjtés eredményeként 80 kg sárgarezet, 15 kg vörösrezet, 10 kg ólmot, 6 kg ónt és 3 kg cinket szolgáltattak be. 1916-ban pedig a lovakat és a szekereket rekvirálták.[14] Chobot Ferenc plébános szerint a szomszédos Szátokon már senkinek nem volt lova, s éppen ezért a fuvarozás is állandó problémával küszködött.[15] Hasonló lehetett a helyzet Romhányban is. 1918 májusában 13 szarvasmarha beszolgáltatására kötelezték Romhány lakosságát. A katonaság által a szarvasmarhákért ajánlott térítési összeg igencsak elmaradt a reális piaci ártól, így a marhákat kiállító gazdák hatalmas károsodást szenvedtek volna. A képviselő-testület úgy igyekezett azonban orvosolni a problémát, hogy az állattartókat kártérítésben részesítették oly módon, hogy a katonaság által adott ár és a piaci ár közötti különbözetet az összes szarvasmarhatartóra, az egy éven felüli állatlétszám arányában vetették ki. A szarvasmarhák beszerzésével Nógrádi Dávid izraelita marhakereskedőt bízták meg. A rekvirálás eredményeként a község 7 szarvasmarhát adott le – a többit alacsony súlya és fiatal kora miatt visszautasították –, melyért a katonaság 13727 koronát fizetett, viszont az átvett marhák valódi értéke 20400 korona volt. A 6673 korona különbözetet pedig az állattartókra vetették ki. Két hónappal később, 1918 júliusában újabb szarvasmarha rekvirálást rendeltek el. Romhánytól ekkor 18 marhát követeltek, mely tartalmazta a májusban visszautasított marhák számát is. 6 darab szarvasmarha beszerzésével ismét Nógrádi Dávidot bízták meg, 12 darab szarvasmarhát pedig Laszkáry Gyula önkéntesen ajánlott fel kilogrammonkénti 2 korona 50 fillér kártérítés fejében. Az átadási és a tényleges piaci ár közötti 19650 korona különbözetet ismét az állattartó tulajdonosoktól hajtották be, melynek értéke 50 korona 38 fillér volt marhánként, ugyanis 390 db egy éven felüli szarvasmarhát írtak össze. A szarvasmarhák mellett 1918 nyarán rekvirálták a búzát, a rozst, de a szalmát és szénát is. Szénából 400 m/m, szalmából pedig 450 m/m mennyiséget kellett a falu lakosságának beszolgáltatnia.[16]

A háború okozta viszonyokra való tekintettel a község is igyekezett visszaszorítani a kiadásokat, lehetőségei szerint kímélni a községi pénztárat. A beruházásokat az anyagdrágaságra és a munkaerőhiányra hivatkozva a háború utáni évekre halasztották. A képviselő-testületi jegyzőkönyvekben számos utalást találhatunk erre vonatkozólag. 1916. elején elhalasztották a járványkórház kibővítését, 1916 őszén pedig a gyógyszertár létesítését halasztották a békeévekre, szintén a munkáshiány és anyaghiány miatt. A beruházásoktól függetlenül is igyekeztek szűkre szabni a kiadásokat, ennek bizonyítéka pedig, hogy a képviselő-testület 1916 júniusában visszautasította a kataszteri telekkönyvek másolatának megrendelését. Az indoklás viszont nagyon érdekes lehet számunkra, mely a következőképpen hangzott: Miután a községnek mostani anyagi helyzete nem bírna ki ily számottevő rendkívüli megterheltetést, különben is a telekkönyvi állapotok a háború után úgyis lényeges változásokon fognak keresztül menni, a kataszteri telekkönyvek másolatainak megrendelését a békeidőre halasztani kellett”. A közgyűlési határozatból kitűnik, hogy a korabeli emberek tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy a háború – bárhogy végződik is – jelentősen át fogja alakítani a fennálló viszonyokat, állapotokat.[17] Itt érdemes említést tenni arról is, hogy a háború okozta árdrágulást a képviselő-testület lehetőségeihez mérten igyekezett kihasználni. Ennek bizonyítéka, hogy 1917 nyarán a közgyűlés határozatot hozott arról, hogy a topolyosi akácerdőt még a háború ideje alatt kitermeli, mégpedig azért, mert a magas faárak miatt jelentős jövedelemre tenne szert a falu. Később határozatot hoztak arról is, hogy az akácfa eladásából származó jövedelem 80%-át a VII. hadikölcsön jegyzésére fordítják, azonban a befolyó jövedelemnek csak 57%-át tudták hadikölcsönjegyzésre fordítani.[18]

A hatalmas mértékű áremelkedés, a nélkülözés, illetve a megnövekedett munkaterhek jelentős hatást gyakoroltak a korabeli emberek viselkedésére. A hadba vonult férfiak helyett – mint ahogy korábban említettem – az otthon maradt asszonyok, gyermekek és idősek végezték a munkát. A községi plébánia Historia Domusa részletesen ír is erről a társadalmi jelenségről. A dolgozni kénytelen idős férfiak egyre inkább eldurvultak, az asszonyok között egyre nagyobb méreteket öltött a kapzsiság, a pénzvágy. A plébános szerint ennek legfőbb oka az állami hadisegélyek növekedése volt. Az asszonyok fokozatosan elfordultak a vallásos magatartástól, erkölcstelen életvitelt folytattak. Több esetben odáig fajult a viselkedésük, hogy már a frontokon küzdő férjeiket sem várták vissza, sőt titkon remélték, hogy a fronton maradnak. Más asszonyok viszont útnak indultak, s a haditáborokban felkeresték a férjeiket, pedig azelőtt sok esetben még a község határát is alig hagyták el, az utazásra sajnálták a pénzt. Az ily módon utazó nők nyitottakká váltak a világra, ezzel pedig megszűnt hajdani elszigetelt, szerény életmódjuk. Nem volt egyedülálló jelenség, hogy a nők különféle módon igyekeztek hasznot húzni a háborúból, akár tisztességtelenül is. Egyesek koldusbandákat alkottak, majd az összekoldult élelmet, terményt uzsoraáron eladták. Külön problémát jelentett az ifjak és gyermekek magatartása. Mivel sok családból a családfő hadba vonult, a gyermekek apai felügyelet nélkül maradtak, s elindultak a züllés útján. A háború éveiben a község iskolája sem tudta megfelelően ellátni feladatát, hiszen Pergő József és Hartl György tanítók hadi szolgálatot teljesítettek, s a 70 éves kántortanítót, Trautwein Gyulát bízták meg a tanítással. 1917-ben ez az áldatlan állapot valamelyest orvoslást nyert, ugyanis egy új tanítónőt rendeltek ide kisegítőnek, Chobot Emíliát, akinek a plébános adott szállást és ellátást.[19] A háború éveiben tehát minden korosztály magatartásában óriási változás állt be, jelentős fordulat történt a „boldog békeévekben” megszokottól.

A világháború társadalmi hatásainak vizsgálatakor szükséges szólnunk a születésszám, a halálozások számának, és a házasságkötések számának alakulásáról. Ennek legértékesebb forrásai a község állami anyakönyveinek másodpéldányai. Először vizsgáljuk meg a születések számának éves alakulását.

születésszám

Az ehhez kapcsolódó diagramot vizsgálva szembetűnik, hogy a születések száma hatalmasat zuhant. 1915-ben 39%-os csökkenést figyelhetünk meg az 1914-es születésszámhoz képest, tehát a születések száma több mint harmadára esett vissza. 1917-ben már csak 30 gyermek látott napvilágot Romhányban, ami az 1914-es születésszámhoz képest 57%-os zuhanást jelent, tehát több mint a felére csökkent. 1918-ban egy nagyon csekély mértékű növekedést figyelhetünk meg, 4 gyermekkel született több ebben az évben, mint 1917-ben. Az igazi növekedést 1919. évben láthatjuk, ekkor 65 gyermek született a faluban. Tehát a születések száma 1919-ben 1917-hez képest 117%-kal növekedett. Hasonló arányt figyelhetünk meg az 1920-as születéseknél is. Érdekes viszont, hogy sem az 1919-es, sem pedig az 1920-as születésszám nem érte el az 1914-es szintet.[20]

Mindenképpen érdemes megvizsgálnunk a háborús években történt születések havi megoszlását. Itt fontos megjegyeznünk, hogy az I. világháború időszakában a születésszám alakulásának vizsgálatakor kezdőpontként nem 1914 augusztusát kell figyelembe vennünk, hanem 1915 májusát. Ennek oka pedig az, hogy az 1915 áprilisáig született gyermekek 1914 augusztusa előtt fogantak, tehát őket még a háború előtti gyermekekhez kell sorolnunk. A végpontnál is hasonló a helyzet, ugyanis itt nem 1918 novembere a végpont, amikor a háború véget ért, hanem ehhez számított 9 hónap, tehát 1919 júliusa. 1915 májusa és 1919 júliusa között összesen 148 gyermek született Romhányban, melyből 1 gyermek halva született. Hogy ez a születésszám hogyan oszlott el az egyes hónapok között, azt az ezzel kapcsolatos diagram kiválóan mutatja, láthatjuk milyen óriási különbségek, aránytalanságok vannak az egyes hónapok között.

havi születésszám

A diagramról egyértelműen leolvasható, hogy a világháború gyermekei zömében december, illetve június hónapokban születtek. A legkevesebb születés viszont a február és július hónapokban történt. Arra, hogy miért éppen decemberben és júniusban született a legtöbb gyermek, a következő magyarázatot adhatjuk. Mivel a község, és egyben az ország lakossága főként mezőgazdasági munkából élt, ezért a katonák egy részét a vetési és a betakarítási munkák idejére szabadságolták. Ez az időszak március és szeptember hónapok lehettek, és ez okozhatta a decemberi és júniusi születésszám kiemelkedését. A világháború éveiben voltak olyan hónapok is, amikor egyáltalán nem történt gyermekszülés. Ilyen volt például 1915 májusa, 1916 szeptembere és októbere, 1917 februárja és júniusa, 1918 novembere és 1919 júniusa.[21]

Szükséges figyelmet fordítanunk arra is, hogy a háborús években hány család hány gyermeket vállalt, és ezek a családok milyen társadalmi helyzetben voltak. A születési anyakönyveket vizsgálva megállapítható, hogy 1915 májusa és 1919 júliusa között 124 család vállalt gyermeket. A gyermeket vállaló családok 82%-a a háború időszakában csak egy gyermeket, 16%-a két gyermeket, 2%-a pedig három gyermeket vállalt, ami mintegy 2 családot jelentett. A vizsgált időszakban 2 ikerpár született Romhányban, mely közül az egyik pár gyermekkorban meghalt, a másik pár viszont megérte a felnőtt kort. A születendő gyermekek nemét vizsgálva 50-50%-os arányt állapítatunk meg, ami eltér attól az országos statisztikától, miszerint a háborúk idején több fiúgyermek születik, mint leány. Romhányra ez azért sem volt igaz, mert a háború előtti és a háború utáni években született gyermekeknél fiútöbblet volt jellemző, a világháború éveiben lecsökkent a születendő fiúk száma, a nemek aránya pedig kiegyenlítődött.[22]

Fontos számba vennünk, hogy a világháború időszakában gyermeket vállaló családok milyen polgári állásúak voltak. Mivel az édesapa polgári állása változhatott, ezért a világháború időszakában vállalt első gyermek születésénél aktuális polgári állást vettük figyelembe.

családok polgári állása

A családok polgári állását szemléltető diagramon látható, hogy a gyermeket vállaló családok zöme – 68%-a – földműves-napszámos volt. Mesteremberek családjai közül csak jóval kevesebben vállaltak gyermeket, arányuk 12% volt. Legkisebb mértékben az értelmiségiek családjai vállaltak gyermeket, összesen 2 ilyen család volt Romhányban. Az egyik Hartl György tanító családja, a másik pedig Potoczky Gyula községi jegyző családja volt.[23] Összességében véve megállapítható, hogy a háború okozta nehéz megélhetési viszonyok között a tanult, művelt emberek gyermekvállalási hajlandósága nagyon alacsony volt. Ezt a megállapítást erősíti a korszakunkban született gyermekek vallási megoszlása is, ugyanis izraelita családba csak 1, református családba csak 2, evangélikus családba pedig 7 gyermek született.[24] Látható itt is, hogy a műveltebb izraelita családok alig vállaltak gyermeket ebben az időszakban, s ez az egy izraelita gyermek is a háború utolsó hónapjaiban fogant.

A gyermekvállalás vizsgálatánál szükséges még szólnunk a házasságon kívüli, vagy más néven törvénytelen születésekről is. 1915 májusa és 1919 júliusa között összesen 6 törvénytelen gyermek született Romhányban, ami az összes szültésnek 4 %-a, tehát csekély mértékű. A házasságon kívül született gyermekek közül 3-at utólagos házasságkötéssel törvényesítettek, 3 pedig törvénytelen maradt.[25] Az utólagosan törvényesített gyermekeknél számolnunk kell azzal az eshetőséggel is, hogy az apa a fronton harcolt, tehát nem volt módja a várandós anyát a gyermek megszületése előtt feleségül venni.

A születésszám alakulásának megvizsgálása után térjünk át a házasságszám alakulásának tárgyalására. A házassági anyakönyveket tanulmányozva megtudjuk, hogy az I. világháború alatt a házassági hajlandóság erősen lecsökkent. A háború kitörésétől, tehát 1914. július 28-tól az Osztrák-magyar Monarchia fegyverletételéig, vagyis 1918. november 3-ig összesen 23 házasság köttetett Romhányban. Tehát a háború 4 éve és 3 hónapja alatt kötött összes házasság száma nem érte el az 1913-ban kötött házasságok számát sem.

házasságszám

A diagramot vizsgálva láthatjuk, hogy 1914-ben a házasságszám az 1913. évinek mintegy felére csökkent, a mélypontot pedig 1915-ben érte el, ekkor mintegy 3 házasság köttetett. Ugyanakkor érdekes az is, hogy a háború kitörése után 1914-ben csak egyetlen házasság köttetett, az is augusztus elején, holott a korábbi években a házasodási csúcs mindig az október-november hónapokban volt. Az 1914 augusztusában kötött házasság után 11 hónapon keresztül egyáltalán nem volt Romhányban házasságkötés, s 1915-ben is csak három. Lassú növekedés 1916-tól figyelhető meg, amikor 5-en, 1917-ben 9-en, 1918-ban pedig 10-en házasodtak. A házasságkötések havi megoszlása azonban továbbra sem állt vissza a háború előtti időszakban megszokotthoz, csupán 1918-ban figyelhetünk meg egy igen csekély őszi túlsúlyt.[26] A háború időszakában az igen alacsony házasodási hajlandóságot maga az állam is igyekezett serkenteni. 1916-ban két rendelet is napvilágot látott annak érdekében, hogy a hadiszolgálatot teljesítő katonák házasságkötését megkönnyítsék. A 3.983/1916. M.E. sz. rendelet lehetőséget biztosított arra, hogy a házasságot kihirdetés nélkül, vagy a kihirdetés alól való felmentő határozat nélkül is meg lehetett kötni, illetve azt is lehetővé tette, hogy a házasuló felek lakóhelyüktől eltérő helyen keljenek egybe. Ugyancsak a házasodás megkönnyítését szolgálta a 3.984/1916. M.E. sz. rendelet, amely a hadifoglyok számára meghatalmazott útján biztosított lehetőséget az egybekelésre.[27] Romhányban azonban senki nem élt ezen rendeletek által megkönnyített házasságkötési lehetőséggel.

A romhányi házasságkötések vizsgálatánál maradva, külön figyelmet kell szentelnünk a háború utáni házasságszám alakulására. A diagramot vizsgálva láthatjuk, hogy 1919-ben ugrásszerűen megnőtt a házasulók száma, összesen 51 pár kötött házasságot ebben az évben, ami az 1913-as házasságszámhoz képest 89%-os növekedést mutat. Az ugrásszerű növekedés oka kétségkívül az volt, hogy a frontról hazatérő katonák jelentős része 1919-ben házasodott, valamint a hősi halottak újraházasuló özvegyeinek egy része is ekkor házasodott. Az 1919-ben házasuló vőlegények 51%-a az 1893-1896. évben született, tehát egyértelmű, hogy a hadiszolgálat teljesítése gátolta a megfelelő időben történő házasságkötésüket, s ez okozta az 1919-es házasságszám-növekedést. Érdekes ugyanakkor a 1919-ben történt házasságkötések havi megoszlása is, hiszen a korábbi szokásoktól eltérően a legtöbben májusban, illetve októberben, majd pedig februárban, júniusban és novemberben házasodtak. Az 1920-as házasságszám – mint ahogy a diagramról is leolvasható – már megközelíti az 1913-ban kötött házasságok számát.[28] Összességében véve elmondhatjuk, hogy a háború okozta házasságkötési depresszió 1919. évben pótlódott, majd 1920-ra a házasságkötések száma visszaállt a normális, megszokott szintre.

Az anyakönyvek lehetővé teszik számunkra, hogy korszakunkban vizsgálni tudjuk a halálozások arányának változását, az egyes generációkon belüli halandóság mértékét, valamint a leggyakoribb halálokokat is. Ezáltal képet kaphatunk a község közegészségügyi helyzetéről. A 1914 augusztusa és 1920 között összesen 263 haláleset történt a faluban, ebbe azonban nem számítottam bele a frontokon elesett hősi halottainkat. Velük a későbbiekben részletesen foglalkozom. A vizsgálat végpontjaként azért választottam az 1920-as évet, mert noha a háború 1918 novemberében véget ért, viszont a hatásait még a későbbiekben is érezni lehetett. Hogy a halálozások aránya miként alakult, és hogyan viszonyult ez a születések számához, azt a következő diagram nagyszerűen szemlélteti.

halálozási arány

Láthatjuk, hogy az 1913-1914-es években még jelentős különbség van a születések és a halálozások száma között, a születéseké egyértelműen magasabb volt. 1915-ben, a háború első teljes évében azonban fordulat következett be, a halálozások száma kis mértékben ugyan, de meghaladta a születésekét. 1916-ban 1-gyel több születés történt, mint haláleset, majd 1917-ben a halálozás aránya ismét növekedett, 1918-ban az arányok egyértelműen eltávolodtak egymástól, a halálozások száma jóval magasabb lett. Ennek okát később még tárgyalni fogjuk. A háború utáni első teljes békeévben, 1919-ben újabb fordulat történt, a születések száma meghaladta a halálozásokét, s nagyjából megközelítette az 1914-es arányt.[29]

A halálozások vizsgálatánál okvetlenül figyelmet kell fordítanunk a halálokokra. A leggyakoribb halálokokat szemléltető diagramon egyértelműen látszik, hogy ebben az időben a vezető halálok a tüdővész volt, másik nevén tuberkulózis.

halálokok

Az 1914 augusztusától 1920-ig terjedő időszakban a Romhányban elhunyt emberek 30%-ának, tehát közel harmadának halálát ez a betegség okozta, melynek részletes tárgyalásával a későbbiekben még szólni kell. Az aggkori végelgyengülést követő leggyakoribb haláloknak a tüdőgyulladást tekinthetjük, mely a halálesetek 12%-áért felelős.[30] Kiváltó okának a szegénységet, a nyomort tekinthetjük. Az egészségtelen lakáskörülmények, a szűk, nyirkos falú lakások a tüdőgyulladást okozó baktériumok, vírusok melegágyai voltak. Mivel a lakásokban lévő 1-2 szobában összezsúfolódva éltek a családtagok, így nagy volt a fertőzés terjedésének eshetősége, s ennek volt köszönhető, hogy a tüdőgyulladás a vezető halálokok egyike lett.

A veleszületett gyengeség alatt a csecsemőhalandóságot értjük, ugyanis sok esetben nem tudták megállapítani, hogy az adott csecsemő halálát konkrétan mi okozta, ezért a gyermek gyengeségéből, fejletlenségéből kiindulva a veleszületett gyengeséget tekintették az elhalálozást kiváltó oknak. Itt szükséges kitérnünk a vizsgált korszakra jellemző gyermekhalandóság mértékére. Az 1914 augusztusától 1920-ig terjedő időszakban a 18 év alattiak körében a halálozási ráta 41%-os volt. A legtöbb, 18 éven aluliak körében történt haláleset 1918-ban, majd ezt követően az 1915. évben következett be. Érdekes viszont, hogy a vizsgált időszakban a 18 éven alul elhunytak körében nem szerepelnek a gyermekkori járványos betegségek, úgymint a himlő, a vörheny, vagy a skarlát, de a torokgyík sem.[31]

A világháború hatásaként tekinthetünk viszont egy addig ismeretlennek számító, veszedelmes járvány megjelenésére, amely a spanyolnátha elnevezést kapta. A vírus fertőzőképességét mutatja az a tény is, hogy a világ akkori lakosságának kb. 20%-át fertőzte meg, és nagyságrendileg 20-50 millió ember életét oltotta ki. Egyes feltételezések szerint több áldozatot követelt, mint maga a világháború, melyben kb. 8,5 millió ember vesztette életét. Az addig ismeretlen vírust az amerikai katonák hurcolták be Európába 1918 tavaszán. Mivel a hadat viselő országokban a híreket a cenzúrázták, a járványról az első értesülések a semleges Spanyolországból érkezhettek. Ezért is kapta a spanyolnátha, vagy spanyolinfluenza elnevezést. A vírus 1918 őszén ismét felbukkant óriási áldozatokat követelve a világháborútól egyébként is meggyötört, nyomorban élő emberek körében.[32] Romhányban az első spanyolnáthás haláleset 1918. október 7-én történt, és 1919. január 30-ig összesen 18 ember halálát követelte, ami az 1914 augusztusától 1920-ig történt halálesetek 7%-át jelentette. A vírus a legtöbb halálos áldozatot a 18 éven aluli generációból, illetve a 25-64 év közötti generációból szedte, s az áldozatok 61%-a nő volt. Érdekes viszont, hogy a vírus az idősebb korosztályt elkerülte. A 65 éven felüli generációban mindössze 1 halálesetet okozott Romhányban.[33] Arra, hogy miért a fiatalabb korosztályban tombolt legnagyobb mértékben a vírus, az lehet a magyarázat, hogy a fiatalabb generáció nem élvezett védettséget a spanyolnátha vírusával szemben, hiszen korábban nem találkozott ehhez hasonló influenzavírussal, míg az idősebb generáció igen.[34]

Mindenképpen szükséges részletesebben szólnunk a vizsgált időszak legragályosabb betegségéről, a tüdővészről. Mint ahogy már korábban említettem, az 1914 augusztusától 1920-ig terjedő időszakban vezető halálok volt, az elhalálozások 30%-át okozta. Legfőbb kiváltó okai a szegénység és a nyomor miatti egészségtelen lakás-, higiénés- és táplálkozási körülmények voltak, melyek legyengítették az emberek szervezetét. Ezáltal a gümőkór könnyedén megtámadhatta. Mivel cseppfertőzéssel terjedt, köpet és köhögés útján sokszor egész családokat megfertőzött, de a nem megfelelően kezelt tej fogyasztása is terjesztette a kórt. Különösen nehezítette a helyzetet, hogy gyógyítani nem tudták, ekkoriban még védőoltás sem létezett ellene.[35] Megvizsgálva a tüdővész egyes generációkban való jelenlétét szemléltető diagramot, megállapíthatjuk, hogy minden korosztályból szedett áldozatokat, kisebb-nagyobb mértékben, de leginkább a 25-64 év közöttieket tizedelte, akik erejük teljében voltak. Mivel a tuberkulózisos betegek jelentős hányada a tüdő pusztulása miatt munkaképtelenné vált, ami komoly munkaszervezési, jövedelemszerzési gondokat idézett elő. A diagramról leolvasható, hogy Romhányban a világháború első teljes évében, 1915-ben ugrásszerűen megnőtt a tuberkulózisos halálesetek száma, több mint kétszer annyi áldozatot szedett a kór, mint 1914-ben. Legnagyobb mértékben a 18 éven aluli, illetve a 25-64 év közötti korosztályt sújtotta, ugyanakkor viszont a 64 év fölötti generációt egyáltalán nem.

tüdővész

Az ezt követő években jelentősen visszaesett a gümőkóros halálesetek száma. A háború utolsó évében, 1918-ban ismét kiugróan magas lett a tüdővészes halálozások száma. Ennek okaként a már 4. éve tomboló világháború okozta nyomort, a rossz higiénés viszonyokat nevezhetjük meg. A legtöbb áldozatot ismét a 18 éven aluli, valamint a 25-64 év közötti korosztályból szedte, de ezúttal nem kímélte az idős korosztályt sem. A háború utáni rendezés éveiben valamelyest lecsökkent az aránya, viszont változás következett be több szempontból is. Egyrészt a 18 éven aluli generációban lecsökkent a gümőkórban elhunytak száma, másrészt viszont a 18-24 év közöttiben növekedett. Ez azért is szembetűnő, mert az előző években ezt a generációt szinte teljes egészében elkerülte a kór. 1914-ben és 1915-ben is csak 1-1 embert ölt meg ebből a generációból. Arra, hogy 1919-1920. években miért növekedett meg ennyire a tbc-s halálesetek száma a 18-24 év közötti generációkban azt a magyarázatot adhatjuk, hogy a frontokon megfertőződött, hazatért katonák halálesetéről lehet szó, hiszen az elhunytak többsége férfi volt.[36]

A falu lakosságára vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy az 1914 augusztusától 1920-ig terjedő időszakban a halálokok között a tüdővészt, tüdőgyulladást és a spanyolnáthát leszámítva csak kis mértékben szerepeltek a fertőző betegségek. Csupán 1-2 olyan haláleset volt korszakunkban, amelyet hastífusz, lépfene vagy más néven anthrax, a gyermekek körében pedig szamárköhögés okozott. Ugyancsak kevés volt a daganatos megbetegedések okozta halálesetek száma is, mindössze 3 ilyen eset történt.[37]

Miközben a Romhányban maradt nép között ilyen állapotok uralkodtak a világháború időszakában, addig a frontokon küzdő romhányi katonák sem nélkülözték a bajokat. A nagy mozgósításkor, 1914 augusztusában a 42 éves korosztályig hívták be a katonákat Nógrád megyéből.[38] Később számos újrasorozásra került sor; még 1914-ben újrasorozták a 24 és 36 éveseket, 1915-ben a 42-50 éveseket, valamint az 1865-1897 között születetteket.[39] Ezek alól tehát Romhány sem képezhetett kivételt. A besorozott katonák többsége a 16. honvéd gyalogezredhez és népfelkelőezredhez, illetve az egri 60. gyalogezredhez került.[40] Arról, hogy Romhányból pontosan hány katonát soroztak be, eltérő adataink vannak. Szabó István szerint 212 férfi vonult hadba az I. világháború idején, Chobot Ferenc plébános viszont majdnem 300 férfiról ír. Eltérő adataink vannak arról is, hogy hány romhányi katona halt hősi halált a háborúban.[41][42] Az 1922-ben a hősi halottak tiszteletére állított emlékmű tanúsága szerint 69 áldozatot követelt a háború, ugyanennyi hősi halottat tart számon a köztudat is. Szabó István munkájában viszont 68 áldozatról szól.[43] A község halotti anyakönyvi bejegyzéseit átvizsgálva viszont újabb eltéréseket tapasztalhatunk a hősi halottak számának terén. Számos áldozat halálesetét nem jegyezték be az anyakönyvekbe, így ezekben csak 57 hősi halottnak találjuk nyomát.[44] Ebből az 57 halottból viszont 9-et nem rögzítettek a hősi emlékművön. Éppen az itt tapasztalható következetlenség miatt annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kaphassunk a háború által követelt halálos áldozatok számáról, összeegyeztettem az anyakönyvi bejegyzésekben szereplő neveket a hősi emlékművön szereplő nevekkel, és arra a megállapításra jutottam, hogy a köztudatban forgó 69 áldozat helyett valójában 79-en áldozták életüket a nagy háborúban. Arról, hogy hol estek el a romhányi katonák, csak részlegesen maradtak fenn adataink. Ennek oka, hogy a hősi halottak egy részét, különösen akik hadifogságban haltak meg, a bíróság 1917. december 31, illetve 1920. december 31. dátummal holttá nyilvánította, viszont az anyakönyvben a haláleset helyét és idejét ismeretlennek jelölték. Az adatok konkretizálása kapcsán csak az elesett és sebesült katonák kartonjai nyújthatnak további segítséget.[45]

hősi halottak

A hősi halottak halálesetének helyét szemléltető diagramról kiderül számunkra, hogy a legtöbb romhányi katona Oroszországban halálozott el, részint a harctéren, részint mint hadifogoly. Arányuk az összes elesett katona 27%-a, vagyis több mint a negyede. Számos romhányi katonát hurcoltak el orosz hadifogolyként Közép-Ázsiába; például Szamarkandba, Taskentbe, Orenburgba, illetve Hudzsandba. Sokan közülük sohasem térhettek haza. A diagramot tovább vizsgálva láthatjuk, hogy Oroszországot követően Galíciában – a mai Lengyelország déli és Ukrajna nyugati részén – estek el a legtöbben, ők az összes hősi halott 24%-át tették ki. Galícián belül ilyen helyek voltak például Przemysl, Kujdanow, Gorlice, Krakkó, Dehova, Krosnó, Komarow és még hosszan lehetne folytatni a sort. Przemysl ostromáról Chobot Ferenc plébános a következőképpen tesz említést a Historia Domusban: „Kivált Przemysl eleste (1915. március 24.) okozott nagy siralmat, mert ezen vidékről bevonult katonák és munkások jelentékeny része a várban volt és így orosz fogságba esett.[46] A diagram tanúsága szerint az olasz harctéren viszont csak kevés romhányi katona esett el, holott Romhányból is harcoltak az olasz fronton katonák. Példának okáért ilyen volt a piavei-csata. Érdekes ugyanakkor, hogy volt olyan hősi halott is, aki tüdővészben szenvedett, és a betegség házi gyógykezeltetésére kapott a katonaságtól szabadságot. Ő a szabadság ideje alatt Romhányban hunyt el.[47] Az anyakönyvi bejegyzések árulkodnak számunkra arról is, hogy a haditáborokban, illetve hadifogolytáborokban milyen embertelen körülmények uralkodhattak. Több romhányi katona halt meg ragályos betegségek következtében, úgymint vérhasban, hastífuszban, de volt köztük kolerás haláleset is.[48]

katonai levélA családfőt a háborúban elveszítő családok igen nehéz helyzetbe kerültek, főleg azok a családok, ahol sok gyermek maradt árván. Az anyakönyvi bejegyzések lehetővé teszik számunkra, hogy nagyságrendileg megállapítsuk, hány gyermek jutott hadiárvaságra. Mivel egy adott család más településen is vállalhatott gyermeket, ezért célszerűbbnek tartottam a csak Romhányban született gyermekeket figyelembe venni, hogy közülük hányan lettek hadiárvák. Az eredmény elszomorító, ugyanis nagyságrendileg 77 romhányi születésű kiskorú gyermek veszítette el édesapját a háborúban. Az özvegyen maradt asszonyoknak 2 lehetőségük volt; vagy újraházasodtak, vagy pedig saját maguk tartották el a gyermekeket. A romhányi 53 hadiözvegy közül 30-an nem mentek újra férjhez, 16-an újraházasodtak 1919-1928 között, 2 asszony még a férjük előtt elhalálozott, 5 asszony további sorsáról pedig nincs tudomásunk.[49] A hadiözvegyek és hadiárvák pontos számának megállapításához a hadigondozási iratok részletes átvizsgálása szükséges. A hadiözvegyek és hadiárvák helyzetén az állam is igyekezett enyhíteni, az őket megillető szociális juttatásokat az 1887. évi XX. törvénycikk, valamint annak 1891-ben, 1896-ban és 1907-ben végrehajtott

módosításai szabályozták. A törvénycikk rangosztályokba sorolva szabályozta a hadiözvegyeket megillető nyugdíjak összegét. Szabályozta ugyanakkor a rangosztályba nem sorolt havidíjas katonák özvegyét megillető ellátást is, mégpedig úgy, hogy az özvegynek a férj ellátmányának harmada jár. A törvénycikk szólt arról is, hogy amennyiben a férj ténylegesen a csatatéren esett el, akkor a mindenkori ellátások 50%-kal megemelkednek. A törvénycikk értelmében az özvegyek a gyermekeik ellátására nevelési járulékot kaptak, amelynek összege az özvegyi nyugdíj egyötöd részének felelt meg gyermekenként, viszont 5 gyermeknél több esetén is maximum az özvegyi nyugdíj összegével egyező összeg lehetett. Amennyiben az özvegy elhalálozott, a hátrahagyott gyermekeket ezután is megillette egy ellátás, melyet árvajáruléknak neveztek és összege az özvegyi nyugdíj felének felelt meg. A legénységi állományba tartozó katonák özvegyeit szintén megillette az özvegyi nyugdíj, melynek összege az 1887. évi XX. tc. 23. §-ában megszabott összeg plusz 50% volt. A legénységi katonák özvegyei az árván maradt gyermekek után is kaptak nevelési járulékot, melynek összege évi 48 koronát tett ki. A nevelési járulékok és az özvegyi nyugdíj együttes összege azonban nem haladhatta meg az évi 540 koronát.[50]

Összességében véve láthatjuk, hogy az első világégés minden területen jelentős károkat hagyott maga mögött. 1918 őszére az egész ország lakossága – beleértve Romhány lakosságát is – teljesen nyomorba dőlt. A folyamatos sorozások jelentősen megtizedelték a férfilakosságot, a hazatért katonák közül többen hadirokkantak lettek, mely sok esetben együtt járt a munkaképtelenséggel. Az állandó rekvirálások megfosztották az embereket a javaiktól és értékeiktől. Az egyre nagyobb mértékű infláció és az elhúzódó háború miatt fokozatosan nőtt az elégedetlenség és a békevágy. Az emberek mentalitásában alapvető változások következtek be, mely túlnyomórészt a nagy háborúnak volt köszönhető. Ilyen volt többek között az elfásultság, az érzéketlenség, melyről Chobot Ferenc a következőképpen ír: „Bizonyítom azzal, hogy az ide hazatért néhány száz katona közül egyetlenegy akadt, aki eljött hozzám megköszönni, hogy híreket kapott családjáról. […] Mit lehet az ilyen lelkületű néppel kezdeni, amelyben megtorpant a vallásos hit, megdőlt a tekintély, megszűnt a hazafias érzés, a kötelességtudás, ingadozott a becsület.[51] A háború várva várt végét azonban a rég áhított nyugalommal szemben további zűrzavaros évek követték, melynek tárgyalása már nem illeszkedik jelen tanulmány tematikus keretei közé.

Felhasznált források és irodalom

Csesznokné Kukucska Katalin: A „magyar halál” (tüdőgümőkór) kritikus szakasza Heves vármegyében (1895–1906). Acta Academiae Paedagogicae Agriensis Nova Series: De Rebus Societatis 2006. (XXXIII)

Horváth István – Szabó Béla: Nógrád megye története II. 1849-1919. Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, Salgótarján, é.n.

Szabó István: Romhány története. Nagyközségi Közös Tanács, Romhány, 1988.

A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

Nógrád Megyei Levéltár Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

Nógrád Megyei Levéltár Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

http://www.1000ev.hu

http://www3.arcanum.hu/rendtar

http://www.egeszsegtukor.hu/ferfitukor/influenzatortenelem-1resz-a-spanyolnatha.html

http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/04/29/megoldottak_a_spanyol_natha_rejtelyet/

 


[1] Szabó István: Romhány története. Nagyközségi Közös Tanács, Romhány, 1988. 80. o.

[2] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[3] Szabó István: i.m. 80. o.

[4] Nógrád Megyei Levéltár Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

[5] Forrás: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8182 Utolsó elérés: 2014. augusztus 31.

[6] NML Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

[7] NML Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

[8] Szabó István: i. m. 80. o.

[9] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[10] NML Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

[11] NML Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

[12] Szabó István: i.m. 80. o.

[13] NML Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

[14] Szabó István: i.m. 80. o.

[15] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[16] NML Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

[17] NML Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

[18] NML Romhány község képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1910-1918. V-302.

[19] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[20] Nógrád Megyei Levéltár Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[21] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[22] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[23] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[24] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[25] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[26] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[27] Forrás: http://www3.arcanum.hu/rendtar, 2014. augusztus 30.

[28] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[29] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[30] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[31] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[32] Forrás: http://www.egeszsegtukor.hu/ferfitukor/influenzatortenelem-1resz-a-spanyolnatha.html

Utolsó elérés: 2014. augusztus 30.

[33] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[34] Forrás: http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/04/29/megoldottak_a_spanyol_natha_rejtelyet/

Utolsó elérés: 2014. augusztus 30.

[35]Csesznokné Kukucska Katalin: A „magyar halál” (tüdőgümőkór) kritikus szakasza Heves vármegyében (1895–1906). Acta Academiae Paedagogicae Agriensis Nova Series: De Rebus Societatis 2006. (XXXIII), 167-176.o.

[36] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[37] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[38] Horváth István – Szabó Béla: Nógrád megye története II. 1849-1919.Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, Salgótarján, é.n. 197. o.

[39] Uo.: 202. o.

[40] Uo.: 197. o.

[41] Szabó István: i.m. 80. o.

[42] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[43] Szabó István: i.m. 80. o.

[44] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[45] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[46] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[47] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[48] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[49] NML Romhány község állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1920. XXXIII-1 a

[50] Forrás: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=6955 Utolsó elérés: 2014. augusztus 31.

[51] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.