Bevonulás, hadikölcsön és jótékonyság Pásztón az első világháború időszakában

Gortva János: Bevonulás, hadikölcsön és jótékonyság Pásztón az első világháború időszakában

Az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán rengeteget hallani a casus belliről, szarajevói merényletről és a háború kiterjedéséről, illetve a mozgósításokról. Természetes, hogy ilyenkor az embereket az átlagosnál jobban érdekli saját lakhelyük érintettsége, a helyi történések is. S természetesen a családok jó részében még él a viszonylag közeli emlék a saját személyes veszteségeikről is. Érdemes ezért egy pillantást vetni Pásztó helyzetére is ebben az időszakban. Nyilvánvalóan válogatni kell ilyenkor a források és a rengeteg adat között, hiszen mindenről lehetetlen egyetlen írásban szólni. A tanulmány címében megjelölt három nagy témakör tehát természetesen csak egy szelete a pásztói emberek életének és hétköznapjainak a nagy háború árnyékában. Ugyanakkor ezek nagyon is jellemzik a korszak mindennapjait, hiszen a bevonulás réme és nehézsége ott volt minden család feje felett. Bár közismert tény, hogy kezdetben a háborút nagy lelkesedés fogadta országszerte, a családfő nélkül maradt családok és a gyermekeiket vesztő anyák számára természetesen nagy fájdalommal járt a mozgósítás. A hadikölcsön fogalma és terhei szintén átszőtték a mindennapokat. A háború terheit viselő Osztrák-Magyar Monarchia természetes módon fordult a lakossághoz, kérve a segítségüket. Ennek megnyilvánulása volt a hadikölcsön is. Az első világháború időszakában Magyarországon összesen 8 hadikölcsönt jegyeztek. Az első hadikölcsönkötvény kibocsátására 1914.11.01-jén, az utolsó kibocsátására pedig 1918.06.12-én került sor.[1] Ezeket a kötvényeket Pásztón is népszerűsítették, a Pásztói Hírlap igen sok számában olvasható ezekre történő utalás. Emellett természetesen a település képviselő-testülete maga is jegyzett hadikölcsönt. Ezek mértékéről és a rekonstruálható adatokról a későbbiekben részletesen is szó fog esni. Végül, de nem utolsó sorban pedig a jótékonyság témakörét kell megemlíteni. Háborús időkben a hátország szerepe óriási, így szinte alapvető témává válik a jótékonyság. A Pásztóra vonatkozó levéltári anyagban is számos utalást találunk a humanitárius cselekedetekre, különféle gyűjtésekre, betegápolásra és menekültek segítésére. Ezek mindegyike igen érdekes és fontos, de meg kell jegyezni, hogy egészen biztosan számos apróbb ilyen cselekedetről egyszerűen nem maradtak forrásaink. Ez az írás a továbbiakban arra tesz kísérletet, hogy ennek a három témakörnek a segítségével mutassa be a pásztóiak életének egy kis szeletét az 1914 és 1918 közötti időszakban. Egyfelől szerencsés helyzetben van az utókor, hiszen igen sokféle forrás áll rendelkezésünkre, másfelől viszont sajnos a források töredékessége nehezíti a helyzetünket. A most megfestett képet természetesen tehát még tovább fogják árnyalni a jövőbeli kutatások és egy-egy esetlegesen előkerülő forrás, illetve a feltáró munka során előkerülő újabb apró részletek.

Célszerű először a bevonulásról szólni. A pásztói képviselő-testület jegyzőkönyvei, az ipartestület jegyzőkönyvei, illetve a helyi sajtó folyamatosan tudósít a mozgósításokról és a bevonulásról, ez pedig azonnal összekapcsolódott a segélyezéssel is. A háború kitörését követő legelső képviselő-testületi ülés témája rögtön a háború miatti segélyezés volt, a képviselők tehát már ekkor érzékelték, hogy a hadba vonultak családjait jelentős mértékben támogatni kell. Természetesen részben a főszolgabírói utasításnak is köszönhető, hogy a testület életre hívta az úgynevezett népvédő bizottságot.[2] A bizottság jelentőségét és súlyát jól mutatja, hogy tagjai között találjuk Halama Bertalan bírót, Kaluzsa Kálmán I. jegyzőt, Fekete László másodjegyzőt, illetve gróf Almásy Kálmánt, akinek a kórház egyik alapítójaként is óriási szerepe volt a település életében, és neve összeforrt a humanitárius gondolkodással. A Pásztói Hírlap számai csak hiányosan maradtak fenn, ennek ellenére mégis jó lehetőséget adnak arra, hogy legalább részlegesen rekonstruáljuk, hogy mely korosztályok sorozására mikor került sor. Az adatok áttekinthetőbbé tétele miatt egy táblázatban közöljük azokat.

Az érintett korosztály születési éve

A sorozás ideje

1887-1890

1915.01.16. (bevonulás ideje)

1897

1915.07 eleje

1865-1872

1915.09.08-09.

1866-1877

1916.08.29-1916.09.21. (népfelkelők pótszemléje)

1866-1871

1916.10.09. (bevonulás ideje)

1872-1884

1916.10.10. (bevonulás ideje)

1892-1898

1917.01.17-01.18.

1. Sorozások és bevonulások a Pásztói Hírlap cikkei alapján 1914 decembere és 1917 januárja között[3]

A táblázatról leolvasható, hogy az 1915. január 16. és 1917. január 18. közötti két évben Pásztó férfi lakosságának minden hadképes korosztályát érintette a sorozás. Emiatt olvashatjuk azt a megállapítást a Pásztói Hírlap ezzel foglalkozó írásaiban, hogy lassan az unokák és nagyapák együtt harcolhatnak a harctéren. Természetesen egy ilyen széleskörű mozgósításnak jelentős hatása van a lakosság életére. A családfő nélkül maradt családokban egyre komolyabb feladatok hárultak az asszonyokra, emellett pedig a háború okozta egyéb problémákkal együtt ez is hozzájárult a szegénység növekedéséhez. Természetesen jelentkezett ezzel együtt a szakemberhiány is. Számos alkalommal olvasható a képviselő-testületi jegyzőkönyvekben is, hogy a települési intézményrendszer működtetése szempontjából komoly problémát jelent a szakemberhiány. Teljességre nem törekedhetünk a felsorolásra, hiszen a jegyzőtől a gondnokig a legkülönfélébb foglalkozású személyeket érintette a hadba vonulás. Érdekességként viszont hasznos lehet megemlíteni például a község közbiztonságára gyakorolt hatást. Pásztón az első világháború kitörésének időszakában 6 rendőr teljesített szolgálatot. Közülük azonban októberre 4 fő hadba vonult. A képviselőknek tehát kezelniük kellett a problémát. 1914.10.09-én úgy határoztak, hogy a 2 rendőr munkájának segítésére 2 rendkívüli éjjeli őrt alkalmaznak. Az elöljáróság felhatalmazást kapott arra is, hogy szükség esetén további két őrt alkalmazzon a közbiztonság fenntartása érdekében.[4] Egy hónappal később azonban a képviselőknek ismét szembesülniük kellett a problémával, mert Szabó István közmunka-felügyelő hadba vonult. A helyére nem neveztek ki senkit, mivel úgy számoltak, hogy a háború miatt kevés lesz a közmunka. Feladatainak ellátásával a rendőröket bízták meg, tehát az egy hónappal korábban tehermentesített rendőrök most többletfeladatot kaptak. A háborús időkben viszont ennek még örülhettek is, hiszen a képviselő-testület döntése szerint a feladatért pótdíjat kaptak. A határozat nem nevezi meg a pótdíj pontos összegét, csupán arról rendelkezik, hogy az évi 140 koronát kitevő közmunka-felügyelői fizetés fennmaradó részét Szabó István helyettes bíró részére kell utalványozni.[5] A szakemberhiány megmutatkozik az ipartestületi jegyzőkönyvekben is. A testület tagjai 1915.03.21-én tartott közgyűlésükön rögzítették azoknak az ipartestületi tagoknak a nevét, akik hadba vonultak. Ekkor, tehát a háború kitörése után mintegy fél évvel 55 nevet olvashatunk a listán.[6] Közülük 37 fő a harctéren harcolt, 9 fő a hadseregben szolgált, további 9 fő pedig hadi közmunkát látott el. Látható tehát, hogy a közigazgatás és az ipar területén egyaránt munkaerőhiány jelentkezett. Országszerte ezt a problémát részben a hadifoglyok munkára fogásával orvosolták. Pásztón is így történt ez, hiszen 1915.08.06-án a képviselő-testület határozott arról, hogy a Pásztón elhelyezett orosz hadifoglyok fogják végezni az utcákon és járdákon szükségessé váló földmunkákat.[7] Annak ellenére döntöttek így a képviselők, hogy az itt elhelyezett hadifoglyokkal kapcsolatban sajnos már történtek tragikus esetek. Egy ilyen esetről tudósít a Pásztói Hírlap is. 1915.07.18-án jelent meg a hír arról, hogy Braun Manó pásztói birtokán a munkafelügyelő lelőtt egy foglyot, aki belehalt a sérülésbe. Az írás kiemeli, hogy a fogolytársak is jogosnak látták a fegyverhasználatot, emellett pedig megindult az ügy kivizsgálása.[8] A sorozásnak és a háborúnak tehát hatalmas hatása volt a település életében, a mindennapokban és a munkamegosztásban egyaránt. A háború tehát szétzilálta a családokat és a település életét is, emellett pedig természetesen vezetett szegénységhez is. A különféle források egységesek abban, hogy a háború miatti drágaságra utalnak, a képviselő-testület például rendszeresen kap a községi tisztségviselőktől kérelmeket drágasági segély ügyében.

A háború tehát gazdaságilag is megterhelte Pásztót is. Ezen a ponton érdemes egy pillantást vetni a hadikölcsön kérdésére. A már említett nyolc jegyzési időszakból több alkalommal jegyzett kötvényeket a település is, de emellett – bár nem teljes részletességgel – rekonstruálható az egyéb szervezetek, sőt néhány magánszemély jegyzése is. Az első hadikölcsön kibocsátásának idején rögtön a jegyzés mellett döntenek. 1914.11.20-án a testület jelenlévő 22 tagja egyhangúlag megszavaz 20.000 korona hadikölcsönt. Ezt a községi szegényalap, a munkasegélyalap, a rendelkezési alap és a városi törzsvagyon terhére jegyzik.[9] Az első hadikölcsön szempontjából fontos még Grőber János egri lakos kérelme is. Ő szőlőterületeket bérel Pásztón, természetesen óvadék ellenében. A bérlő azt kérte a képviselőktől, hogy a 4.000 korona összegű óvadékát szabadítsák fel és jegyezzenek belőle hadikölcsönt. A testület a kérést egyhangú szavazással fogadta el. Ezzel tehát lényegében 24.000 korona összegű hadikölcsönt jegyeznek. Érdemes mindezt annak fényében vizsgálnunk, hogy mennyi volt a következő, azaz 1915. évi költségvetés főösszege a településnek. A költségvetés főszámait 1914 októberében fogadták el, eszerint 31.488 korona 23 fillér bevétellel számoltak. A kiadások viszont 60.351 korona 88 fillért tettek ki.[10] A település a második hadikölcsön jegyzéséből is kivette a részét. 1915.05.18-án 20.000 korona értékben jegyeztek kötvényeket, ugyanakkor október végén újabb 20.000 korona jegyzéséről határoztak.[11] Így tehát az első két hadikölcsön idején a pásztói képviselők összesen 64.000 korona értékben döntöttek a jegyzésről. Az 1915. évre tervezett bevételek arányában ez az összeg mintegy 203%-ot tesz ki, tehát csak a jegyzés több, mint duplája az összes tervezett bevételnek. Sajnálatosan az 1915 novembere és 1916 októbere közötti időszakról nem maradtak fenn jegyzőkönyvek, tehát a hadikölcsön jegyzésére vonatkozó határozatok sem. Ugyanakkor a képviselő-testületi jegyzőkönyv megmaradt mutatója alapján tudható, hogy a 35/1916. számú képviselő-testületi határozat hadikölcsön jegyzéséről szól.[12] Sajnos az összege nem ismert. Szerencsésebb a helyzet a IV. hadikölcsön esetén, mert megmaradt a 99/1915. számú határozat, amely 1916.11.10-én megerősít egy korábbi döntést, melynek értelmében 10.000 korona hadikölcsönt jegyeznek.[13] A további jegyzésekről a képviselő-testületi jegyzőkönyvek nem tudósítanak. Ennek oka lehet akár az is, hogy a városi költségvetés folyamatos hiánnyal küzdött. Érdemes viszont ismét a Pásztói Hírlap számait áttekinteni. Több alkalommal is olyan írásokat olvashatunk, amelyek részletes tájékoztatást nyújtanak a hadikölcsönök jegyzésének módjáról, illetve a kamatokról. Ennél érdekesebbek azok a híradások, amelyek konkrét számadatokkal is szolgálnak. Innen tudjuk meg például, hogy 1915.05.30-ig a Pásztói Takarékpénztár 73.000 korona összegű II. hadikölcsönt jegyzett.[14] A harmadik hadikölcsön esetében is értesülhetünk egy jelentős jegyzésről a helyi sajtó útján. 1915 novemberében olvasható egy hír arról, hogy Hász Márton nagykereskedő jegyzett 50.000 korona hadikölcsönt, szintén a Pásztói Takarékpénztáron keresztül.[15] Természetesen a sajtó célja egyértelműen az volt, hogy minél népszerűbbé tegye a hadikölcsönt. Számtalan alkalommal olvashatunk olyan írásokat, amelyben a kölcsön jegyzésére buzdítanak, a legkülönfélébb formákban és eszközökkel, például kifejezetten erre a célra gyártott postabélyegek megvásárlásával is lehetett kölcsönt jegyezni. Az ötödik kölcsönjegyzési időszakban egy összegzést találunk a lapban. Eszerint 1916. december elejéig a Pásztói Takarékpénztárnál 200.000 korona kölcsönt jegyeztek. Az írás közli a nagyobb összegű jegyzéseket is, s a települést nem találjuk meg a felsorolásban. Eszerint Braun Artúr 20.000, Braun Manó és Fehér Zoltán 10-10.000, a pásztói hengermalom pedig 5.000 korona értékben jegyzett kötvényt. Látszik tehát, hogy a jegyzések döntő többsége – mintegy 155.000 korona – 5.000 koronánál kisebb összegű befizetésekből származik. Ez azt mutatja, hogy valóban viszonylag sokan jegyezték az ötödik hadikölcsönt Pásztón.[16] Az egyértelmű, hogy a hadikölcsön háborús időkben rendkívül fontos az államnak, a lakosság szempontjából pedig a hazafias helytállás egyik eszköze lehet, arra azonban kevesen gondolnak, hogy akár a jótékonysággal is összefügghet. Pásztón erre is találunk példát, hiszen rögtön az első jegyzési időszakban jótékonysági alapok terhére jegyezték a képviselők a kölcsönt. Ennek oka nyilvánvaló, hiszen a kölcsön után remélt kamat ebben az esetben a jótékonysági alapokat gazdagította volna. Ennél is nyilvánvalóbb viszont a Takarékpénztár döntése, amelynek értelmében 1915 októberében lemondtak a község által korábban jegyzett hadikölcsön utáni jutalékról. Ezt a 100 koronát kitevő összeget átengedték a községnek, a képviselők pedig úgy határoztak, hogy a hadbavonultak családjait segítő alapba utalják azt.[17] Ilyen módon a hadikölcsön jegyzése közvetlenül is a jótékonyság egyik eszközévé vált Pásztón.

A jótékonyság szerepe természetesen mindig felértékelődik háborús időkben, így volt ez egy évszázaddal ezelőtt is. Különös aktualitást ad a témának 2014 augusztusának utolsó napjaiban az is, hogy éppen 150 éve, 1864. augusztus 22-én írták alá az első genfi egyezményt és lényegében ezzel jött létre a Vöröskereszt.[18] Ez a szervezet pedig közismerten nagyon fontos szerepet játszott az első világháborúban is. A pásztói fiókegylet munkája is igen jelentős volt ebben az időszakban. A fiókegylet elnöke Matuszka Mihály pásztói plébános volt.[19] A szervezet egyik legfőbb célja a sebesült katonák ápolása és gondozása még napjainkban is. Már volt arról szó, hogy a háború kitörése utáni első képviselő-testületi ülésen is szóba került a hadi szolgálatba vonultak segélyezése. Ezen az ülésen megjelent a Vöröskereszt ügye is, hiszen a község felajánlott egy helyiséget, amelyben 20 sebesült ellátásáról gondoskodhatott az egylet. Október végén Matuszka Mihály a képviselőtársaihoz fordul segítségért, arra kérve a községet, hogy előlegezze meg 30 katona ellátásának költségeit. Kiderül a határozatból, hogy naponta 2 koronába kerül egy sérült ellátása, azonban ezt a hadügyminisztérium csak utólag fizeti ki az egyletnek, ezért nem tudják garantálni a sebesült katonák gondozását. Ezt a község nem vállalja, de felajánl 2400 koronát havi 200 koronás részletekben.[20] A Vöröskereszt a kérelmet visszavonja, döntés tehát a 2400 koronáról sem születik.[21] Mivel a Vöröskereszt nem vállalta a sebesültek ellátását, a községnek megoldást kellett találni a problémára. Végül két héttel később döntöttek, egy 50 fős kiegészítő kórház felállítását vállalták, ha a Vöröskereszt visszavonja a korábbi igényét. A kórház végül 1 orvossal és 1 ápolóval jött létre. A két fizetett szakdolgozó mellett a Vöröskereszt önkéntesei dolgoztak a kórházban, a betegek ápolása mellett az ő feladatuk volt az ágyneműk tisztántartása is. Az új kórház az állami polgári fiúiskola épületében jött létre.[22] 1915 májusában kap a kiegészítő kórház fizetett gondnokot, az erről szóló döntésből derül ki, hogy 1915.05.15-ig egy önkéntes, Pászty László ingyen látta el ezeket a feladatokat, utódját 1915.02.01-től látja el a testület visszamenőleg havi 60 korona díjazással.[23] A megyei Vöröskereszt és fiókegyleteinek működéséről számos alkalommal foglalkozik a Pásztói Hírlap is, így például az 1915. évi 10. szám is beszámol a működésről. E lapszámból megismerhető a pásztói egylet tisztségviselőinek teljes névsora.[24] Ugyanez a lapszám közli a betegek ápolásában résztvevő személyek neveit is.[25] A Vöröskereszt működéséről számos egyéb helyen is szól a Pásztói Hírlap, ezek felsorolásában teljességre nem törekedhettünk. Érdemes viszont megjegyezni, hogy a hatvani járásban 1915 tavaszán összesen 5 kórházban ápolták a sebesült hősöket és ezek közül kettő Pásztón volt, hiszen a város által fenntartott kiegészítő kórház mellett az alapítványi Margit Kórház is ellátta a sebesülteket.[26] A Pásztói Hírlap arról is tudósítja a közönséget, hogy mikortól kezdve fogad a Margit Kórház civileket. Ebből a hírből kiderül, hogy az intézmény 15 hónapon át nem fogadott civileket, tehát kizárólag háborús kórházként működött, s ez csak 1915 novemberében változott meg.[27] Emellett katonák karácsonyi ünnepségeinek és különféle gyűjtési akcióknak a keretében hallunk a segélyszervezetről. Érdekes lehet annak áttekintése is, hogy mit gyűjtenek a katonák javára. Ez igen sokrétű, hiszen kezdetben tépések készítésére kérik a honleányokat, tehát ténylegesen a betegápolás és a sebesültek ellátása a legfontosabb. Ahogyan haladunk előre az időben, s egyre inkább látszik, hogy a háború nagyon hosszúra nyúlik, a hangsúly áttevődik a katonák körülményeinek javítására. Olvashatunk például arról, hogy csokoládét, konyakot, szivart, vagy éppen termoszt gyűjtenek a katonák javára. Maga a község is arra törekedett, hogy minél jobb körülményeket teremtsen a kórházakban ápolt sebesült katonák számára. Ezt bizonyíthatja az a tény is, hogy sebesült katonáknak bor és dohány fogyasztását engedélyezi és finanszírozza. A naponkénti fejadag 3 dl bor és 20 g dohány volt, amit a képviselő-testület döntése értelmében teljes egészében a község finanszírozott, ezzel igen komoly kiadást vállalva, hiszen a polgári iskolában működő kórházban 50 fő lehetett egyszerre.[28] Természetesen számtalan kezdeményezés volt ekkoriban a településen, teljességre törekvő felsorolásuk szinte lehetetlen vállalkozás lenne. Éppen ezért inkább a nagyon ötletes, vagy éppen szimbolikus kezdeményezések bemutatására kell törekedni ebben a tanulmányban.

Elsőként rögtön egy rendkívül szimbolikus, de a humanitárius gondolkodást jól mutató gyűjtésről érdemes szót ejteni. 1915 márciusában jelent meg a helyi sajtóban egy írás, amelyben egy olyan gyűjtést kezdeményeznek, melynek célja az, hogy a helyben elhunyt idegen katonák sírjait méltó módon jelöljék, azaz részükre síremléket állítsanak.[29] Az ügy fontosságát aligha kell hangsúlyozni, hiszen egyértelmű, hogy az elhunyt katonák iránti kegyelet fontos, akkor is, ha ők külföldről, akár ellenségként érkeztek. Nyilvánvaló az a szándék és gondolat, hogy saját idegen földben nyugvó katonáink számára is méltó emléket szeretnénk, egyben reméljük, hogy máshol is így gondolkodnak az idegen katonákról. Hasonlóan jelképes az a kezdeményezés, amelyben az ellenség által elpusztított határszéli falvak újráépítésének céljára gyűjtenek adományokat. Ehhez a kezdeményezéshez Pásztó képviselő-testülete is csatlakozott. Döntésük értelmében gyűjtést indítottak és annak eredményétől függetlenül vállalták, hogy az összegyűlt összeget 600 koronára egészítik ki.[30] Hasonló ügyet karolnak fel akkor is, amikor az erdélyi menekültek javára kezdenek gyűjtésbe 1916-ban. Ezzel kapcsolatban is több hírt olvashatunk, egyebek között azt, hogy maga az alispán is támogatja a gyűjtést és kéri a polgárok segítségét. Ennél azonban sokkal fontosabb az a Pásztóra vonatkozó hír, amelyből az derül ki, hogy a polgári iskolák erdélyi napot tartanak az erdélyiek megsegítésére. A rendezvény helyszíne a kaszinó nagyterme, ideje pedig november 26-a 16 óra volt.[31] Az ügy fontosságát egyébként jól mutatja az is, hogy később a képviselő-testület jutalomban részesíti Rigó Vilma pásztói lakost. A testület határozatának szövege több szempontból is fontos lehet számunkra. Egyrészt megnevezi, hogy az erdélyiek javára jelentős összeg gyűlt össze, hiszen csak a maradványa 107 korona 82 fillér, hiszen Rigó Vilma ezt az összeget kapja meg némi kiegészítéssel, másrészt viszont kiderül, hogy Pásztón kétszáznál több erdélyi menekült élt, csaknem 1 éven át, s róluk a nevezett hölgy gondoskodott.[32]

Érdemes még szót ejteni egy olyan ügyről is, aminek az ötletessége még ma is igen figyelemfelkeltő lenne. Ez nem más, mint az úgynevezett füstmentes nap. 1915.május 1-jén ugyanis füstmentes napot hirdettek. Ez kifejezetten a dohányzó lakosságot érintette. Arra kérték őket, hogy ezen a napon ne dohányozzanak, azt az összeget pedig, amit erre a szenvedélyre fordítanának, inkább adják a háború rokkantjainak megsegítésére. Természetesen, ha valaki a nemes cél ellenére sem bírta ki dohányzás nélkül, megválthatta a dohányzás jogát egy adománnyal. Az ötlet nagyszerű, ráadásul még némi humort is csempésztek a felhívásba, ugyanis számos vicces előírást is közöltek erre a napra.[33]

Mint látjuk, a jótékonyság olykor kifejezetten frappáns, sajátos formát öltött. Ugyanakkor a kor emberei egészen meglepő apropókat is találtak ahhoz, hogy a háborús kínokat enyhítendő némi adakozásba kezdjenek. Erre kiváló példa az az eset, amikor Ferenc József király születésnapja szolgált az adakozás apropójául, illetve amikor a Hadsegélyező Alap kérésére hadiképeket rendelt a képviselő-testület. A király születésnapja kapcsán 50 koronát szavazott meg a testület, Ferenc József arcképét 50 koronáért, II. Vilmos képmását 20 koronáért, Frigyes főherceg képét 20 koronáért vásárolták meg, tehát összesen 140 koronát adományoztak jótékony célra ilyen módon.[34]

A jótékonyság természetesen nem csak a katonákat és a menekülteket érintette, hanem a katonák családjait is. Szinte kifogyhatatlan a példák tárháza az ilyen kezdeményezések kapcsán. Most mégis egy nagyon jelentős ügyet kell kiemelni, az Auguszta Gyorssegélyalap ügyét. Az alap hadbiztosítása kapcsán a képviselő-testület vállalta, hogy a közadakozásból származó 1000 korona terhére életbiztosítást köt a hadbavonult családfőkre. Emellett Balázs Miksa képviselő 5000, Balázs Ferenc képviselő pedig 1000 koronát ajánlott fel erre a célra.[35] Ez a döntés több szempontból is jelentős. Egyrészt kiderül, hogy a hadbavonult katonák családjai számára jelentős közadakozás zajlott, másrészt viszont jól mutat egy nagyon jelentős társadalmi problémát, a hadiárvák ellátásának kérdését. Egyértelmű, hogy ez egy óriási problémát jelentett már a háború alatt is, ráadásul mindenki biztos lehetett abban, hogy ez a jövőben még ennél is súlyosabb ügy lesz. Jól mutatja, hogy mennyi fontos dologról is van szó, ha arra gondolunk, hogy Pásztó hősi halottjainak száma 166 fő volt.[36] Az ő gyermekeik mind hadiárvák, feleségeik pedig hadiözvegyek lettek. Nyilván nem minden hősi halottnak volt gyermeke és házastársa, de a településen akkor is több százra tehető az érintettek száma. Természetesen nem ez az egyetlen ezzel kapcsolatos ügy, hiszen több alkalommal is zajlott adakozás az árvák javára, s értelemszerűen a község is kivette ebből a részét. Egy alkalommal például a kórház készleteiből fehérneműt adományoztak a hadiárvák ellátásának segítésére. Erre már a háború utolsó évében, tehát a fokozódó nyomor kellős közepén került sor.[37]

Végül egy nem a szorosan vett jótékonyság tárgykörébe tartozó, de egyértelműen a szociális problémák enyhítését célzó ügyről kell szólni. A háború végeztével még mindig nagyon komoly és súlyos nehézségekkel kellett számolnia a településnek, s erre Pásztó község képviselő-testülete mindvégig megoldásokat keresett. 1918.11.25-én például arról határoznak, hogy 250.000 korona összegű kölcsönt vesznek fel annak érdekében, hogy a leszerelt katonák illetményét ki tudják fizetni akkor is, ha annak fedezete nem érkezik meg az illetékes minisztériumtól. Döntésüket a képviselők azzal magyarázzák, hogy az illetmény elmaradása óriási elégedetlenséget váltana ki.[38] Egyértelmű tehát, hogy a háború következményeinek enyhítése a település elemi érdekei közé tartozott, hiszen a szociális feszültségek jelenléte tovább rontotta volna a háború miatt egyébként is nehéz helyzetet.

Összegezve tehát elmondható, hogy az első világháborúhoz kapcsolódó mozgósítások Pásztó lakosságát is igen súlyosan érintették. Számos probléma forrásává vált a tény, hogy a hadképes férfilakosság jelentős része éveken át távol volt az otthonától. A források egyértelműen tanúskodnak jelentős szakemberhiányról az élet minden területén, emellett a háborús idők a közbiztonságot is komoly mértékben rontották. Természetes módon ennek az egyik oka is a bevonulás volt, hiszen láthattuk, hogy a rend őreit is elvonták a szolgálattól, hogy a harctérre mehessenek. A háború komoly anyagi terheket is rótt a lakosságra, hiszen folyamatos árdrágulással és a legalapvetőbb cikkek hiányával is szembe kellett nézniük. Emellett a hadviselésben anyagilag megroppant állam is polgárai segítségét kérte, hiszen a hadikölcsönöket mindvégig úgy népszerűsítették, hogy azok jegyzése szinte kötelező legyen, a jegyzés elmaradása ugyanis hazafiatlan tettnek számított. Ahogyan arra már e munka keretein belül is szóltunk, kimutatható, hogy a jegyzések többsége általában kis összegű, tehát nyilván a szegényebb lakosság kis megtakarításait emésztette fel. A vérzivataros időkben természetesen hatalmas szerepe volt a karitatív tevékenységeknek is, ezek közül is felvillantott néhányat ez a tanulmány. Fontos látni, hogy ezek is igen összetett, sokrétű ügyek. Egy-egy ünnepség megszervezésétől kezdve egészen a nagyobb volumenű gyűjtéseken át rengeteg tevékenységet sorolhatunk ide. Pásztón – hasonlóan az országos trendekhez – nagyon fontossá vált az önkéntesség szerepe. Ennek bizonyítására elég csak a Vöröskereszt ápolóinak igen terjedelmes névsorára tekintenünk. A tény, hogy a településen két kórház is hosszú időn át kizárólag sérült katonák ellátásával foglalkozott, illetve, hogy közel egy éven át erdélyi menekülteket gondoztak a községben, önmagában is jól mutatja, hogy a lakosság számára nagyon fontos volt a háború áldozatainak megsegítése. Igaz volt ez életkortól és társadalmi státusztól függetlenül is, hiszen gazdag polgárokat, nagykereskedőket és gyermekeket is találunk a jótékonykodók között. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a polgári iskolák tanulói maguk szerveztek gyűjtést az erdélyi menekülteknek. Emellett viszont azt is tudni lehet, hogy például karácsonyi ünnepségek megtartásából is kivették a részüket, hogy a katonák számára elviselhetőbbé tegyék a lábadozást. Természetes az is, hogy nem csak a hadviselőkre, hanem a szerencsétlen sorsú családtagjaikra is kiterjedt a jótékonyság. Erre vonatkozóan is számos példát találhattunk Pásztó fennmaradt forrásaiban. Elmondható tehát, hogy a világtörténelem első modern háborúja Pásztó esetében is komoly kihívásokat tartogatott, hiszen a háború időszakában a község lakosságának nagyon komoly erőfeszítéseket kellett tennie a kínok enyhítése érdekében. A háború utáni zűrzavaros időszak ismeretében pedig akár azt is mondhatjuk, hogy a neheze csak ezután következett, azonban ennek taglalása már kívül esik e tanulmány témáján, így a részletezésétől itt eltekintünk.

Felhasznált irodalom és források:

 

 

Varga Lajos: A pásztói plébánia története. Jel könyvkiadó, Budapest, 2007.

Vass József: Pásztó története. Gyöngyös, 1939.

Nógrád Megyei Levéltár Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10–11. kötet.

Nógrád Megyei Levéltár Pásztó állami anyakönyvi másodpéldányai 1913–1919. XXXIII-1 a

Pásztói Hírlap XVI–XVIII. évfolyam.

http://www.1000ev.hu

 


[1] 1942. évi IX. törvénycikk az 1914-1918. évi hadikölcsönök rendezéséről. Forrás: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8182 (utolsó elérés: 2014.08.28.)

[2] Nógrád Megyei Levéltár Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 178/1914. Képviselő-testületi határozat

[3] Forrás:Pásztói Hírlap XVI–XVIII. évfolyam.

[4] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 201/1914. Kt. határozat

[5] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 227/1914. Kt. határozat

[6] Vass József: Pásztó története. Gyöngyös, 1939. 80-81. p.

[7] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 101/1915. Kt. határozat

[8] Orosz hadifoglyok munkában. Pásztói Hírlap XVII. (1915:28.) 5. p.

[9] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 230/1914. Kt. határozat

[10] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 179/1914. Kt.

[11] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 42/1915. és 151/1915. Kt. határozat

[12] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 11. kötet mutatója.

[13] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 11. kötet 99/1916. Kt. határozat

[14] Helyi és vidéki hírek. Pásztói Hírlap XVII. (1915:21.) 3. p.

[15] Helyi és vidéki hírek. Pásztói Hírlap XVII. (1915:44.) 2. p.

[16] Jegyezzünk hadikölcsönt. Pásztói Hírlap XVIII. (1916:48.) 2. p.

[17] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 146/1915. Kt. határozat

[18]Forrás: http://www.voroskereszt.hu/hireink/165-2014-evi-hirek/1836-a-genfi-egyezmenyek-evfordulojara.html (utolsó elérés: 2014.08.29.)

[19]A plébános életrajzi adatait lásd: Varga Lajos: A pásztói plébánia története. Jel könyvkiadó, Budapest, 2007. 188–189. p.

[20] A 30 sérült napi ellátása 60 korona, havi szinten tehát körülbelül 1800 korona, tehát a havi 200 korona alig néhány napra oldaná meg a gondokat.

[21] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 204/1914. Kt. határozat

[22] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 210/1914. Kt. határozat

[23] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 46/1915. és 48/1915. Kt. határozat

[24] A tisztviselők névsora: Matuszka Mihály elnök, Gorovéné Oláh Margit társelnök, Demecs József alelnök, Keszler Gáborné társalelnök, Kaluzsa Kálmán titkár, Pászty László gondnok, Klein Éliás jegyző, Kemény Dezső pénztáros, dr. Schönfeld Manó orvos. A választmány tagjai: gróf Almássy Kálmánné, Balázs Ferencné, Balázs Miksáné, Csépe Gizella, Demecs Gizella, Hoffmann Margit, Hollósy Gyula, Illés Etelka, Illés Ilonka, Kolossváry Erzsébet, Kaluzsa Kálmánné, Koska Éva, Kemény Jánosné, Keszler Gábor, Kemény János, Lakatos Dezső, Pászty Lászlóné, Szalai Béláné, Szabó Miklósné, dr. Schönfeld Manóné

[25] Az ápolónők névsora ekkor, az eredetiben szereplő keresztnévi formákkal: Balog Juliska, Bíró Mária, Büchler Pálné, Csépe Gizella, Demecs Margit, Demecs Gizella, Demecs Mariska, Frisch Margit, Fischer Irénke, Faragó Mariska, dr. Hajós Fülöpné, Hampel Kornélné, Hevesi Ilona, Heves Irén, Hallai Etelka, Hoffmann Margit, Illés Ilonka, Jólesz Jenőné, Keszler Gáborné, Kriebel Metellusné, Kaluzsa Kálmánné, Koska Évi, Klin Magda,Kolossváry Erzsébet, Kemény Margitka, Marcsek Lajosné, Marcsányi Mariska, Mustó Böske, Nagy Sándorné, Porjess Rózsika, Perlusz Paula, Pászty Margit, Pászty Lászlóné, Röszler Károlyné, Reiner Irma, Steiner Rózsi, Szabó Miklósné, Székelyné Csépe Klári, Szalay Erzsébet, Szüsz Mariska, Verebélyi Jolánka, Vinter Rózsi

[26] Járásunk és a háború. Pásztói Hírlap XVII. (1915:21.) 2. p.

[27] Helyi és vidéki hírek. Pásztói Hírlap XVII. (1915:46.) 2. p.

[28] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 147/1915. Kt. határozat

[29] Helyi és vidéki hírek. Pásztói Hírlap XVII. (1915:10.) 3. p.

[30] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 147/1915. Kt. határozat

[31] Helyi és vidéki hírek. Pásztói Hírlap XVIII. (1916:46.) 3. p.

[32] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 11. kötet 111/1917. Kt. határozat

[33] Aranyszabályok a füsttelen napra. Pásztói Hírlap XVII. (1915:15.) 3. p.

[34] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 10. kötet 116/1915. és 117/1915. Kt. határozat

[35] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 11. kötet 55/1917. Kt. határozat

[36] Vass József: op. cit. 29. p.

[37] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 11. kötet 57/1918. Kt. határozat

[38] NML Pásztó nagyközség iratai. V-702. 4. doboz 11. kötet 102/1918. Kt. határozat