Cikkek

Romhány egyháztörténete a XIX. század utolsó harmadában a plébániai Historia Domus tükrében

Mészáros Ádám: Romhány egyháztörténete a XIX. század utolsó harmadában a plébániai Historia Domus tükrében

A XIX. század utolsó harmada kulcsfontosságú időszak egy ország, illetve egy község életében, hiszen lényegében ekkor dőlt el, milyen fejlődési irányt vesz a vérzivataros XX. század során. A XIX. században az egyház vezető pozíciót töltött be a települések, illetve az emberek életében, legyen az oktatás, művelődés, anyakönyvezés, keresztelés, esketés vagy éppen temetés. Éppen ezért ahhoz, hogy egy település XIX. századi történetét vizsgálni tudjuk, feltétlen szükséges segítségül hívnunk az egyházat, illetve az egyházi forrásokat. Ilyen értékes egyházi forrás a Historia Domus, melyet munkánkban szó szerint is közlünk az érintett 1865-1900 közötti időszakból.

A következőkben vizsgáljuk meg, hogy tulajdonképpen mi is az a Historia Domus, illetve milyen jellegű forrással van dolga a történésznek, amikor munkájához segítségül hívja. Maga a forrástípus elnevezése latin, magyarra fordítva háztörténetet jelent. A római katolikus plébánosok a XVIII. századtól kezdve kötelezve voltak arra, hogy a plébániájuk területén történt eseményeket feljegyezzék. Ennek ellenére számos plébánián nem vezették rendesen, sőt volt, ahol egyáltalán nem. Ebből született meg ez a naplóhoz, illetve évkönyvhöz nagyban hasonlító forrás, melyet még napjainkban is vezetnek. Legfőbb témája az adott plébánia eseményeinek bemutatása, jeles egyházi személyek – például püspök, érsek – látogatása, természeti csapások, háborúk településekre, lakosokra gyakorolt hatása.[1] Romhány esetében például a Historia Domusban olvashatunk a plébániai események mellett a Rákóczi-szabadságharc lefolyásáról, a Napóleoni-háborúkról, de részletesen beszámol a forrás az 1848/49-es eseményekről, illetve az I. világháborúról is.

A Historia Domusokat rendszerint csak egyetlen példányban készítették, így felbecsülhetetlen forrásértéket képviselnek. Mivel másolat nem volt róluk, számos plébánián megsemmisültek az idő forgatagában, s velük együtt a plébánia történetére vonatkozó adatok is a múlt homályába vesztek. Forrásértéküket növeli az a tény is, hogy a XIX. század közepe előtti forrásszegény időszak kutatásakor sokszor csak erre a kútfőre támaszkodhatunk. A háztörténeteket kezdetben latinul vezették, majd a XIX. század során – Romhányban 1870-ben – több plébános áttért a magyar nyelvre. A Historia Domus használatának nehézsége a latin nyelvűsége mellett a hitelesség kérdésében is megmutatkozik. Mivel a háztörténetet a plébános, vagy a káplán írja, így az események megörökítése gyakran szubjektív, a szerző sokszor középpontba állítja személyes sérelmeit, véleményét.[2] Ez a probléma különösen a XX. század során erősödött fel.

Romhányban Fábián István plébános kezdte el vezetni a Historia Domust 1779-ben, mely a következő mondattal veszi kezdetét: „Historia Parochialis Ecclesiae Romhanyiensis Anno Domini 1702 erectae, per archidiaconum Districtus Neogradiensis et canonicus Vaciensis ac una ejunde Ecclesiae Parochum Stephanus Fábián concinnata, ac ad posteros transmissa anno 1779”.[3] A forrás azóta 3 kötetnyi terjedelemre duzzadt, az első kötet 1844-ig, a második 1845-1997-ig, a harmadik pedig 1997-től folyamatosan taglalja az egyháztörténeti eseményeket.

Mielőtt azonban rátérnénk a község XIX. századi egyháztörténetének vizsgálatára, szükségesnek tartjuk röviden áttekinteni a korábbi időszak jellemzőit. A törökök kiűzése után Romhány esetében is sor került a szétrombolt község újjáépítésére. Mivel a korábbi templom elpusztult, így újjá kellett építeni azt. Az újjáépítésben oroszlánrészt vállalt az első plébános, Janovics János, aki 1702. november 22-én került Romhányba. Az ő érdemének tekinthető, hogy fából templomot emelt, valamint megkezdte a községben az anyakönyvek vezetését. A fatemplomot a korábbi Kastélyka-dombbal szemben a mai Falu részen építtette fel.[4] Janovics Jánost 1711-től Barna János követte a romhányi plébánián. Legfontosabb tette, hogy a fatemplom helyébe kőből építtetett új templomot, bár az építkezést anyagi okokból nem tudta befejezni. A templom tornyát már csak deszkákkal tudta befedetni, s a berendezés is elmaradt.[5] 1716-tól ismét új plébánost kapott a község, ekkor Antalics Mihály József személyében. Tevékenységéről források hiányában csak nagyon keveset tudunk, viszont halálának körülményei fennmaradtak az utókor számára. 1733-ban Romhányban egy tűzvész során kigyulladt a plébánia. Az atya, hogy megmentse a plébánia értékeit, a pincébe hordta le azokat, viszont ő maga füstmérgezésben elhunyt. Egy 1718-as összeírás megőrizte az utókor számára a plébános javadalmazását, mely szerint Romhánynak minden házaspár után egy kila[6] búzát és 50 dénárt kellett fizetnie, továbbá 12 kila őszi és 3 kila tavaszi vetés alá való megművelt földet, egy hizlalt malacot és egy kősót kellett adnia. Tereske 10 kila őszi és 3 kila tavaszi vetés alá való szántóföldet, egy kihizlalt malacot és egy kősót, Szátok pedig 6 kila őszi és 6 kila tavaszi vetés alá való földet és egy kősót tartozott a plébánosnak adni.[7] Antalics plébános halála után Biely István foglalta el a hivatalt 1733. május 20-án, de nem sokkal később, 1735 júliusában elhalálozott. Utódja Márthonyi Pál lett, aki majd egy évtizedig, 1735-1744. között birtokolta a romhányi plébániát. Az ő romhányi plébánosi tevékenységéről is csak keveset tudunk.[8] 1745-ben Márthonyi helyére Hanovcsek Pált nevezték ki Romhányba lelkipásztornak. Legfőbb érdemének azt tarthatjuk, hogy a Barna János alatt félbemaradt templomtornyot újraépíttette, ezúttal kőből. 1755-ben bekövetkezett halála után helyére Galamb Jánost nevezték ki, majd pedig 1760-ban Répássy Jánost. Répássy a romhányi templomnak kölcsön útján nagyharangot szerzett, mégpedig úgy, hogy a községi pénztárból kölcsönvett 200 forintból megönttette a harangot, majd a harangból származó bevételekből visszarakta a pénzt. Répássy atya sem állt hosszú ideig a romhányi plébánia élén, 1764 decemberében tüdőbajban elhunyt.[9] A plébános halálának éve azért is jelentős a község életében, mert ekkortól rendszeresítették Romhányban a segédlelkészi állomást, innentől kezdve volt tehát állandó káplánja is a falunak. Répássy halála után a plébániát a bodonyi születésű Bodonyi Sándor kapta meg, 1765 májusában. Két esztendővel később, 1767-ben Salbeck Károly püspök bérmálást és Canonica Visitatio-t tartott Romhányban. Ekkor újra rendezték a plébánosnak járó javadalmakat is, melyek 1718-hoz képest jelentős mértékben növekedtek.[10] Bodonyi Sándor a romhányi plébániáról Vácra távozott, majd helyét 1768. június 19-én Fábián István foglalta el. Fábián plébánost a romhányi plébánosok közül az egyik legjelentősebbnek tekinthetjük. Ő kezdte el írni 1779-ben a Historia Domust, valamint rendbe hozatta a plébániához tartozó épületeket is.[11] 1784-től ismét új plébánost kapott a község Lafftsák Mátyás személyében, akiről szintén csak kevés információval rendelkezünk. Ő Romhányban csupán 3 évig volt plébános, akit 1787-ben Bóbics Antal követett a plébánián. Az ő jelentőségét abban láthatjuk, hogy 1788-ban felújíttatta a plébánia épületét, majd 1791-ben a templomot. A helyi földesurakkal való viszonya azonban korántsem volt felhőtlen, főleg Nándori Bene Pállal, aki az atya állítása szerint híveit még zaklatta is. Bóbics plébános hivataláról rokkantsága miatt 1794-ben lemondott, majd helyére Kajtár Bodonyi Miklós került.[12] Az ő plébánossága is zömében a plébániai épületek restaurálásával telt, a romhányi templomot vakoltatta és meszeltette, de a filiák épületein is akadt tennivaló. Romhányban a plébánia gazdasági épületeit is felújította, továbbá körbekerítette az udvart. Nagylelkűségét bizonyítja, hogy – bár a Canonica Visitatio értelmében a népnek kellett volna a költségeket állnia – a lakosságtól csak napszámot és fuvart kért az építkezéshez, a költségek nagy részét pedig saját maga fedezte. 1799-ben ismét új plébánost – immár tizennegyedjére – kapott a község, Vaczlavovics Ferencet.[13]

Összességében véve láthatjuk, hogy a XVIII. század során viszonylag sok lelkipásztor állt a romhányi plébánia élén. A cserélődésnek oka túlnyomórészt az áthelyezések voltak, csak részben halálozás, illetve lemondás. Igazán hosszú hivatali ideje egyik atyának sem volt a romhányi plébánián, legtovább Antalics Mihály töltötte be a hivatalt, mintegy 17 esztendeig. A plébánosok tevékenysége a XVIII. század folyamán főleg a plébánia épületeinek felújítására, illetve karbantartására terjedt ki. Szinte minden plébánosnál találkozhatunk ezzel a problémával.

A plébánia viaszpecsétje 1833Elérkezve a XIX. század fordulójához, 1802-ben ismét új atyát kapott a plébánia Gazsó József személyében, bár ekkor még ideiglenes adminisztrátorként tevékenykedett, beiktatva a plébániára csak 1803-ban lett, s 1819-ben bekövetkezett haláláig töltötte be a hivatalt. Gazsó plébánosnak is sok gondja volt a plébániai épületek restaurálására. 1816-ban sor került a romhányi templom felújítására, melyhez felhasználták a Bodonyi Sándor által hagyott 600 forintnyi alapítványt, de a pénzből jutott a tereskei templom zsindelyezésére, illetve a szátoki iskola építésére is.[14] Gazsó József halála után a romhányi plébániára László Imre került, aki 1819 júniusában foglalta el a hivatalt. Elődeihez hasonlóan ő is kénytelen volt a plébánia épületeinek restaurálásával foglalkozni, ugyanis Gazsó plébános építkezései félbemaradtak. 1820-ban azonban sikerült neki egy 1000 forintos segélyt kicsikarni a káptalannál, melyből nagyszabású építkezésekbe kezdett, valamint kibővítette a plébánia területét, új földeket vásárolt. A romhányi iskolát és a kántorlakot 1824 júliusában egy tűzvész elpusztította, amelyet csak a püspök 282 váltóforintnyi segélyével tudott újjáépíttetni.[15] Az 1832-es év korszakhatárnak tekinthető Romhány egyháztörténetében, ugyanis ebben az évben Canonica Visitatio-t tartottak. Az egyházlátogatás során részletesen leírták, hogy milyen állapotban volt a romhányi plébánia a XIX. század első harmadában. Az 1832 szeptemberében gróf Nádasdy Ferenc váci püspök által tartott Canonica Visitatio során döntöttek arról, hogy Romhányban új templomot kell építeni, hiszen a Barna János által épített templom a célnak már nem felel meg, hiába a sorozatos restaurálásoknak. Ekkor született meg tehát a napjainkban is álló templom építésének gondolata.[16] A Visitatio során számba vették a plébánia ingatlanait, valamint rögzítették a plébános illetményeit, melyeket meghagytak az 1767-ben megszabott értékben.[17] A Visitatio megtartását követően László Imre plébános hozzálátott a templom építtetéséhez, melyet Regele József kőművesmester tervei alapján készítettek. A tervek szerint az építkezés 15 734 váltóforintnyi összegbe került volna, nem számítva ehhez az építőanyagot. Anyagi okok miatt azonban az építkezést csak 1836 tavaszán sikerült megkezdeni, s az alapkövet Szent György-napján tették le, s áldották meg. 1837 szeptemberére a templom már kívül-belül teljesen elkészült, azonban az építkezés költségei túlrúgtak a tervezett összegen, mintegy 16 167 forintot emésztett fel.[18] A templomépítéssel párhuzamosan a plébános kibővíttette a Májoldal nevű területtel az úgynevezett falusi-temetőt, melyet 1837. május 29-én szenteltek fel.[19] Ezt követően 1844-ben a plébános átépíttette az iskolát illetve kántorlakot is. 1845. április 24-én László Imre azonban lemondott plébánosi címéről, mellyel a XIX. század egyik legjelentősebb romhányi plébánosa távozott hivatalából.[20] Utódja Poroszkay Péter lett, aki 1845 májusában lépett a romhányi plébánosok sorába. Plébánosságának első idejében a plébánia épületének – főleg a nyílászárók, padlózat, illetve a tetőzet – újításán fáradozott, melyhez 400 forintot kapott a püspöktől. A plébános újításként 30 kasból álló méhészetet is létesített, minek jelentősége abban rejlik, hogy eddig nem foglalkozott senki a romhányi plébánián méhészkedéssel. A Canonica Visitatio értelmében épített templom falai megrongálódtak, így Poroszkaynak 1846-ban restaurálnia kellett, ami mintegy 805 forintba került, melyet a templom pénztárából fedezett.[21] 1849 nyarán a plébánián egy kozák kapitány és 30 lovas szállt meg 3 napra, megfosztva azt az élelmiszerektől, a takarmánytól, illetve a bortól azt.[22] Az 1850-es évek derekán ismét szükség volt a romhányi templom újítására, melynek munkálatai 446 forintba kerültek, majd 1856-ban egy 400 forintos toronyórát állítottak a templom tornyára. Poroszkay Péter plébánossága alatt, 1861-ben került sor Romhányban a birtoktagosításra, melynek értelmében rendezték a plébánia földjeit is. A plébánia ekkor 14 270 négyszögöllel nagyobb és sokkal jobb minőségű területet kapott az 1832-ben megállapítotthoz képest, igaz nem a plébános által követelt Kastélyka-dűlőben, hanem a falu és a Gyakorharaszt, valamint az Öreg-hegy közötti Irtásnak nevezett területen.[23] Ezt a területet napjainkban már csak a Pap-árka menti területként ismerik a község lakosai, hiszen az erdőből egy vízelvezető árok húzódik keresztül ezeken a földeken. Poroszkay Pétert 1863. november 1-jén váci kanonokká nevezték ki, így a romhányi plébániát Suhajda János kapta meg. Rövid ideig tartó plébánossága alatt az elhanyagolt egyházi épületek javítására fordított gondot, de munkásságát 1864 szeptemberében bekövetkezett halála félbeszakította.[24]

A XIX. század utolsó harmada tehát szintén plébánosváltással vette kezdetét Romhányban, 1864. november 10-én Kopich Ignácot tették romhányi plébánossá. Hivatali idejét szorgos munkálkodással töltötte, ugyanis már 1865-ben hozzálátott az elődje halála miatt félbemaradt plébániaépületek restaurálásának befejezéséhez, valamint jelentős mértékben felújította és fel is szerelte az igencsak elhanyagolt, „istállószerű” iskolát. Kopich Ignác plébánossága sem tartott hosszú ideig, 1870. december 30-án jobblétre szenderült.[25] Utódja Santhó Ágoston lett, kinek plébánosi tevékenysége alapjaiban véve határozta meg a község XIX. század végi történetét, ugyanis 1871-1895-ig látta el e hivatalt. Működését ő is a plébánia épületének tatarozásával kezdte, főként az előszobát és a konyhát rakatta rendbe. A Historia Domusból szembetűnik, hogy igencsak szívügyének tekintette a község oktatásügyének rendezését. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1874-ben az ő közbenjárására építették meg Romhányban a második iskolai tantermet, továbbá rendszeresítették a községben a segédtanítói állomást, melyet 1876-ban be kellett szüntetni. Az 1870-es évek végén ismét szükségessé vált a romhányi templom tatarozása, ezúttal kimeszeltették. Ennek ellenére mégsem használhatták sokáig, ugyanis az 1875-ös földrengés, valamint az ünnepi ágyúzások jelentős mértékben megrongálták az épületet, ezért 1880-ban be kellett zárni. Még ugyanezen év augusztusában hozzákezdtek a templom kijavításához, ami teljesen ki is merítette a templom pénztárát, a költségek összesen 3056 forintot és 74 krajcárt tettek ki. 1882-ben sor került a község harmadik temetőjének, az úgynevezett dombi-temetőnek a felszentelésére, majd egy évvel később egy kápolnát is felszenteltek ugyanebben a temetőben. Néhány évvel később – 1887-ben – ismét szükség volt a plébánia épületének tatarozására, ezúttal a tetőzetet és a falakat kellett javíttatni.[26] A következő évben súlyos csapást mért a községre a sors keze, ugyanis 1888. április 23-án egy tűzvész ütött ki, ami jelentősen megrongálta a községházát, illetve a plébániához tartozó épületeket, beleértve az iskolát, a kántorlakot és a templomot is, továbbá elpusztította a Géczy-kastélyt, illetve még 52 lakóház is a tűz martalékává vált.[27] [28] A helyreállítási munkálatokhoz a püspök segélyt küldött, s ebből, illetve a biztosítási összegből kijavították a templomot és a plébániát. A többi épület restaurálását maga a község végezte.[29] Santhó Ágoston plébánosi szolgálatának utolsó éveiben jórészt visszahúzódva élt, illetve tevékenykedett, ugyanis hátgerincsorvadása egyre inkább elhatalmasodott rajta. Az egyházi teendőket túlnyomórészt a káplánok végezték, a plébánia gazdasága is egyre inkább elhanyagolttá vált. A plébánosnak a javadalmai behajtására sem volt elegendő ereje, így a Historia Domus tanúsága szerint nélkülözések közt kellett élnie. Állapotára való tekintettel 1895-ben lemondott hivataláról.[30] Santhó Ágoston távozása után Simmalcsik Ignác Lajos került a romhányi plébánia élére. Elődei szokásához hasonlóan ő is a restaurálásokra helyezte a hangsúlyt. A romhányi templomot még 1895-ben, a plébánia épületét pedig 1896-ban alakíttatta át, s egyben ki is bővíttette. 1900-ban ismét restaurálásra volt szükség, ugyanis a templom tornyába belecsapott a villám, s ennek javítása 794 koronát emésztett fel. Még ugyanebben az évben egy tűzvész alkalmával leégett a kántor lakása, ezt azonban nem a plébánia, hanem a község állíttatta helyre.[31]

Összességében véve láthatjuk, hogy Romhány község, illetve a romhányi plébánia a XVIII-XIX. században számos viszontagságon ment keresztül, az egymást követő sorscsapások korántsem kímélték. A plébánosoknak állandó gondjuk volt a plébániai épületek javítására, átépíttetésére. Hol a templom, hol a parókia, hol pedig az iskola szorult felújításra, berendezésre. Mivel anyagi segítséget sokszor csak nagyon nehezen tudtak szerezni, a néptől viszont szegénysége miatt nem várhattak jelentőst támogatást, sok esetben saját költségükön kellett a munkálatokat elvégeztetni, illetve a berendezéseket beszerezni. Ilyen körülmények között köszöntött tehát a romhányi plébániára a világháborúkkal és forradalmakkal tarkított XX. század. Munkánk során egyértelműen kirajzolódik tehát, hogy egy község, egy plébánia Historia Domusa mekkora értéket képvisel. Láthatjuk, hogy sok esetben olyan jellegű adatokat tartalmaz, amely más forrásokban nem lelhető fel, így nagyban segítheti a történész munkáját, legyen az akár egyháztörténész, akár helytörténész. Folyamatos vezetés esetén hasznos segítség lehet például a plébánosok archontológiájának elkészítéséhez, melyet munkánk során meg is tettünk.


A romhányi plébánia plébánosainak archontológiája a XVIII-XIX. században [32]

 

Sorszám Plébános neve Hivatali ideje Távozás oka
1. Janovics János 1702-1710 áthelyezés Kókára
2. P. Felix ? 1710. adminisztrátor ? átvették tőle a plébániát
3. Barna János 1711-1716 áthelyezés Kókára
4. Antalics Mihály József 1716-1733 elhalálozás
5. Biely István 1733-1735 elhalálozás
6. Márthonyi Pál 1735-1744 áthelyezés Vác-Felsővárosba
7. Hanovcsek Pál 1745-1755 elhalálozás
8. Galamb János 1755-1760 elhalálozás
9. Répássy János 1760-1764 elhalálozás
10. Passzarényi Pál 1764-1765. adminisztrátor átvették tőle a plébániát
11. Bodonyi Sándor 1765-1768 áthelyezés Vácra
12. Fábián István 1768-1784 áthelyezés Vácra
13. Lafftsák Mátyás 1784-1787 áthelyezés Vác-Felsővárosba
14. Bóbics Antal 1787-1794 lemondás
15. Kajtár Bodonyi Miklós 1794-1799 áthelyezés Nagyabonyba
16. Vaczlavovics Ferenc 1799-1802 áthelyezés Vác-Alsóvárosba

17.

Gazsó József

1802-1803.adminisztrátor

1803-1819. plébános

elhalálozás
18. László Imre 1819-1845 lemondás
19. Poroszkay Péter 1845-1863 áthelyezés Vácra
20. Suhajda János 1863-1864 elhalálozás
21. Kopich Ignác 1864-1870 elhalálozás
22. Santhó Ágoston 1871-1895 lemondás
23. Takács Mihály 1895-1895. adminisztrátor átvették tőle a plébániát
24. Schimmalcsik Ignác Lajos 1895-1910 elhalálozás


Felhasznált irodalom

 

  1. Chobot Ferenc: A romhányi plébánia története. Szent-István-Társulat Tudományos és Irodalmi Osztálya, Budapest, 1913.
  2. Kiss Mária: A plébániai levéltárakról. In.: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények (1992:2). Vas Megyei Levéltár, Szombathely, 1992.
  3. Varga Szabolcs: A plébániai levéltárak forrásértéke a Pécsi Egyházmegyében. In.: Varga Szabolcs – Vértesi Lázár (szerk.): A magyar egyháztörténet-írás forrásadottságai, PHF – Pécsi Egyháztörténeti Intézet, 2006.

Felhasznált források

  1. A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, I-II. kötet
  2. Nógrád Megyei Levéltár Romhány nagyközség képviselőtestületi jegyzőkönyvei 1886-1897.
  3. Váci Püspöki és Káptalani Levéltár C. Plébániai Levéltár Romhányi R. K. Plébánia iratai Halotti anyakönyv 1755-1846.


A Romhányi Plébánia Historia Domusa

1865-1900

1865

Munus parochiale accipiens ad primas curas sua, pertinere videbat: Ecclesiam externe restaurare. Votis fidelium conformiter e peculio aeris fundationilis turrim anno 1865: lamina obduci curavit, parietes que Ecclesiae dealbari. Defectum Baldachini, quod 120 florins ad valorem constabat e peculio Ecclesiae manuali suplevit, scrinium in sacristia ampliavi, ex integro reparari, et illiniri curavit,scholam tunc temporis ovili similem in qua scholares ob defectum schamnorum terrae insidere coacti fuerant, restauravi, e collectis comunitatis nova schamna strui. Propriis sumtibus eandem 6 imaginibus historico-sacris, et tabellis 14 alphabeticis adornavit. Aedificium parochiale uno cubili e propriis ampliavit.[33]

1871

Kopich Ignácz 1870. deczember hó 30-án meghalálozván ide plébánosnak kineveztetett Santhó Ágoston, az előtt sári plébános és esperes, ki plébániáját 1871. márczius 28-án elfoglalta.

A meglehetősen romlott állapotban lévő plébániai épület, részint a plébánosnak saját költségén, részint a püspökség által a templom tőkéiből megszavazott csekély összegből kijavíttatott, nevezetesen: a folyosó, mely azelőtt csak földből állott, téglával díszesen kirakatott, úgy szinte az előszoba és konyha – nagyobb kényelem kedvéért a kis szobából a konyha melletti szobába ajtó nyittatott. A kert kerélése mind a három falunak hozzájárulásával részben újból rakatott. A templomban a hívek adakozásából a chorus alatti fájdalmas Mária képe festetett Joroter festő által, ki ugyanekkor a szátoki templomban lévő mellék oltárt kijavította – azonfelől a romhányi templomban a Mária-társulati tagok az oltáregylettől két lobogót szereztek. Ezen évben augustus hó 29-én volt Romhányban bérmálás.

 

 

 

1872/1873

1872-73-ban semmi nevezetesebb mozzanat elő nem adta magát csupán a romhányi templom részére szereztetett a templom pénzéből egy vöröskötésű díszes, és egy gyászos szertartású misekönyv.

1874

A község pénztára 800 forintnyi pénztár maradványt feltüntetvén, ezt az összeget a plébános sürgetésére és barátságos összeköttetéseinél fogva, a földes uraság, a lakossággal egyetértve az iskola épületre fölajánlották, és így ezen évnek nyarán Kis Miklós bírónak felügyelete mellett épült fel Krivánszky Gáspár építész által a második iskolai terem és a tanító szoba, - a terem díszes padokkal, a tanító szobája a szükséges bútorokkal elláttatott; azonfelől a segédtanítónak évi fizetésére a költségvetésbe felvétetett 150 forint, úgy hogy a tanítónak ez a fizetése két éven át rendesen járt, kit azonfelöl a kántor élelmezéssel és mosással ellátott.

1875/1876

Ezen két éven át itt mint segédtanítók működtek Szrnka és Minke. 1876-ban a mostoha idő járások miatt a tanító fizetése a költségvetésbe többé nem vétetett fel, és a község magát a fizetésre képtelennek nyilvánítván, itt a segédtanítói állomás beszüntettetett, míg végre sok sürgetések és püspök hatósági szigorú intézkedések folytán 1882. évben ismét helyreállíttatott s Balázs Ferencz szolgabíró úr jelenlétében fölvett jegyző könyv alapján a segédtanító fizetése a községi költségvetésen kívül beszedendő 100 forintban és a kántor tanító által nyújtandó élelmezésben megálapíttatott, s ugyan ekkor Kerekes József, utánna pedig Frei nevezetű segédtanító behelyeztetett.

1878/1880

A templom Romhányban tőkéiből utalványozott 800 forintokon kimeszeltetett és kitisztíttatott, - ez a munka azonban kárba veszett, mert a templom falai, különösen a torony alatt, az építménynek csekély alapzata miatt, – mihez hozzájárult az 1875. évben észlelt földrengés – és az ünnepek alatt mozsarakból a templom közvetlen közelében történni szokott oktalan lövöldözések következtében, mind inkább alászállani kezdettek úgy, hogy a toronynak összeomlásától tartani lehetett, miért is a templom 1880. év nagyszombatján közveszélyesség szempontjából hatóságilag a püspöki kormánynak beleegyezésével is bezáratott, az isteni szolgálat pedig az iskolában végeztetett – az alatt sok küzdelemmel folytak az építkezésre vonatkozó tárgyalások, míg végre azon év augustus havában a munkához láttak, a chorus alatt a torony támogatására alap alá építéssel falakat húztak és az oldalfalakat is vas összeköttetésekkel megerősítteték, a munka a templom tőkéiből 3056 forintot és 74 krajczárt fölemésztett – templom a közhasználatnak november hóban átadatott, – ugyanakkor az építészekkel történt külön egyesség folytán a plébánia konyhájában új takaréktűzhely, a kis szobában egy kályha állíttatott, és a szobák kifestettek.

Szabó József esztergomi felszentelt püspökhöz, mint régi jóakarómhoz intézett könyörgésem folytán, a szátoki templom egy csinos ünnepi casulát – albával, egy díszes karinget, és igen díszes misekönyvet kapott ajándékul – 1880-ban.

 

1881

1881-ben a tereskei templom zsindelyeztetett 505 forint költségen, ehez a püspöki hatóság járult 300 forinttal, – a többit pedig a plébános kegyes jóakaró ismerős főpapoknál összekoldulta, és pedig a tereskei apáti czímet viselő Puli György szombathelyi kanonok egymaga adott 150 forintot. Nyitrai püspök, Roskoványi Ágoston 20 forintot, egri érsek, Samassa József 25 forintot, Szabó József esztergomi felszentelt püspök 20 forintot, esztergomi káptalan 15 forintot, Szontágh Pál úr 5 forintot, Szmrecsányi úr 20 forintot, – összesen 255 forintot, ebből 205 forint 68 krajczárt fizettem az ácsnak, a püspökileg utalványozott 300 forintnak 505 forint 68 krajczár munkabér kiegészítéséül, – a hátralévő összeg pedig a bedőléssel fenyegető boltozatnak helyreállítására és a templom külső javítására és meszelésére fordíttatott.

1882

A dombi új temető [pedig] a petényi úton az új kereszttel együtt, mely a hívek adakozásából állíttatott, felszenteltetett 1882. évi áldozó csütörtökön, nagy ünnepélyességgel.

1883

1883-ban a szátoki templom, ennek tőkéiből 261 forinton bezsindelyeztetett.

1883-ban Minden Szentek napján felszenteltetett a Maszlik Józsefné által a dombi temetőben épített kápolna, a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére – alapítvány nincsen.

1883. évben a romhányi templom Gönczi Erzsébet adakozásából kapott egy új díszes pluviálét, egy ünnepi oltárterítőt, egy china ezüst oltárlámpát, ugyan ilyen szentelőt, – az orgona pedig ugyanannak a nőnek költségén 25 forintokért felhangoltatott.

A tereskei templomban Huszár Károly úr a beruházást növelte egy ünnepi 80 forint értékű casulával, öregebb Olsievszky úr pedig a mellék oltárhoz alkalmazandó china lámpával – 1883-ban.

 

1885

1885. május 17-én bérmálás Neszveda István felszentelt püspök által.

 

1886

1886-ban a szátoki templom tornya és sekrestyéje kijavíttatott, az esztergomi káptalan, – mint patrónus – által egyszer s mindenkorra adott 160 forintból.

1887

1887. május 27-én bérmálás Schuster Constantin püspök által.

1887-ben a plébánia zsindely tetőzete kijavítatott a püspök által utalványozott 315 forinton, ugyanakkor a falak javításáért és tisztításáért kőmíves munka 63 forint.

1887-ben a tereskei sekrestye kijavíttatott 54 forinton, melynek felét a püspök, másik felét pedig a templompénztár fizette.

1888

1888. évi április 23-án délelőtti 11 óra tájban a felvég egyik házában tűz ütött ki, mely rohamosan terjedvén, a templom, plébánia, iskolaépület tetőzetét, a Géczy-féle kastélyt és még mintegy ötven épületet elhamvasztotta. A következő nap a templom búcsúja volt. Az egész község a pásti temetőben lévő kápolnához vonult, ahol Szirmák Béla káplán könyekig megható beszédet mondott. A biztosítási összegből és a püspök úr hozzájárulásával a templom és a plébánia tetejét újjácsinálták, a fuvart a hívek szolgáltatták, de a toronyórát nem állíttatta helyre az amúgy is jó részt sújtott község. Az elolvadt harangokat átöntötték. A templom bensejében nem történt kár, csak a fából való csillár törött össze leestében, melyet egy jólelkű asztalos kijavított. Az iskolát a község állíttatta helyre, s ezen alkalommal ki is bővíttette. Itt tartatott az isteni tisztelet őszig, amíg a templom elkészült.

1889/1895

Ezen csapás, az építkezéssel járó gondok, az egyházi hatóságnak iránta való állítólagos szigorúsága végleg megtörték Santhó Ágostonnak már régebben megingatott egészségét. Az iszonyú fájdalmakkal járó hátgerinc zsugorodás szinte tehetetlenné tette. Már 1879. óta kénytelen volt saját költségén második káplánt is tartani, a gazdálkodás után nem nézhetett, a párbér behajtás annyira elhanyagoltatott, hogy a plébános mindezek következtében, amint a viszonyokat ismerő, megbízható tanúk állítják valósággal nélkülözések közt élt. Még nagyobb baj volt, hogy a közügyek nem haladhattak előre. A kiváló képzettségű férfiú és szónok gyakrabban prédikált ugyan, de egyebekben nem vihette előbbre egyházának ügyeit; minden az elég gyakran váltakozó káplánok buzgóságán fordult meg. Mindez arra indította Santhó Ágostont, hogy 1895-ben a plébániáról lemondva nyugdíjba vonuljon. Május 11-én átadta a plébániát Takács Mihály ideiglenes adminisztrátornak, hordszékéből, melyhez majdnem két évtizeden át volt kötve, a templomban elbúcsúzott híveitől, kik könyezve és ruháit is csókolva kikísérték, Miskolczra költözött, ahol még 1895. évi október 3-án jobb létre költözött.

1895

[Santhó Ágoston] utódja lett Schimmalcsik Ignác Lajos, ki született 1855. szeptember 21-én Alsólipniczán, Árvamegyében, pappá szenteltetett 1879. július 7-én. Több helyen való káplánkodás és adminisztrátorkodás után romhányi „administrator stabilissá” neveztetvén ki Schuster Konstantin püspök által, 1895. június 17-én vette át a plébániát Takács Mihály ideiglenes adminisztrátortól. Először a megrongált templomokra fordított gondot. A romhányi templomot a templom alapjából kiutalványozott 615 forint költséggel kijavíttatta Pethő Gyula építőmester által még ugyanazon évben. 1895. szeptember 7-én bérmálás volt.

1896

A plébániaépületet is jelentékenyen átalakították az 1896. évben 3447 forint költséggel, mely alkalommal a templom felőli külső főfal lebontatván, mintegy 1 ½ méterrel küljebb vitetett, a déli oldalon 5 méter széles és 9 méter hosszú magtár építtetett hozzá és új tetőzetet kapott.

A szátoki templom falai annyira megrepedeztek, hogy az egyházmegyei hatóság 1896. március 8-án bezáratását rendelte el, s az isteni tisztelet az iskolában tartatott.

1897

A következő, 1897. évben a szátoki templom teljesen megújíttatott, az addigi sekrestye – elég szerencsétlenül – kitoldatván, mint új hajószárny a templomhoz csatoltatott és a sekrestye a kórus alá egy sötét zugba szorult, s mindez 2636 forintot emésztett fel, amennyiből lehetett volna való színűleg az épületet a szentély kibontásával még egyszer akkora méretűvé tenni.

[A következő évben] leégett a plébánia udvarában lévő istálló, melyet a plébániához tartozó három község terhére és a plébános hozzájárulásával átépítettek.

1898

Szmrecsányi Emil tereskei földbirtokos az 1898. évben Tereskén, a Csongord nevű dűlőben kápolnát építtetett Jézus Szíve tiszteletére, melynek fentartására 1200 forintos és gondozására 200 forintos alapítványt tett. Örököse Plech Mária ugyanezen a területen szép, tizennégy stációs keresztjáróutat építtetett és 1000 koronás fentartási alapot tett le javára.

1900

Az 1900. évben a romhányi tornyot erősen megrongálta a villám, amikor azt 794 korona költséggel teljesen megújították. Ugyanezen év június 26-án leégett a kántorlak, melyet a politikai község állíttatott helyre s istállót és kocsiszínt építtetett hozzá.


[1] Kiss Mária: A plébániai levéltárakról. In.: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények (1992:2). Vas Megyei Levéltár, Szombathely, 1992. 22. o.

[2] Varga Szabolcs: A plébániai levéltárak forrásértéke a Pécsi Egyházmegyében. In.: Varga Szabolcs – Vértesi Lázár (szerk.): A magyar egyháztörténet-írás forrásadottságai, PHF – Pécsi Egyháztörténeti Intézet, 2006. 141-142. o.

[3] Az Úr 1702. évében felállított romhányi plébánia templomának története, mely Fábián István a nógrádi kerület főesperese és váci kanonok, és egyben ugyanennek a templomnak plébánosa által készíttetett és továbbíttatott az utókornak 1779-ben. Fordította: Mészáros Ádám

[4] Chobot Ferenc: A romhányi plébánia története. Szent-István-Társulat Tudományos és Irodalmi Osztálya, Budapest, 1913. 13-14. o.

[5] Uo. 19-20. o.

[6] kila: régi török eredetű űrmérték, melyet főként gabona mérésére használtak. 1 kila gabona napjainkban 140 kg. gabonának felel meg. Forrás: http://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/oktatas/mindenkinek/kerdezz_-_felelek/mertekegysegek/urmertekek.html

[7] Uo. 21.23. o.

[8] Chobot: i. m. 23-24. o.

[9] Uo. 25-26. o.

[10] Uo. 27. o.

[11] Uo. 28-29. o.

[12] Uo. 30-31. o.

[13] Chobot: i.m. 31-32. o.

[14] Uo. 34. o.

[15] Chobot: i.m. 35. o.

[16] Uo. 36. o.

[17] Uo. 39. o.

[18] Uo. 40-42.o.

[19] Váci Püspöki és Káptalani Levéltár C. Plébániai Levéltár Romhányi R. K. Plébánia iratai Halotti anyakönyv 1755-1846.

[20] Chobot: i.m. 42. o.

[21] Uo. 42-43. o.

[22] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, I. kötet, 1779-1845.

[23] Chobot: i.m. 45-46. o.

[24] Chobot: i.m. 46. o.

[25] Uo. 46-47. o.

[26] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[27] Nógrád Megyei Levéltár Romhány nagyközség képviselőtestületi jegyzőkönyvei 1886-1897. V-302. 1. doboz

[28] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[29] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[30] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[31] Forrás: A Romhányi Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, II. kötet, 1845-1997.

[32] A szerző által készített táblázat. Forrás: Chobot: i.m.

[33] [Kopich Ignác] a legfontosabb plébánosi feladatának tekintette a templom külső felújítását. A hívek kívánságaival összhangban az alapítványi pénzadományokból 1865-ben a tornyot bádoglemezzel gondosan befedette, a templom falait kimeszeltette. Ami a hiányzó baldachint illeti, 120 forint értékbenmegerősítette és kézikönyvet ajándékozott az egyháznak, a sekrestyébe szekrényt csináltatott, kívülről teljesen felújította és lemázolta, az iskolát, ami ekkor istállóhoz hasonlított, amelyben a diákok padok hiánya miatt arra kényszerültek, hogy a földön üljenek, felújíttatta és közköltségen új padokat csináltatott. Saját költségen 6 bibliai képpel és 14 olvasótáblával látta el. A plébánia épületét egy saját ággyal gazdagította.

Fordította: Mészáros Ádám